Nyugalmazott amerikai ezredes: a háborút az ukránok elvesztették, csak még nem tudnak róla, a Nyugat pedig nem akarja elfogadni

Nyugalmazott amerikai ezredes: a háborút az ukránok elvesztették, csak még nem tudnak róla, a Nyugat pedig nem akarja elfogadni

A németországi székhelyű, de nemzetközi szinten működő Schiller Institute (Schiller Intézet) politikai és gazdasági think tank-ként funkcionál, számos aktuális kérdésben vannak széles körű anyagaik, vagy szerveznek éppen konferenciákat. A német PC-sajtó természetesen antiszemitának bélyegzi őket, nyilván azért, mert többször kritizálták a jelenlegi bankrendszer felépítését is.

Nem meglepő módon az orosz-ukrán háborúval is többször foglalkoznak, főleg azzal, hogy milyen feltételek vezethetnének a fegyvernyugváshoz (erről majd később). Egy, a konfliktusról szóló videóanyagukat szeretnénk most kedves olvasóink figyelmébe ajánlani. A videóban szereplő úr, aki a háborús helyzetet elemzi, Richard Black.

Black 32 évig szolgált a hadseregnél, 269 bevetésen vett részt helikopterpilótaként a tengerészgyalogságnál, de önként jelentkezett több szárazföldi bevetésre is, saját elmondása szerint 70 véres harci őrjáratban vett részt, ezek alatt több társát elvesztette, és ő maga is szenvedett sérüléseket. 2012 és 2020 között – tehát két cikluson keresztül – Virginia állam szenátusában foglalt helyet. 2019-ben jelentette be, hogy többet nem indul újra, és visszavonul.

Háborús „élményei” a vietnámi háborúhoz köthetők (erre egy összehasonlítás alkalmával ki is tér), de nem csak a harcokban, hanem a hadijogban is jártas: szolgálat után jogot tanult, majd visszatért a hadsereghez, ahol ügyészként a U.S. Army Judge Advocate General’s Corps-nál (talán Katonai Főügyészségnek lehetne lefordítani, de érzékletesebb a példa, hogy ebben a közegben játszódott a kilencvenes évek második, kétezres évek első felében sugárzott, hazánkban is népszerű JAG – Becsületbeli ügyek című sorozat) dolgozott. Tehát mindenképpen egy sokat tapasztalt, a hadászatban és a politikában is jártas (és sikeres) ember megállapításait hallhatjuk a 12 és fél perces videóban.

Black alapkoncepciója, hogy a háborút az ukránok már elvesztették, maximum „még nem tudnak róla”, a Nyugat pedig hivatalosan nem hajlandó elfogadni a vereséget, Európát gazdasági válságba taszítja, a „nagyérdeműt” pedig hoaxokkal, hazugságokkal „szórakoztatja”, így a média képes elhitetni az emberekkel (már akivel), hogy az oroszok gyengék, az ukránok pedig jó helyzetben vannak. Természetesen a várható ukrán vereség (még) nem jelenti a háború végét, ahogy arra Black is kitér. Ami számomra pedig külön érdekes volt a videóban, azok a számadatok és az ebből levont következtetések.

Black szerint Oroszország napi 50 000 tüzérségi lövedéket lő ki, tízszer annyit, mint Ukrajna, a Washington Post szerint pedig utóbbi ország szinte teljesen kifogyott már a lőszerekből. Szintén a Post szerint (június 10.) Ukrajna naponta 200 katonát veszít, az áldozatok aránya három hét alatt megduplázódott. Az egykori katona az ukrajnai háborút a véres Vietnámmal is párhuzamba állítja. Itt az USA 10 év alatt kb. 60 000 embert veszített, ez 6000 fő veszteséget jelent évente. A jóval kisebb (ötöd akkora – az USA lakosságszáma természetesen a vietnámi háború idejére vonatozik) népességgel rendelkező Ukrajna pedig szintén 6000 embert veszít, de egy hónap (!) alatt. Az USA lakossága akkoriban nagyjából 200 millió volt, Ukrajnáé ma 48 millió (a háború előtt 53 millió). Az ország veszteségi rátája tehát hatvanszor nagyobb, mint Amerikáé volt, amely hosszútávon természetesen fenntarthatatlan.

Ukrajna tarthatatlan helyzetével már a NATO is tisztában van, június 12-én Jens Stoltenberg NATO- főtitkár már azt pedzegette, hogy mennyit hajlandó az ukrán vezetés beáldozni a békéért (terület, szankciók stb.).

Hírdetés

A háború jelenlegi helyzetéből láthatjuk – fűzi tovább a szót Richard Black –, hogy az oroszok ellen hozott korlátozások nem működnek, a Biden-adminisztráció ígérete – miszerint tönkreteszik a rubelt – nemhogy nem jött be, de az orosz fizetőeszköz erősebb, mint valaha.

Részben amerikai nyomásra, Európa országainak jelentős része nem kereskedik Oroszországgal, aminek nem az orosz issza meg a levét, hanem ezen országok lakói, miközben Oroszország élénk kereskedelmi kapcsolatot tart fenn Kínával, Indiával, Iránnal, Brazíliával stb.

Black hozzáteszi:

Bárki, aki azt várja, hogy az oroszokat meg lehet törni azzal, ha nem lesz náluk Gucci-termék vagy Bic Mac, az nem ismeri az orosz néplelket.

Nem jött be az a nyugati vágy sem, hogy a szankciók térdre kényszerítik a Putyin-rezsimet, vagy megtörik az orosz vezető népszerűségét. Miközben Putyin továbbra is népszerű, pontosan annak a Boris Johnsonnak tört meg a támogatottsága, aki korábban leginkább bízott Putyin megtörésében.

Ezzel párhuzamosan a nyugati médiában több kacsa is keringett nem létező ukrán hősökről, így például „Kijev szelleméről”, aki állítólagosan 40 orosz gépet lőtt le, mielőtt hősi halált halt, vagy a Kígyó-sziget ellenállóiról, akik a valóságban nem haltak meg, de még csak nem is álltak ellen az oroszoknak.

Noha a nyugati világnak előbb-utóbb be kell ismernie az ukrán vereséget, terítékre kerülhet akár egy nukleáris háború disztópiája is, mivel többször merült már fel, hogy nukleáris fegyvereket vetnek be Oroszország ellen.

Black szerint Ukrajnának békéért kell folyamodnia, és be kell fejezniük a haszontalan mészárlást (mármint a sajátjaik között). Itt Ausztria 1955 óta tartó semlegességét hozza példának, összehasonlítva azt Ukrajna helyzetével, amely szintén lehetne egy Kelet és Nyugat között elterülő ütközőzóna. Bizonyos területekről le kellene mondania Ukrajnának, de Odesszára és környékére továbbra is jogot formálhatnak, valamint elérhetik, hogy Oroszország vonja vissza csapatait a Dnyepertől nyugatra. Ez természetesen csak addig érvényes, amíg a védelmi vonalaik végleg össze nem omlanak. A NATO-nak pedig ígéretet kell tennie, hogy Ukrajnát sosem veszik fel a szövetségbe.

Richard Black is elismeri, hogy az ukránok hősiesen küzdenek, de a háborút elvesztették. Bidenék basáskodását végső soron Európa szenvedi meg a legjobban, miközben az ukrán vezetés vágóhídra küldi a saját embereit egy mostanra már értelmetlen harcban. Ám a Zelenszkij-féle berendezkedés egyelőre hallani sem akar a békéről, az egyre nagyobb háborús áldozatok ellenére sem.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »