Nyitás a beoltottaknak

Nyitás a beoltottaknak

A fertőzöttek számolása helyett a nyitások ideje lesz a téli főszezon – legalábbis erre lehet következtetni a legújabb hírek alapján. Bár a napi esetszámok még sok helyen magasak, mégis egyre több ország dönt az újranyitás mellett – igaz, a szabadságot csak az oltottaknak kínálják fel.

A beoltottak pedig utazni szeretnének, ez már jól látható a téli foglalásokon, van olyan légitársaság, a német Lufthansa, amely már több helyet adott el a célországokba tartó járataira, mint 2019 azonos időszakában, amikor még senki sem számított a világjárványra. Egy másik fuvarozó, a Qatar Airways pedig újra beveti a legnagyobb (korábban kivonni tervezett) Airbus A380-as gépeit, hogy képes legyen kiszolgálni a megnövekedett igényt. Közben a nyitások hírére a légitársaságok részvényei is szárnyalnak a tőzsdéken.

Az utóbbi napok legnagyobb turisztikai híre, hogy az Amerikai Egyesült Államok novembertől ismét megnyitja határait az oltott európai turisták előtt. Ez mérföldkő, hiszen több mint másfél évig szinte lehetetlen volt beutazni az USA-ba. A bejelentés pedig lavinát indított el, az országok sorra jelentik be, hogy legkésőbb novembertől, azaz még a karácsonyi szezon előtt, megnyitják a határokat. Így tesz Argentína, Kuba, Thaiföld és Vietnám (utóbbi egyes régióiban). Még az egyik legkonzervatívabb ország, Ausztrália is nyit novembertől, igaz, ott ez egyelőre csak annyit jelent, hogy a helyi lakosok már elhagyhatják az országot (amire eddig nem, vagy csak kivételes esetben volt lehetőségük, például, ha egy haldokló családtagot akartak meglátogatni külföldön). A turisták viszont egyelőre továbbra is nemkívánatos vendégek a kenguruk földjén.

Hírdetés

Várhatóan a napokban újabb országok jelentik be a korlátozások eltörlését, az újbóli nyitást. Ez érthető, hiszen mind több helyen ismerik fel, hogy a koronavírus nem fog eltűnni, velünk marad, így meg kell tanulni együtt élni vele. Ezért egyre több az olyan ország, ahol már nem a napi esetszámokat veszik alapul, amikor korlátozásokról, szigorításokról döntenek, hanem a kórházban lévő, súlyos betegek száma/aránya az abszolút mutató. Olaszország, Ausztria is így próbál visszatérni a korábbi kerékvágásba, hiszen már nem engedhetik meg, hogy még egy téli szezon maradjon el. Az uniós országok kormányai pedig nem győzik hangsúlyozni, hogy idén már nem lesznek a korábbihoz hasonló országos lezárások, a határzár is a múlté.

Az emberek ki vannak éhezve az utazásra, ez látható a foglalási adatokból, és a felmérések is ezt igazolják. A gépek többsége már most csaknem megtelt, a nyitások hírére és az akciós árakra reagálva szinte elkapkodják a jegyeket az utasok. Ha a trend folytatódik, akkor a korábbi optimista jóslatoknál is jobb téli idény várható, és lényegesen korábban, akár már a jövő nyáron elérheti, vagy megközelítheti a turizmus a válság előtti szintet. Ez pedig azt is jelentheti, hogy már csak hónapok vannak hátra az olcsó utazások időszakából.

Míg korábban sok felmérés mutatta azt, hogy az utazók oda mennének, ahol nincsenek korlátozások, nem kell negatív teszt, ma már ezek a belépési feltételek nem számítanak akadálynak – a legfontosabb feltételt ugyanis már teljesítették, beoltatták magukat. Mert tudják, az oltás szabadság.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »