Nyitrán és Pozsonyan sem lesz már újab tesztelés. 2-2 járás cserélt helyet tegnaphoz képest

Nyitrán és Pozsonyan sem lesz már újab tesztelés. 2-2 járás cserélt helyet tegnaphoz képest

7 munkanap és két hétvége adatai alapján az ország antigétesztelésének eredménye a következő:

Novemberben 1,02 százalék volt a pozitivitási ráta, a helyzet tehát rosszabb.

A részvételi aráány legutóbb 3,6 millió volt. Ehhez képest most kevesebben jöttel el, ugyanakkor jóval többen, mint azt várták. A várható létszámot az aktív munkába járókhoz mérték, akikből mintegy 1,5 millió van. Ehhez képest kétszer ennyien voltak kiváncsiak egészségi állapotukra.

A 37 rosszabb járás, ahol a hétvégén újabb tesztelés lesz, nagyban fedi a tegnapi listát. A különbség négy járást érint.

Hírdetés

Pozsony és Késmárk kiesett a legroszabbak közül, helyükre Zólyom és Alsókubín került.

1,01 százalék határ, ami felett az egyes járásokban most hétvégén újabb tesztelésre kerül sor.

Érdekesség, hogy Nyitra, az eddigi legrosszabb járás feljavult Pozsony szintjére. Így Nyitrán és Pozsonyban sem lesz már második kör. Az eredményekről Igor Matovič kormányfő tájékoztatott.

Frissítjük.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »