Nyáron hódítanak a rollerek és a kerékpárok, nem árt az óvatosság! – VIDEÓ

Nyáron hódítanak a rollerek és a kerékpárok, nem árt az óvatosság! – VIDEÓ

A melegebb hónapokban nagyobb a veszélye annak, hogy kerékpározás vagy rollerezés közben balesetet szenvedjünk. A felnőttek és a tapasztalt kerékpárosok sem sebezhetetlenek, de a gyermekek a tapasztalat és a tájékozottság hiányában sokkal jobban ki vannak téve a sérülés veszélyének. Éppen ezért vannak települések, ahol a Járási Rendőrkapitánysággal együttműködve oktató, nevelő és megelőző rendezvényeket szerveznek a gyerekek számára.

Csallóköztárnokon első alkalommal szerveztek közlekedésbiztonsági oktatást gyermekek számára, amelyet a vártnál nagyobb érdeklődés övezett.

Hírdetés

A rendezvény keretén belül a gyerekek játékos formában sajátíthatták el a KRESZ, és a biztonságos kerékpáros, rolleres közlekedés alapjait, sőt az elsősegélynyújtás rejtelmeibe is kaptak egy kis betekintést.

Lami György, Csallóköztárnok polgármestere szerint nagy szükség volt a rendezvény megszervezésére, mert a jó idő beköszöntével sajnos tapasztalták, hogy a gyerekek sok esetben nincsenek tisztában még az alapvető közlekedési szabályokkal sem.

Bíznak benne, hogy a rendezvény elérte a célját és a gyerekek tudatosabb szereplőkként fognak részt venni a mindennapi közlekedésben.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »