Nyílt levélben kérik a görögök a briteket: Lépjetek ki!

Görög értelmiségiek, művészek, politikusok és közéleti szereplők egy szenvedélyes nyílt levélben kérik az angolokat, június 23-án szavazzanak az EU-ból való kilépés mellett. Az aláírók saját negatív tapasztalataikra, és a két ország közös múltbéli küzdelmeire hivatkozva próbálják meggyőzi a szigetország választóit.

“E nyílt levelet a görög nép britek iránti szolidaritásából született, hogy alapvető információk birtokában hozhassanak felelős döntést a referendumon”

– így kezdődik az a dokumentum, melyet többek között a görög közélet olyan szereplői írtak alá, mint Joannisz Kouriannidisz, Szaloniki önkormányzatának vezetője; Manolisz Paterakisz, a Krétai Kulturális Szövetségek Pánhellén Föderációjának elnöke; a Görög Agrárpárt és a Hellén Közvetlen Demokrácia Mozgalom.

Az eurózóna pénzügyi válsága kapcsán Görögországra kényszerített megszorításokra utalva a levél így igyekszik figyelmeztetni az unió antidemokratikus jellegére:

“A 2016. június 23-i ‘angliai csatátokat’ az új tengelyhatalmak ellen fogjátok megvívni, egy olyan unió ellen, ami megszállás alatt tartja Európánkat és félelem révén osztja meg az Egyesült Királyságot.”

“Ezt mi pár éve tapasztaltuk meg, amikor az EU-rezsim által eszközként használt Trojkájuk a mi társadalmunkat kezdte szétszakítani és próbálta ismét elfoglalni az országunkat.”

A levélírók hangsúlyosan utalnak arra, hogy a második világháború idején Görögország és Nagy-Britannia együtt harcolt a kontinens demokratikus országainak demokratikus önrendelkezéséért:

“Együtt küzdöttünk a XX. század tengelyhatalmai ellen, most pedig a XXI. században kell kell újra felvennünk velük a harcot. A szabadságért, a függetlenségért, az igazságért és az emberi értékekért (…) szálltunk síkra.”

“Most is ezekért indulunk csatába, és ahogy a XX. században, ismét győzedelmeskedni fogunk.”

A bal-, és jobboldali érveket egyaránt felvonultató levél emellett harcosan kikel a TTIP nyugatról, illetve a kontrollálatlan migráció keletről fenyegető réme ellen.

Azt is hangsúlyozzák, hogy a mostani rendszer lábbal tiporja a hellenisztikus és európai értékeket:

“Ennek az Európai Uniónak minden porcikájától idegen a demokrácia, pláne a közvetlen demokrácia.”

A levél arra sem mulasztja el felhívni a figyelmet, hogy az EU hány alkalommal vett már semmibe, illetve írt felül szuverén nemzeti döntéseket, népszavazásokat:

“Mi, görögök 2015 júliusában a Trojka által követelt további megszorító intézkedések ellen szavaztunk, amit nem vettek figyelembe.”

“A népszavazás előtt a még az Európai Unió legfelsőbb tisztségviselői is arra intették a görög embereket, ha nemmel szavaznak, az Görögország kilépését jelenti majd, holott egyetlen alapszerződésben sem (így) szabályozza.”

Az aláírók záró gondolatmenetükben így fogalmaznak:

“Történelmi lehetőségetek van most arra, hogy kijelöljétek a saját nemzeti függetlenségetek napját, és megakadályozzátok Európa diktatúrává válását.”


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »