Nyomozás folyik a magyar öttusa háza táján

Nyomozás folyik a magyar öttusa háza táján

A Magyar Öttusa Szövetség főtitkára és az egyik tagszervezet korábbi vezetője ellen tettek ügyészségi feljelentést, ennek nyomán indult nyomozás.

A 24.hu arról szerzett tudomást, hogy egy fiatal öttusázó édesapja 2021 februárjában csalás, hűtlen kezelés, magánokirat-hamisítás, illetve fenyegetés gyanújával feljelentést tett a XIV., illetve XVI. kerületi ügyészségnél egy szövetségi alkalmazott, az egyik klub vezetője, továbbá ismeretlen tettesek ellen.

Az ügy azóta az ügyészségtől a rendőrséghez került. A lap megkeresésére a BRFK sajtóosztálya közölte: „Az ügyben a BRFK XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást, gyanúsítotti kihallgatás nem történt.”

A híroldal kérdéseivel megkereste

  • a feljelentésben nevesített Gallai Istvánt, a szövetség főtitkárát, valamint
  • a szintén megnevezett klubvezetőt, Burcsa Szabolcsot.

Előbbi a szövetség jogászához irányította a lapot, aki elmondta, hogy az apa bejelentése nyomán tudnak a feljelentésről, arról viszont nincs tudomásuk, hogy hivatalos nyomozás lenne folyamatban. „Az öttusaszövetség vagy bármely tisztségviselője semmilyen módon ebben a nyomozati eljárásban nem érintett sem gyanúsítottként, sem tanúként. A MÖSZ a jogszabályoknak megfelelően, azok betartásával működik, és áll elébe bármilyen vizsgálatnak” – fogalmazott Gyalog Balázs.

Hírdetés

Utóbbi, a Trion SC vezetője szintén azt felelte, hogy az egyesület tud a feljelentésről, arról viszont nincs tudomásuk, hogy az ügy nyomozási szakaszba került volna. „Az apa feljelentése nem gátol a munkánkban, eddig is, és ezután is mindent a szabályoknak megfelelően végzünk. Az apuka ellen becsületsértés címén megtettük a megfelelő jogi lépéseket” – jelezte Burcsa Szabolcs.

A 24.hu cikke szerint Tóth Gábor a saját negatív tapasztalatai miatt ment utána egy-két általa furcsának vélt dolognak. A jelenleg 17 éves, azaz még kiskorú lánya a Trion SC-ben öttusázott 2016 májusa és 2018 augusztusa között. 2016-tól 2022-ig a MÖSZ minden évben 466–580 millió forint kiemelt sportágfejlesztési támogatást kapott az államtól, melyből a szövetség tízmilliós nagyságrendű egyesületi támogatást utalt tovább a Trion SC-nek ezen időszak alatt. Ennek ellenére az apuka állítja:

  • lányuk a bő kétéves klubtagsága alatt a sportolásához szükséges minden edzését és eszközigényét a család finanszírozta,
  • a klubtól egy melegítő alsót és egy felsőt, két pólót, valamint egy rövidnadrágot kaptak csupán, amit távozásukkor, 2018 szeptemberében maradéktalanul leadtak a MÖSZ-nek – erről jegyzőkönyv is készült.

A férfi azt követően kezdett utánanézni a Trion SC elszámolásainak, hogy nem jó szájízzel váltak el egymástól. A lapnak nyilatkozva arra is kitért, hogy adatigényléssel kikérte a MÖSZ 2017-es elszámolását a kiemelt sportágfejlesztési támogatásról, melyben számára meglepő dolgokat talált. Például azt, hogy

gyermeke neve és aláírása „45 alkalommal szerepel mint kedvezményezett különböző eszköz- és szolgáltatás-igénybevételt igazoló dokumentumokon

úgy, hogy állítása szerint a valóságban egyet sem írt alá”.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »