Nyakunkon az újabb hitelboom?

Nyoma sincs már a több éven át tartó visszafogottságnak, az idén a lakáshitelezés 14 százalékos bővülése várható, a személyi kölcsönök növekedése pedig még ezt is meghaladja egy százalékponttal – hangzott el a K&H Bank tegnapi sajtóbeszélgetésén. Rajna Gábor, a bank lakossági értékesítési igazgatója arról is beszélt, hogy az idei növekedést az elmúlt év adataira alapozzák. Tavaly a várakozásoknál aktívabb volt a jelzáloghitel-piac: a várt 500 milliárd forint helyett 528 milliárddal bővült, s a kiadott építési engedélyek 31 ezres száma két és félszer nagyobb, mint az előző évben. De az is a piac bővülését valószínűsíti, hogy harmadával több, tízezer új lakás épült.

A 2016-os folyamatokat figyelembe véve a bank arra számít, hogy az idei évben a piac nagysága eléri a 600 milliárd forintot. A dinamikus bővülést segíti a várhatóan stabilan alacsony kamatkörnyezet, a reálbérek tartós emelkedése, illetve a bruttó hazai termék (GDP) komolyabb növekedése. De szintén ebbe az irányba mutat a lakásépítések számának növekedése, illetve hogy egyre több új építésű lakás jelenik meg a piacon. Végül pedig a családi otthonteremtési kedvezmény is pörgeti a piacot.

Hírdetés

Az is elhangzott, hogy jelentősen megváltozott a felvett hitelek megoszlása az elmúlt néhány évben. Amíg a válság előtt hozzávetőlegesen fele-fele arányban vettek föl lakás- és szabad felhasználású hitelt az emberek, addig az elmúlt időszakban folyósított hitelek 98 százaléka lakáshitel volt.

– Jól mutatja a válság óta megváltozott lakossági attitűdöt, hogy amíg korábban nem nagyon törődtek az emberek a kamatperiódussal, addig most a hitelfelvevők 62 százaléka egyéves periódusra vesz fel kölcsönt, harmaduk pedig ennél is hosszabb időre – hangsúlyozta Rajna.

A családi otthonteremtési kedvezményt a banknál 3600 kérelmező igényelte 9,9 milliárd forint értékben. Az átlagos támogatási összeg 2,7 millió forint volt. A három gyermek után járó 10 milliós támogatásra 3,8 milliárd forintot fizetett ki a hitelintézet. Kérdésünkre Rajna Gábor elmondta, elenyésző azok száma, akik három megszületendő gyermeket ígérnek, az igénylők nagy része már a kérelem benyújtásakor is két vagy három gyermeket nevel. Vagyis tisztában vannak azzal, mekkora terhet jelent egy-egy gyermek felnevelése, így kicsi az esélye annak, hogy tömegesen lesznek olyanok, akiknek nem születik meg tíz éven belül a három gyermek, s így kénytelenek lesznek visszafizetni a támogatás összegét. Ezt a visszafogottságot a szakember egyértelműen a válságot követő óvatosságnak tudja be. Rajna arról is beszélt, hogy az új hitelek esetében egy százalék alatt van a nem fizetők aránya, a válság előtt kötött szerződések esetében pedig már 20 százalék alatt van azok aránya, akik tartósan fizetésképtelenek, s számuk lassan csökkenni kezdett.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 03. 23.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »