Nyitra megyét felölelő idegenforgalmi konferenciát szerveztek Komáromban

Nyitra megyét felölelő idegenforgalmi konferenciát szerveztek Komáromban

A Dunamente Turisztikai Desztinációs Menedzsment (TDM) szervezésében tegnap került sor Komáromban arra a találkozóra, melyen bemutatkozott a 2021-ben alakult megyei turisztikai szövetség (KOCR), melynek tagja a megyei önkormányzaton kívül a megyében dolgozó 4 regionális turisztikai szövetség, TDM is. A konferencián a víziparkok, strandfürdők és uszodák országos szövetségének elnöke beszámolt az elmúlt időszakban kialakuló trendekről és fürdőket érintő gazdasági helyzetről, illetve a pati fürdő új üzemeltetője bemutatta, milyen fejlesztési tervek várnak a fürdőre a következő években.

A találkozón jelen volt Branislav Becík, Nyitra megye elnöke, aki leszögezte, az idegenforgalom tekintetében az országban hosszú ideje az utolsó helyen épp Nyitra megye szerepel, holott ez nem mindig volt így. A megye elnök szerint hosszú évekig elhanyagolták a megyében az idegenforgalom fejlesztését. Mint mondta, személyes jelenlétével is szeretné hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy ebben a tekintetben változások történjenek Nyitra megyében. „Óriási lehetőség rejlik ebben a megyében és számos módja van annak, hogy fellendítsük a turizmust, az idegenforgalmat, hogy anyagi forrásokat hívjunk le hozzá” – fogalmazott, hozzátéve, ez elemi érdeke az itt élőknek.

A rendezvény első részében Daniel Balko, a megyei turisztikai szövetség (KOCR) elnöke mutatta be a megyei szervezet tevékenységét. Mint mondta, a szervezet támogatja és megteremti a régió turizmusának fejlődéséhez szükséges feltételeket, illetve védi a tagok érdekeit. A KOCR tagjai továbbá a megye területén működő négy regionális turisztikai szervezet – a Nyitrai TDM, a Tekovi – Barsi TDM, a Štúrovo – Parkan TDM és a Podunajsko-Dunamente TDM.

Mint mondta, a KOCR fő célja, hogy a nyitrai régiót bemutassa és népszerűsítse itthon és külföldön, növelje a régióba látogatók számát, szorosan együttműködve a regionális turisztikai szervezetekkel.

„Kiemelt feladatunk a nyitrai régió területén a turizmus fejlesztése feltételeinek megteremtése és a regionális szervezet, a turisztikai termékek, a marketingkampányok megvalósítása, nemcsak regionális, hanem országos jelentőségű rendezvények szervezése és támogatása” – fogalmazott.

A „Keresztül-kasul a megyén” márkanév alatt pedig igyekeznek a régiót a történelem, a nap, a víz és a bor régiójaként bemutatni. Balko elmondta, összehasonlítva a hasonló adottságú Kassa megyével, Nyitra megyében több időt töltenek összességében a turisták. A gond az, hogy ez nem kiegyenlített az év folyamán, mivel a téli hónapokban kifejezetten kevesebb turista látogat el Nyitra megyébe.

Balko arról is beszélt, hogy nem érdemes olyan helyszíneken invesztálni, amelyek távol esnek az idegenforgalmi központoktól. Viszont érdemes fejleszteni a meglévő termálfürdőket, víziparkokat, az ott elérhető szolgáltatásokat bővíteni, a konkurenciaképességet megtartani. A szakember szerint érdekeltté kell tenni a szállásadókat, hogy ne adják ki feketén a szálláshelyeket, bővíteni kell azon szálláshelyek kínálatát, amelyek egy-egy idegenforgalmi központ közelében vannak. Keresettek a kastélyszállók, a vidéki kúriák, a borászatok és olyan szálláshelyek, amelyek a természetben, vagy jelentős műemlék közelében találhatóak, jegyezte meg.

Prezentációjában rámutatott, a megyei idegenforgalom és turizmus fellendítéséhez jelenleg leginkább a pénz hiányzik. A bevételek növelését a fenntartó, Nyitra Megye Önkormányzata hozzájárulása mellett a vendégéjszakák számának növelésével, a tagdíjakból, a vendégéjszakák után befizetett adókból szeretnék elérni. Annak ellenére, hogy az utóbbi három évben Nyitra megye megnövelte az idegenforgalomra szánt támogatás összegét, az még mindig a legalacsonyabb a megyék között országos szinten, mondta.

