Nyitra a híd felújítására készül

Nyitra a híd felújítására készül

A nyitrai városháza felújítást készít elő a Nyitra folyó felett átívelő hídon, amely a korábbi Zelokvet vállalat mellett, a Pozsonyi utcában található. A városi önkormányzat tájékoztatása szerint a híd már hosszabb ideje balesetveszélyes állapotban van.

Marek Hattas polgármester elmondása szerint a város elkülönített forrásokat a projektterv dokumentációjának elkészítésére.

Az önkormányzat már kiírta a közbeszerzési pályázatot, amelynek becsült értéke közel 61 000 euró.

A pályázat tárgya a teljes körű projekttervezési dokumentáció elkészítése, valamint mérnöki szolgáltatások biztosítása a hídszerkezet rekonstrukciójához.

Hírdetés

A felújítás során kicserélik a hídfelületet, amelyet személy- és teherforgalom, valamint gyalogosok és kerékpárosok használnak.

„A híd esetében szükséges kicserélni a jelentősen elhasználódott faaljakat és a korlátokat is. A hídszerkezet jelenleg nem megfelelő állapotban van, ami veszélyezteti a Nyitra folyón átívelő útszakasz biztonságát és átjárhatóságát” – áll a pályázati kiírásban.

A közbeszerzés győztese elkészíti a híd rekonstrukciójának projekttervét az építési engedélyhez, egészen a kivitelezési terv szintjéig. Ezenkívül kötelezettséget vállal a jelenlegi állapot felmérésére, mérnöki szolgáltatások nyújtására az építési folyamat minden szakaszában, valamint szakmai művezetés biztosítására az építkezés során.

(tasr/HE, Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »