1945. augusztus 9-én jelent meg az Új Ember első száma. Lapunk nyolcvanéves fennállását ünnepelve cikksorozatot indítottunk, válogatva az elmúlt évtizedek írásainak legjavából. Ezúttal a kétszáz éve született Jókai Mór unokája, Feszty Masa festőművész írását közöljük az 1978. augusztus 13-án megjelent számból.
Feszty Masa:
Azt a Szűz Mária képet –, amely a budapesti Jézus Szíve templom külső falán függ –, nagyon sok ember ösmeri. Éppen azért, mert az utcán van, önkénytelen is rá kell, hogy pillantson minden járókelő. Miért Úti Boldogasszony? És miért van künn az utcán, miért nem benn a templomban?
Boldogult Páter Reisz Elemértől tudom a történetét.
A XVI. században, amikor Loyolai Szt. Ignác a spanyolországi Manréza barlangban megírta alapítandó rendje szabályait és már maga körül érezte azokat, akikről tudta, hogy a megalapítandó rend oszlopai lesznek –, Xavéri Szt. Ferenccel, Borromey Szt. Károllyal, sok sok böjtölés, imádkozás, lelki erőgyűjtés után elindultak a nagy útra, Rómába, hogy a Szentatyától megkapják rendjük megalapításához az engedélyt. Útjuk végén (az akkori utazási viszonyok között Spanyolországból Rómába), a cél előtt –, azt már nem tudom, hogy Róma falán belül vagy kívül – de a Rómába vezető út végén megláttak egy kis kápolnát. Természetesen betértek oda imádkozni. A kis kápolna oltárképén egy Madonna, karján a kis Jézussal. Régi kép lehetett, mert még nem a XVI. századi reneszánsz stílusában készült, hanem körülbelül a XIV. században. Merev, kemény vonások. De az első Szűzanya kép, amit Rómában megláttak. Így természetes, hogy buzgón imádkoztak előtte és kérték a Szűzanya segítségét álmuk megvalósításához. Amikor azután a Szentatya fogadta őket, és megadta az engedélyt, mi sem természetesebb, minthogy visszamenet is térdreborultak és hálálkodtak kérésük meghallgatásáért. Amikor évek múlva sikerült felépíteniük Rómában is templomukat – a ma is álló Il Gesu templomot –, az a vágyuk támadt, hogy az útmenti kis kápolnában levő Szűzanya képet megszerezzék templomuk kegyképének. Kérték tehát a kápolna plébánosát, de kereken elutasította őket. Mégsem csüggedtek! Elmentek a Szentatyához, elpanaszolták bánatukat. A Szentatya, aki már ismerte és megszerette ezeket az embereket, azonnal intézkedett és meghagyta a plébánosnak, hogy adja oda a képet. Mit tehetett? Odaadta… A jazsuiták alapítói pedig boldogan helyezték el a már felépült szép templomukban – ahol ma is Látható.
Hát ezért Úti Boldogasszony.
Páter Reisz Elemér volt az 50- es években a Jézus Szíve templom gondnoka. Az ő ötlete volt, hogy ugyanabban a mozdulatban, ugyanazokban a ruha színekben, ugyanazzal a koronával fejükön fessem meg a boldogságos Szűzanyát és a kis Jézust, de mai elgondolásban, hogy az arcoknak meleg legyen a tekintete, hogy a szívekhez szóljanak. Művészileg értékesebb az eredeti, a XIV. század merev képe, de a lelkeket jobban megfogja a szemek lélekbe látó tekintete. Ez a kép története…
Abban az időben, amikor a képet festettem (és azután vagy 2 éven át sok sok jezsuita szentet: Loyolai Szt. Ignácot, Xavéri Szt. Ferencet, Rodrigez Szt. Alfonzot, Szt. Alajost, Gonzága Alajost), elég nehéz körülmények között éltem. Egyszer, sohasem felejtem el, feljött hozzám a várba Reisz atya. Amint belépett, összeborzongott: de hideg van itt, hát nem fűt? (Ez abban az időben történt, amikor nehéz volt tüzelőt szerezni.) És délután már a ház előtt állt egy kocsi fa, meg szén.
Egy más alkalommal feljött hozzám és leült a díványomra, ami fekhelyem volt. Mint akit vipera csíp, úgy ugrott fel: Maga ezen alszik? És még nem törték el a bordáit a dívány kiálló vasrugói? Még aznap ott volt egy kitűnő, kényelmes heverő, ma is ez az ágyam.
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