***

Hírdetés

Ezt követően bemutatkoztak a TDM-ek, elsőként a Ponitrie Tájvédelmi Terület védjegyet létrehozó nyitrai turisztikai szervezet, amelyet 2012-ben a nemzeti turizmusfejlesztési stratégia keretében hoztak létre. A szervezet összefogja és segíti az önkormányzati, üzleti és egyéb, a desztinációban működő szervezeteket. Desztinációmenedzsment-szervezetként olyan tevékenységeket hajt végre, amelyek célja a látogatók számának növelése és a desztinációban eltöltött napok számának növelése.

***

A párkányi TDM-et, Párkány saját turisztikai desztinációs menedzsmentjét 2020 decemberében jegyezték be. Célja, hogy a régió településeivel, a kerületi TDM-mel és más desztinációs társulásokkal együttműködve a környék turisztikai nevezetességeit, látnivalóit, történelmi, gasztronómiai értékeit is bemutassa. Tehát a fürdőzés, strandolás mellett a kultúrára, kerékpározásra, a természeti kincsek nyújtotta lehetőségek kiaknázására is alapozzon – hangzott el.

***

A barsi TDM 2017 júniusa-augusztusa fordulóján alakult meg. Alapítói az Alsó-Garam területén, valamint a Selmeci-hegység és az Ipoly-hegység déli lejtőin működő városok, községek és szervezetek, akik felismerték a turizmusban, a turizmushoz kötődő termékfejlesztésben rejlő lehetőségeket. A térségben a szervezet létrehozásának fő célja az volt, hogy támogassa a turizmus fejlődését a barsi régióban, és a jövőben fejlessze a térséget.

A Dunamente TDM 2015-ben alakult, eredetileg a Komáromtól Párkányig terjedő terület turisztikai menedzsmentjéért volt felelős, ám 3 évvel ezelőtt Párkány kilépésével Érsekújvár városa lépett be, hogy meglegyen az előírt vendégéjszakák száma. Ezt a világjárvány miatt egyelőre nem sikerült elérni, de továbbra is a százezer vendégéjszaka a cél. A TDM-nek jelenleg 17 tagja van, főként vállalkozások és intézmények, illetve 7 település is. A turisztikai látványosságok fókuszában a Duna és a Vág áll, illetve az Eurovelo6 kerékpárút, valamint a pati, újvári és komáromi termálfürdők. Az épített örökség is fontos idegenforgalmi szempont: az izsai Leányvár, mint UNESCO-s helyszín, a komáromi vár, középkori templomok, Komárom szabad királyvárosi címe, de kiaknázatlan lehetőségeket rejt a környék gasztronómiája is.

Nyitra megye kulturális és idegenforgalmi osztályának elnöke, Dušan Káčer hozzászólásában megjegyezte, a megye szeretné felmérni a közeljövőben, hogy kik, milyen céllal és hová érkeznek Nyitra megyébe, hogy ennek birtokában a TDM-ek aktualizálhassák stratégiájukat. A konferencián elhangzott, adatokkal alátámasztható, hogy a termálfürdők, aquaparkok országosan, de a régióban is a legvonzóbb turisztikai desztinációk Szlovákiában, és ezekért huzamosabb időre érkeznek a turisták. A termálfürdők komoly hasznot is termelnek; minden egy euró további tízet fial, hiszen a látogatók szuvenírekre, szállásra, ételre-italra is költenek, mondta az víziparkok, strandfürdők és uszodák országos szövetségének elnöke.

A pati fürdő fejlesztési koncepciójáról Martin Slivka, a fürdő üzemeltetéséért felelős vezetője számolt be. Az idei nyártól már 10 medencével és 4 csúszdával működnek, megépült egy pool-bár a hotel medencevilágában, hamarosan pedig wellness étterem nyílik, gyereksarokkal, szintén a hotelben.

Rövidesen új szaunavilág épül, felújítják az öltözőket is. Az új üzemeltető egy hónap alatt felújította a főbejárat környékét, bővült a gasztrokínálat, új napozóágyakat helyeztek üzembe, felújították a szociális helyiségeket, naponta animációt biztosítanak a gyerekeknek, új weboldallal, kedvezményekkel várják a vendégeket. A helyi lakosok pedig féláron látogathatják a fürdőt jelenleg is. Jővőbeli terveikről szólva elmondta, több látogatót szereznének új attrakciókkal, a szolgáltatások színvonalának emelésével, és céljuk, hogy hosszabbra nyújtsák a szezont. 2024 és 2027 júniusáig összesen egymillió eurót szeretnének költeni fejlesztésre, húzta alá.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »