Nyílt levél a kormányfőhöz: a népszavazásról

NIF: Mi azt az álláspontot osztjuk, hogy egy ősi föld hovatartozásáról nincs joga még a rajta lakó népnek sem dönteni. Ha egy bizonyos földrajzi területet egy nép épített fel, teremtett kultúrát, hagyományokat rajta, védte azt évszázadokon, évezredeken át az élete árán is, akkor egy ma azon élő generációnak sincs jogában azt feladni, mert ez nem egyéb lenne, mint az ősök iránti mély tiszteletlenség!!!

                                  Tisztelt Orbán Viktor Úr!

    Előrebocsátom, hogy nincs felsőfokú végzettségem, sőt még a gimnáziumot se fejeztem be. Én egy egyszerű melós vagyok, egy a több millió közül, aki becsületes kétkezi szorgalmas munkájával  biztositja gazdaságunk „bámulatos” teljesítményét, a sok államférfiú aránytalanul magas (meg nem érdemelt)   bérét, a kormánykörökhöz közel álló személyek mérhetetlen meggazdagodását,  biztosítjuk az állami intézmények  működését.  Nem nagyon van időm hallgatni a TV-ben a sok okoskodó dumáját, akik igyekeznek megmagyarázni a helyzetünket, mert azon felül, hogy el kell tartanom a jó nagyra   duzzadt bürokrata apparátust,  a családomról is gondoskodni kell.  De az Ön  felszólásait a TV-ben meg a Kossuth Rádióban mindig meghallgatom, mint ahogy a kormánytagok dumáját,  és a kormány közléseit is.

    Ezeket a munkahelyemen megtárgyaljuk,  elemezzük, és örülünk  hogy van nekünk egy Viktorunk,  aki  megkérdez a 10 millió magyar állampolgár között ENGEMET is, hogy kivel,  kikkel, akarok  együtt élni szép Hazámban. Ön  azt akarja, hogy a népre, és ne a kormányra, s annál inkább ne az Országgyűlésre  bízzuk  eldönteni, hogy bárki is bármikor is ránk erőszakoljon valamiféle kvótát, hogy befogadjunk akárhonnan is akármilyen nemzetiségű, vallású menekülteket, ill. idegeneket.

     Tisztelt Orbán Úr!  Bizonyára a rengeteg elfoglaltsága miatt  Ön nem olvasta a kérdést, amelyre az ÉN válaszomat kérik.  Mert hát, mint megjegyeztem, hogy nincs felsőfokú végzettségem,  de azért már megkérem, hogy az alattvalói(akik félrevezetik Önt, és akikben Ön vakon megbízik)  ne becsüljenek le már annyira engemet. Azért már én sem, de a nép sem  annyira hülye, mint ahogy azt Önök szeretnék.

Hisz akár hogy válaszolok,  abból nem  derül ki, hogy mit is akarok én, mit is akar a nép.

   “Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

    Nagyon-nagyon szépen  kérem, ez egyszer, ha Ön nem tartja méltónak válaszolni nekem (NEKÜNK),  kötelezze valamely  e kérdésnek valamelyik kifundálóját, hogy világosítson fel engemet (MINKET – a sok milliót) s  válaszoljon a következő kérdésekre.

Hírdetés

Úgy értsük, hogy azt akarjuk, hogy az  EU csak az Országgyűlés hozzájárulásával kötelezhet minket az idegeneket befogadni?  A mi akaratunk senkit nem érdekel?De honnan a fenéből tudja meg az Országgyűlés és az a semmirevaló EU, hogy a  NÉP (és én is közöttük)  mit akar, ill. akarja-e, hogy a mi  megkérdezésünk nélkül ránk erőszakoljon akárki is akár csak egy idegent (nem magyart) is?Miért kell pont e kérdésben felhatalmaznunk az Országgyűlést, hogy döntsön. Hisz az alkotmány is és az OGy-ről szóló törvény is előírja ezt.Hol a garancia, hogy a derék „honatyák”, és akár Ön is, nem „adja be a derekát”? Ellen bír állni a külső-belső nyomásnak, a zsarolásnak?Több nemzetellenes, ártalmas engedményt tettek már a „honatyáink”. Példának csak egy utolsó bizonyíték:  Megszavazták, hogy a nem magyar állampolgárok is vásárolhatnak magyar földet. Azoknak akik ellen apáink életük árán megvédték, most Önök  nagy előszeretettel  békésen odaajándékozzák.  Lassan már a Hazámban idegen földön fogok járni, ha az új tulaj kegyesen megengedi.

        Kérésünkre, Kövér György  közreadja e levelünket, amelyet közösen fogalmaztunk meg népes munkatársaimmal.

Tisztelettel:  Egy tisztességes munkából élő hazafi.

 

        Tisztelt  Kormányfő Úr !

 Szilárd meggyőződésem, hogy népszavazásra csak olyan fogalmazású kérdést szabad feltenni, amilyent egyértelműen értelmez Pista bácsi is és Mari néni is.  A honatyák szavazhatnak IGEN-el,  de NEM-el is. Nem titok, hogy nem kevés köztük azoknak a száma, akik nem ellenzik az idegenek betelepítését.  A Hazánk, a Nemzetünk, a létünk sorsát  meghatározó kérdésekben csak a NÉP dönthet egyértelműen,  érthetően.

    Még nem késő  átfogalmazni a kérdést.  Hallgasson a szívére,  és vegye figyelembe  a sok okos igaz magyar kifogását.

 Tisztelettel: v. Kövér György.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Aktuális, EU, Európai Egyesült Államok, Magyarország Cionista Gyarmat!, Nyílt levél, Publicisztika Tagged: népszavazás, ránközönlő muzulmán hordák, ránkvándorló kvóta, ő s-ránkvándorlók


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »