Nyílt levél Bayer Zsoltnak (és a Keménymagnak) Borkai vs. Wittinghoff ügyben – Mutatunk számokat…

Kedves Tanár Úr! Kedves Keménymagosok! (Azért szól a Keménymagosoknak is a nyílt levél, mert ők is erről beszélgettek kedden, és vontak le véleményünk szerint részben téves következtetéseket)Nem fogunk sem okoskodni, sem a bölcsek kövét nem mutatjuk fel. Szó volt a választások utáni keddi Paláverben, hogy Ön, kedves Tanár úr, nem érti a választók viselkedését: miért számít a Borkai ügy a választók számára, és miért nem számít a Wittinghoff. Mielőtt még moralizálnánk a választók jobb és baloldali erkölcsiségéről, szeretnénk cáfolni ennek a kétségtelenül meglévő ténynek a jelentőségét. Nem állítunk semmit, Ön is csak kérdéseket tett fel, amit nem ért, de esetleg fejben levonhatnánk a proli vs. polgári embertípusok közötti bizonyos NAGY következtetéseket. A dolgok teljes részét nem tudjuk, és nem is fogjuk kibontani, de nálunk a szerkesztőségben vannak online marketing szakemberek, a botrányokra vonatkozó eseményeket pedig megvizsgáltuk.Most következzen néhány állítás, amit az állítások után számokkal és grafikonokkal fogunk bizonyítani:A Kispesti szavazók egy része (KIS RÉSZE) bizonyára tudott a Gajda féle lopásról, és igen, lehetett olyan balliberális szavazó, aki ezt nem hitte el, vagy nem érdekelte, mert olyan erkölcsi szinten van! DE nem olyan mértékben jutott el a kispestiekhez, hogy ez meghatározó legyen (bizonyíték a grafikonoknál). Tehát Kispest nem azért ért el nagyobb arányú győzelmet Gajdával, mert a balliberálisoknál nem számítanak az erkölcsi kérdések, HANEM MERT A KISPESTIEK TÖBBSÉGE NEM TUDOTT A KISPESTI BOTRÁNYRÓLBorkaira nem azért szavaztak olyan kevesen, mert a jobboldaliak pedig erkölcsösebbek (egyébként igen), hanem azért, mert mindenki csak erről beszélt az online térben, és csak erről volt szó, a Kispesti botrányról meg annyira nem sokat tudtak Győrben sem (grafikonon mutatjuk)Számok, és tényekVan egy program, ami online elérhető, és az a neve, hogy Google Trends (Google trendek).Itt érhető el: https://trends.google.com/Itt be lehet állítani időintervallumot, kulcsszavakat, és országot..Ha beállítottuk, és mindent beírtunk mutat egy grafikont. A grafikonon azt lehet látni, hogy az adott kulcsszavakra, az adott országban az adott időintervallumban a magyarok mire kerestek rá. Tehát itt az látható, hogy mi van az emberek fejében! És ami az emberek fejében, van, ami a meghatározó gondolat egy választás előtt, e gondolat alapján fognak sokan dönteni (ehhez képest a Fidesz eredménye egy csoda egyébként!)Első példaÍrjuk be, hogy Magyarországon, az elmúlt 3 hétben, mennyien kerestek rá Tarlósra, Karácsony Gergelyre, Fideszre, és ellenzékre. Íme:(…)Tovább a cikkhez

Hírdetés


Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »