Nyilvánosságra került 4 perc Orbán Viktor kötcsei beszédéből

Nyilvánosságra került 4 perc Orbán Viktor kötcsei beszédéből

Maga a kormányfő tette ki YouTube-csatornájára, a finanszírozási, a beruházási, a piaci, a technológiai és az energiasemlegesség gondolatát ecseteli.

Orbán Viktor nyilvánosságra hozott egy részletet a hétvégén Kötcsén elmondott beszédéből.

A YouTube-ra kitett pár perces videóban a „semleges gazdaságpolitika” elemeit veszi górcső alá, kitérve a finanszírozás ügyére is.

Mint a Portfolio összefoglalójában is olvasható, Orbán Viktor szerint az új gazdaságpolitikának semleges gazdaságpolitikának kell lennie, ez alatt azt érti, hogy ellent kell állni a blokkosodásnak, és hogy választásra kényszerüljön az ország Kelet és Nyugat között.

  • A videóból az is kiderül, a semlegesség egyik lába a finanszírozási semlegesség, nem lehet egyetlen pénzpiacról ellátni az ország hiteligényeit. Úgy fogalmazott, már nincs az ország adósrabszolga helyzetben, de a finanszírozási kényszer folyamatos, ám „Brüsszel és London kevés”, utalt ezzel az uniós pénzekre és a kötvénypiacokra. Ezek mellett Katarra, Pekingre és Tokióra is számít, illetve a magyarokra, akik állampapírokat vesznek.
  • Hírdetés

  • A gazdasági semlegesség második eleme a beruházási semlegesség, mindenhonnan kellenek beruházók.
  • És piaci semlegesség is szükséges, mindenhonnan vegyék meg, amit Magyarországon állítanak elő, nem kell ebből „ideológiai vagy politikai kérdést” csinálni. Jelezte e körben, a Török Áramlaton jön majd gáz, ha az ukránok leállítják az orosz tranzitot az év elején.
  • Technológiai semlegesség – „nem érdekel, kié, csak a legjobb legyen”.
  • Energiasemlegesség – 2032-re elérjük az önállóság szintjét.
  • Korábban a kormányfő beszédéből kiderült már, hogy kormányalakítással is egybefonódik az új jegybankelnöki jelölés jövő év márciusában, arról is biztosan szólt, hogy béremelések lesznek, illetve hogy milyen növekedési célokat tűzött ki a kabinet.


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »