Nyolcvan éve nem látott jelenség tört elő Tihanyban

Nyolcvan éve nem látott jelenség tört elő Tihanyban

Az 1940-es évek előtt többnyire kis félsziget volt a tihanyi tó közepén, ami most ismét láthatóvá vált.

Az idei nyár extrém meleg és csapadékmentes időjárása után nem csoda, hogy a tihanyi Belső-tó, melyet kizárólag a csapadékvíz táplál, elkezdett kiszáradni – írja a veol.hu nyomán a hirbalaton.hu. A márciusban még csak kis szigetnek látszó földdarab a tó közepén mára félszigetté duzzadt. Megdöbbentő látni hogy a víz mennyire visszahúzódott, lehetőséget adva a turistáknak, hogy az egykor még víz lepte területeken sétáljanak, biciklizzenek.

A Belső-tóban található sziget felszíne döntően kővel borított, helyenként az ember által még nem bolygatott réteges szerkezettel – ismertette Vers József, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa, tájegységvezetője még márciusban a Tihanyi Visszhang lapnak.

Hírdetés

A félszigeten pedig mára a növények is megerősödtek.

Az alacsony vízállás alkalmával időről-időre előbukkannak emberi kéz alkotta objektumok, mint nemrég az a kőrakás, mely a felépítése alapján leginkább halászati céllal létrehozott „varsakút” vagy halcsapda maradványa lehet. De nem zárható ki az sem, hogy a szerkezet forrásfoglalás volt, azaz egy természetes forrás köré épített kőperem, amely a tisztább vizet koncentrálta, és ivóvízként vagy állattartási célra is hasznosítható volt.

A mostani állapot egyúttal jól szemlélteti a klímaváltozás és a vízháztartási problémák hatásait is. Az extrém hőség, a csapadékszegény időszakok, valamint a vízpárolgás fokozódása együttesen vezetnek a tavak ideiglenes kiszáradásához. Valószínűleg az elkövetkezendő csapadékosabb időszak – akár csak egy-két nedvesebb hónap – képes lesz visszapótolni a tóba a hiányzó vízmennyiséget.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »