Nyomozócsoportot hoztak létre az Ukrajnának ajándékozott hadifelszerelés ügyében

Nyomozócsoportot hoztak létre az Ukrajnának ajándékozott hadifelszerelés ügyében

Nyomozócsoportot hoztak létre a Szervezett Bűnözés Elleni Hivatalnál, hogy az Ukrajnának ajándékozott hadifelszerelések miatt vizsgálódjon. Az Ajándékozó (Darca) elnevezésű csoport feladata vizsgálni a védelmi minisztérium előző vezetése és a volt kormány tagjainak döntéseit, és kideríteni, történtek-e törvénysértések a több száz millió eurós felszerelések elajándékozása során – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter és Ľubomír Solák országos rendőrfőkapitány, egyebek mellett a Számvevőszék jelentésére hivatkozva.

„A csoport minden beadvánnyal foglalkozni fog, amit jogi és természetes személyek tettek ebben az ügyben, továbbá a Számvevőszék rendelkezésre álló jelentésével”

mondta Solák.

„A cél, hogy minden körülményt felderítsenek, megerősítsék vagy cáfolják mindazt, ami a beadványokban áll”

mondta, hozzátéve, szeretnének gyorsan eljárni, mert ez az ügy már régóta téma a nyilvánosságban.

Šutaj Eštok kijelentette, a hadifelszerelés önkényes elajándékozása „megtizedelte” a szlovák védelmi képességeket, és anyagi következményei is voltak. Szerinte ez az egyik ok, hogy az új kormány kénytelen volt konszolidációs intézkedéseket elfogadni.

A felszerelés elajándékozásakor Jaroslav Naď (akkor OĽANO, jelenleg Demokrati) volt a védelmi miniszter.

Hírdetés

„Mindenféle gátlások és engedély nélkül idegen országnak ajándékozták a működő védelmi felszereléseinket. A mi pénzünkön megvásárolt hadifelszereléseket”

mondta a belügyminiszter. Szerinte az akkori kormány nem az ország, hanem a saját érdekei, vagy „talán idegen” érdekek szerint járt el, és Szlovákia védtelen maradt az Ukrajnában zajló konfliktus alatt.

Naď szerint a Számvevőszék jelentése megalapozatlan

A csoportot a Számvevőszék jelentése alapján hozták létre, abban az áll, hogy Szlovákia 700 millió euró értékben ajándékozott felszerelést Ukrajnának a szlovák hadsereg vagyonából, ezért az Európai Békekeretből idáig 82 millió euró értékben kapott eszközöket. Arra is rámutatott, hogy eltérés van a védelmi minisztérium és vezérkar adatai között az átadott felszerelésekkel kapcsolatban.

Szlovákia például az S-300-as légvédelmi rendszer átadásával segítette Ukrajnát, továbbá Božena aknaszedőkkel, 30, már leselejtezett gyalogsági harcjárművel, öt szállítóhelikopterrel, lőszerrel, üzemanyaggal, 13 MiG-29-es vadászgéppel és a KUB légvédelmi rendszer egyes elemeivel.

Naď jelenleg a parlamenten kívüli Demokrati párt elnöke. A Számvevőszék jelentését megalapozatlannak nevezte. Az elajándékozást azzal indokolta, hogy régi, és már használaton kívüli felszerelésről volt szó, és azt is leszögezte, hogy ennek fejében Szlovákia 668,8 millió euró értékben kapott segítséget és védelmi felszereléseket, ami meghaladja annak a vagyonnak az összegét, amit Ukrajnának ajándékozott.

teraz.sk

Nyitókép: Jaroslav Nad korábbi védelmi miniszter, fotó forrása: SITA/Diana Černáková


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »