Százöt évvel ezelőtt a Literary Digest című amerikai folyóirat szerkesztősége megkérdezte olvasóitól, hogy az esedékes elnökválasztáson kire fognak szavazni. A válaszokon alapuló előrejelzés helyes volt.
Az a Woodrow Wilson győzött, aki az I. világháború után a béke megőrzésére hivatkozva forszírozta a csehek, szlovákok és a délszlávok önállóságának biztosítását – 1918. október 28-án Prágában ki is kiáltották az önálló csehszlovák államot –, mire föl olyan elképzelés született, hogy hálából kereszteljék át Pozsonyt Wilson-várossá (sosem értettem, hogy ha már, akkor miért nem Prágát). Ez nem következett be. Szerencsére, mondom én, pozsonyi lakos, aki ma sem örülne annak, ha a tájainktól pár ezer kilométerre – mindegy, hogy nyugati, keleti, északi vagy déli irányban – élő személyről neveznék el szeretett városát.
De vissza a folyóirathoz. A sikeren felbuzdulva minden elnökválasztás előtt megismételték az olvasói lekérdezést. Ez úgy zajlott, hogy névre szóló szavazólapot küldtek több millió embernek, akik aztán postán visszaküldték a megválaszolt cédulákat.
A dolog 1936-ig működött. Akkor már 10 millió szavazólapot küldtek szét, mégsem az általuk előrejelzett republikánus Alfred Landon nyert, hanem a demokrata F. D. Roosevelt. A szerkesztők annyira biztosak voltak magukban, hogy már előre elkészítették a Landon győzelmét beharangozó címlapot. El is veszítették az olvasók bizalmát. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a magazin 1938-ban megszűnt.
Kutatásmódszertani írásokban azóta is visszatérő téma, hogy mi okozta a tévedést. Három dolgot szokás említeni. Az első, hogy a levelezőlistán szereplő neveket a magazinok előfizetői, telefon- és gépkocsi-tulajdonosok közül választották ki. A lista tehát garantáltan közép- és felsőbb osztályú szavazókat tartalmazott, az alacsonyabb jövedelműek nem szerepelhettek rajta. Vagyis a lakosság gazdasági-szociális összetételét tekintve nem volt reprezentatív. Márpedig ez fontos volt, mert akkor ért véget a nagy gazdasági válság, 9 millió volt a munkanélküli, s épp azok a rétegek szavaztak Roosevelt programjára, akiket a folyóirat meg sem szólított. A másik ok, hogy a 10 millió cédulának csupán a 22 százaléka érkezett vissza, s ezek nagyobbik része republikánusoktól. Panaszkodtak is a szerkesztők: „talán a republikánusok közelebb laknak a postaládákhoz?” Egy harmadik magyarázat szerint a republikánusok többsége is Rooseveltre szavazott, de közülük is kevesen küldték vissza a szavazócédulát.
Mi a tanulsága ennek a 85 évvel ezelőtti történetnek? Az, hogy a minta nagyságán kívül nagyon számít, mennyire pontosan tükrözi a lakosság valódi szerkezetét. S persze az sem mindegy – főleg a mostanság alkalmazott online önkitöltős kérdőíveknél –, hogy hányan és kik küldik vissza a válaszaikat.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
