Nyílt napot tartott a Református Teológiai Kar Komáromban

Nyílt napot tartott a Református Teológiai Kar Komáromban

Több tucat érdeklődő volt kíváncsi a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának pénteken tartott nyílt napjára, amelyen Somogyi Alfréd dékán köszöntötte a megjelenteket és a karon folyó teológus- és szociális gondoskodás képzésről adott részletes tájékoztatást. Elhangzott, az itt végzett hallgatók nagyobb eséllyel helyezkedhetnek el szociális intézményekben, a közigazgatásban, vagy a szociális szférában.

A Református Teológiai Kar tanulmányi kínálatában nappali tagozaton a Missziológia, diakónai és szociális gondoskodás szak elérhető alap- és magiszterképzésben is.

A Missziológia, diakónai és szociális gondoskodás tanulmányi program alapképzésének végzősei megismerik szakmájuk teológiai, filozófiai, pedagógiai, pszichológiai és szociológiai alapjait és azokat a gyakorlatban is fel tudják használni. Fontos szempont, hogy elégséges ismeretekkel rendelkeznek majd ahhoz, hogy egyházi, állami és önkormányzati intézményekben töltsenek be állást, illetve képesek legyenek egyéb szociális segítségnyújtásra, mint például a krízisintervenció, a terepmunka, vagy reszocializációs segítségnyújtás.

Az itt végzett hallgatók képesek célirányosan, a jogi előírásokkal összhangban eljárni és a szociális tudomány szintjén önálló kutatást végezni. A tanulmányi program szerkezete megegyezik a környező országok és Európa hasonló tanulmányi programjaival, így kellő átjárhatóságot biztosít.

Hírdetés

Elméleti tudással rendelkeznek a biblikateológiai, írásmagyarázati, lelki gondozói, kateketikai, etikai, dogmatikai, filozófiai, egyháztörténeti és más teológiai tárgyak kérdésköreiben. Széles látókörüknek köszönhetően képessé válnak gyülekezetek, lelki közösségek vezetésére, gyermekekkel, felnőttekkel és idős emberekkel való szakavatott foglalkozásra.

A Teológia tanulmányi program doktoranduszképzésének végzősei saját kutatási területükön belül (Ószövetség, Újszövetség, gyakorlati teológia, rendszeres teológia, egyháztörténet, vallástörténet és filozófia) széleskörű ismeretekkel rendelkeznek, önálló teológiai kutatásaik során figyelemmel követik, elemzik és kiértékelik kutatási területeik legújabb hazai és külföldi eredményeit.

A Református Teológiai Kar 2023. május végéig várja az érdeklődők jelentkezését az erre szolgáló webes felületen, mely ide kattintva elérhető.A Selye János Egyetem azt tanácsolja a jelentkezőknek, hogy az elektronikus jelentkezési módot válasszák, mert egyrészt olcsóbb, másrészt gyorsabb a feldolgozás, illetve a visszajelzés, ráadásul magyarul is kitölthető.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »