Összeültek a vendéglátósok, hogy átírják a szabályokat; emberfeletti munkát végeztek az árvíz után a hajóépítők – a Magyar Nemzet 1938. és 1965. október 20-án megjelent számaiból válogattunk.
Augusztus 25-ével új sorozatot indított az MNO. 1938-ban ezen a napon jelent meg a Magyar Nemzet első száma, ebből az alkalomból pedig múltidézésbe fogtunk. Keressék mindennap a 77, illetve 50 évvel ezelőtt megjelent cikkeket az MNO-n! Válogatásunkban riportok, publicisztikák, interjúk, hírek sorakoznak majd az adott napi számból, bepillantást engedve nemcsak a korba, de az azt bemutató Magyar Nemzet szellemiségébe is.
Numerus clausust akarnak a szállodások?
Értekezletet tartott a Budapesti Szállodások és Vendéglősök Ipartestülete a Szent Gellért Szállóban, amelyen megtárgyalták az ipar fontosabb problémáit.
Még szeptember hóban, a Debrecenben tartott kongresszus alkalmával felvetették a vendéglátó-ipar iparügyi újjászervezésének a kérdését. A vendéglátóiparban ugyanis különösen az engedélyek körül van sok baj, tizenötféle engedéllyel lehet ipart folytatni és ezeket az engedélyadásokat akarja az ipartestület revízió alá vetetni.
A penzióknál például háromféle kategória van. Tíz szobáig iparengedély, húsz szobáig szakmai képesítés szükséges. Harminc szobán felül pedig mint gyárszerű nagyüzemhez, képesítés nem szükséges. Meg akarja rendszabályozni az ipartestület a különböző szállodakategóriákat is.
Pontosan meg akarják szabni, melyik szálloda viselheti a Grand Hotel nevet. Csak az, amelyik Budapesten 150, vidéken 60 szobaszámmal, megfelelő felvonókkal, telefonhálózattal és megfelelő számú szakképzett személyzettel rendelkezik, lehet Grand Hotel. Meg szeretnék határozni, hogy mi legyen a szálloda fogalmi meghatározása. Ennek értelmében szállodának tekintenének minden vendégfogadásra szolgáló épületet, amelynek portája, társalgója, központi fűtése, hideg-meleg folyó vize, megfelelő számú fürdőszobája és a szobákban telefon van.
A vendéglátóiparnak a kívánságai között van sok jogos. De nem mehetünk el a kívánságok mellett anélkül, hogy rá nem mutassunk arra, hogy kívánságaik és egész átszervezési rendjük főképpen a nagyüzemek és a nagyszállodák érdekében történnék.
Valóságos numerus clausus az, amit a nagyszállodák követelnek, persze a maguk előnyére, kisegzisztenciák túlnyomó kizárásával. Meg kell mondani nyíltan, hogy a szállodásoknak ez a kívánsága nem a közönség érdeke s nem is hihető, hogy akadna hatóság, amely honorálná az ilyen jogtalan és önző törekvéseket. Legyen csak Budapesten minél több szálló és penzió, nagy is, kicsi is, ez a közönségnek és az idegenforgalomnak egyforma érdeke.
(1938. október 20., 9. oldal)
Nem „úszott el” a négy hajó
Pótolták az árvíz okozta kiesést a hajógyáriak
Nemcsak tengerészek, hajósok, de néha a hajóépítők is átélnek viharokat. Az első próbatétel akkor volt, amikor jött a dunai ár. Elöntötte a sólyát, a műhelyeket és menteni kellett az értékes gépeket, berendezéseket. A második próbatétel az ár elvonulása után következett. Belül az emberekben viharokat kavart, hogyan hozzák helyre a kárt. Vállaljanak-e áldozatot és mennyit, összesen 577 000 munkaóra esett ki a Magyar Hajó- és Darugyárban. Ennyi energiával például négy tengerjáró hajót lehet felépíteni. Sokan úgy vélték: ezek a hajók örökre elúsztak.
Ilyen volt a hangulat is némelyik műhelyben. Többen arra hivatkoztak: az árvíz elemi kár volt, és ilyen esetben mód van arra, hogy a kényszerszabadságolás alatt is megkapják fizetésük 70 százalékát. Minden ellenszolgáltatás nélkül. Ez lett volna a kényelmesebb út. Mégsem ezt választották. Most már azok is örülnek ennek, akik akkor mellette hadakoztak. Most már érzik, nem lett volna hozzájuk méltó.
Ha sok vita, beszélgetés után is, de felülkerekedett a helyes álláspont: azt a pénzt, amit az árvíz idején kaptak, ledolgozzák. Munkával fizetik vissza, naponta három-négy órát túlóráznak. Ezt tartották legjárhatóbb útnak. a gyár vezetői és a tömegszervezetek is.
Az irányító emberek nagy része azonban kételkedett. Vajon nyújtják-e majd az emberek, amit elvárnak tőlük, amit megígértek. A túlórázásról azelőtt sem volt jó véleményük. A felmérések azt mutatták, hét-nyolc ledolgozott óra után általában csökkent az emberek teljesítménye, munkaintenzitása.
Száz százalék fölött
Egymásután indultak meg újra az üzemrészek és megkezdődött a harmdaik, a legnehezebb próbatétel. A 10–12 órás műszakokból álló dekádokban a teljesítmények általában mindig száz százalék fölött voltak. Megfeszített munka folyt a hajókon, a műhelyekben, a műszaki irodákban.
A három budapesti gyáregység közül az Óbudai Hajógyár szenvedett legtöbbet és legtovább az árvíztől. Mégis, amiben kevesen hittek, bekövetkezett: nemrég az üzem vezetői közölték, hogy eleget tettek harmadik negyedévi tervfeladataiknak, és behozták az árvíz okozta elmaradásukat is. Az ár elvonulása óta hét hajót bocsátottak vízre. A többi üzemegységek, műhelyek is lényegében már mind letörlesztették az „adósságukat”.
– Csak azok számára meglepő ez, akik nem tudják vagy elfeledkeztek arról, hogy üzemeinkben mintegy háromezer ember tagja a szocialista brigádoknak, illetve harcol ezért a címért. Ma a munkások meggondoltabban tesznek vállalásokat. De ha egyszer szavukat adják, állják is. Most is ezt történt – mondja Palatínus Ferenc, az szb termelési felelőse.
A munkások lendülete, tetterőssége magával ragadta a műszakiakat, az adminisztrációban dolgozókat is. A versenyszellem – amelynek kibontakozását itt mindig sok tárgyi és emberi körülmény gátolta – erőteljes lett. Keresték, kutatták azokat a munkákat, alkalmakat, ahol kézzelfogható vállalásokat tehetnek. A brigádnaplókban is nyoma van ennek.
„Vállaljuk, hogy a KGST 1500 tonnás hajóba beépítendő kazán tervdokumentációit szeptember 30-ra elkészítjük, annak ellenére, hogy a szerelvények végleges körvonalazását több mint egyhónapos késéssel kaptuk meg” – olvassuk a Heller László-brigád naplójában. A műszaki rajzoló Mágnes-brigád tagjai ezt jegyezték fel: „A kétezer lóerős tolóhajó kábelterveit tíz nappal a határidő előtt kihúztuk”. „Vállaljuk, hogy öt nappal előbb átadjuk a terveket…” „Ígéretet teszünk, hogy határidő előtt elkészítjük az anyagszükségleti kimutatásokat”. „Vállaljuk… Ígérjük…” olvassuk sok helyütt, s az ígéretek mögött tíz- és százezer forintok húzódnak meg.
A Magyar Hajó- és Darugyárban csaknem minden brigád kiegészítő vállalást tett az árvíz után. S ezekből a négy-öt nappal lerövidített határidőkből, a nekigyürkőzésekből, és a sok apró áldozatvállalásból megszületett a siker.
Válasz a levélre
Történt még valami ebben az időszakban, ami szintén a krónikás tollára kívánkozik. Olyasmi, ami nélkül a munkások lelkesedése, vállalása meddő maradt volna.
A dolog előzménye az volt, hogy augusztus elején dr. Horgos Gyula miniszter és Polyák János, a vasasszakszervezet főtitkára levélben fordult a hajógyárral kooperáló üzemekhez, kérve mindannyiukat, segítsék tőlük telhetően a hajógyáriakat, hogy pótolják lemaradásukat.
– S jöttek a válaszok Csepelről és a Ganz-MÁVAG-ból, a Budapesti Mezőgazdasági Gépgyárból és a Diósgyőri Gépgyárból. Forgácsolást, vasszerkezeti munkákat vállaltak, és határidő előtti szállításokat. Sok olyan üzem is jelentkezett, amelynek felajánlott segítségét már nem is tudjuk igénybe venni. Az Ikarus, a Gamma, a Salgótarjáni Acélárugyár, a GÖCS szakmunkásokkal, lakatosakkal, villanyszerelőkkel, fényezőkkel sietett segítségünkre – mondja Farkas Kálmán termelési igazgató.
A gyár 130 nagy vállalattal kooperál, és most megdőlt az a tétel is, hogy lehetetlen pontos, egészséges együttműködést megvalósítani ennyi üzem között. Lehet, csak egy kicsivel több akarat, szív kell hozzá.
Amikor ilyen általánosan nagy a javulás, jobban kiugranak a hibák is. Három üzemet említenek már csak, amelyet még gyakran a hátramozdítók közé sorolnak. A győri öntöde és Kovácsológyár mennyiség és határidő tekintetében pontos, csak éppen az acélöntvényeinek a minőségével van baj. A harmadik negyedévben a Láng-gyár hajómotorok, a Ganz Villamossági Művek generátorok szállításával maradt le.
Egészséges nyugtalanság
Óbudán és Angyalföldön a sólyán, a műhelyekben most is épp úgy ég az emberek kezében a munka, mint közvetlen az árvíz után, amikor a kiesések pótlását tűzték maguk elé. Norvég, szovjet és csehszlovák
megrendelésre készítik a hajókat és az idén kell eleget tenni még a kínai, a görög, az egyiptomi és a svájci megrendelésnek. A MAHART is vár tőlük darut, hajót.
A termelési igazgató a még hátralevő feladatot két számmal is érzékelteti.
– A negyedik negyedévben üzemüknek kétmillió-hatszázharmincezer munkaórát kell teljesítenie, hogy meglegyen a tervünk. Szeptember hónapban 896 000 órát teljesítettünk.
E két adatból az szűrhető le: a gyár tervét nem fenyegeti veszély. A hajógyári vezetők azonban nyugtalanok. A jobbat és többet akarás egészséges lázában élnek. Tudják, nehéz lesz „hozni” a szeptemberi eredményt, amikor majd fagy és szél hordja a havat. Nagyon elszámítanák magukat, ha nem gondolnának arra, hogy december nem egész, hanem csak fél, háromnegyed hónap. És év végén a kooperáció is jobban akadozik.
A vezetők sok más nehézségre is számítanak még, de bíznak a munkásokban, a műszakiakban. Az árvíz óta tartó, különösen nagy munkakedvük, helytállásuk alapján ez a bizalom jogos is.
Keserű Ernő (1965. október 20., 3. oldal)
Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
