Nyolcadik alkalommal tartják meg a Duna-napot az erdélyi Torockón

Nyolcadik alkalommal tartják meg a Duna-napot szombaton az erdélyi Torockón, a nemzeti összetartozás napjához igazítva – mondta a szervező Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

Dobos Menyhért hangsúlyozta, a Duna-nap a nemzethez való tartozás érzését és a szülőföldön maradást szeretné erősíteni, a szórványban ugyanis még a hétköznapokat is nagyon nehéz megélni.

Hírdetés

„A közmédia vallja Tamási Áron jégtörő gondolatait, hogy nekünk a világ szívének kapuján kell kopogtatni azért, hogy a magyarság hangját meghallják. Mi most Torockóról kopogtatunk” – fogalmazott a vezérigazgató.

Elmondta, hogy a kora délután a gyerekekről szól, lesz íjászat, lovaglás és a hungarikumok köré csoportosuló kalandjáték. Ezután Laki Péter és Dancs Annamari operetténekesek, valamint Hajvert Ákos és Tóth Péter Lóránt Radnóti-díjas versmondók is fellépnek, este pedig a Kormorán együttes ad koncertet Varga Miklós vendégszereplésével, később pedig a Magna Cum Laude fellépése és tűzijáték zárja az eseményt.

A résztvevők az este végén a székely kő lábánál elénekelik a magyar és a székely himnuszt is.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »