Nyolcvanöt éves Keglovich László olimpiai bajnok labdarúgó

Kedden ünnepli 85. születésnapját Keglovich László olimpiai bajnok labdarúgó, edző, sportvezető.

A soproni születésű sportoló kezdetben atletizált és kosárlabdázott, végül 14 évesen „váltott” a labdarúgásra – olvasható a Magyar Olimpiai Bizottság köszöntőjében.

Profi pályafutása meghatározó klubja a Győri ETO volt, melynek színeiben 312 mérkőzésen szerepelt balszélsőként, majd jobbhátvédként. 1959-ben tagja volt az UEFA-tornán harmadik helyezést elért magyar ifjúsági válogatottnak. Felnőtt csapatával nyert bajnokságot, a BEK-ben – a Bajnokok Ligája jogelődjében – az elődöntőig jutott.

Hírdetés

Legnagyobb sikereként az 1968-as mexikóvárosi olimpián aranyérmet nyert.

Játékospályafutását követően 1967-ben edzői képesítést szerzett, főként az utánpótlásban dolgozott, több későbbi neves, válogatott futballista – többek közt Stark Péter, Fehér Miklós, Turbék István, Somogyi József – is nála ismerkedett meg a sportág alapjaival.

Sportvezetőként az ETO elnökhelyettese és elnökségi tagja, utánpótlás-szakágvezetője volt, 1996-1997-ben 15 mérkőzésen a felnőtt csapat vezetőedzőjeként is dolgozott.

Győrben 2014-ben a város díszpolgára lett, több kitüntetése mellett 2012-ben egykori klubtársaival, Orbán Árpáddal és Palotai Károllyal együtt a Győri Sportlegendák Klubja tagjainak sorába választották.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »