Nyomoz a rendőrség a Jobbik ellen, a Mi Hazánk további tanúk jelentkezését várja

Nyomoz a rendőrség a Jobbik ellen, a Mi Hazánk további tanúk jelentkezését várja

A 2019-es EP-kampányban egy nem létező közvélemény-kutató cég nevében hívtak fel tömegesen választókat, azt közölve velük, hogy a Mi Hazánk támogatottságát két százalékosra mérték, így a pártra leadott voks „elveszett szavazat”.

Választás rendje elleni bűncselekmény miatt tett feljelentést még tavaly szeptemberben a Jobbik és a párt egy korábbi alkalmazottja ellen Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke.

Hírdetés

A nemzeti ellenzéki politikus ezt akkor azzal indokolta, hogy tudomására jutott, hogy a 2019-es európai parlamenti választási kampányban a Jobbik egyik alkalmazottjának hangjával, egy nem létező közvélemény-kutató cég nevében hívtak fel tömegesen választókat, azt közölve velük, hogy a Mi Hazánk támogatottságát két százalékosra mérték, így a pártra leadott voks „elveszett szavazat”.

Toroczkai feljelentése nyomán a rendőrség tavaly decemberben nyomozást indított a Jobbik ellen, amely még most is tart.

Friss fejlemény az ügyben, hogy a Mi Hazánk további tanúk jelentkezését várja, ezzel kapcsolatban az alábbi felhívást juttatták el a Magyar Jelen szerkesztőségéhez:

Kérjük, jelentkezzen! Ha Ön vagy ismerőse a 2019-es európai parlamenti választás kampányában kapott olyan telefonhívást vagy sms-t, hogy nem érdemes a Mi Hazánkra szavazni, akkor jelezze nekünk! Aki rendelkezik ilyen információval, kérjük, hogy névvel és elérhetőségével jelentkezzen az [email protected] email címen vagy a +36 30 275 1525-ös telefonszámon.

Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »