Numerus clausus zsidó módra: a Mazsihisz szerint egy nemzeti ünnepen elég egy rasszista, antiszemita irodalmárt kitüntetni

Numerus clausus zsidó módra: a Mazsihisz szerint egy nemzeti ünnepen elég egy rasszista, antiszemita irodalmárt kitüntetni

"A MAZSIHISZ (sic!) mély meggyőződése, hogy egy nemzeti ünnepen elég egy rasszista, antiszemita irodalmárt kitüntetni, a kettőt már túlzásnak tartjuk" címmel adott ki közleményt a gazdanép nemzeti ünnepét megelőző napon a Weber-látogatáson láthatólag kellően felbátorodott Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (rövidítése helyesen: Mazsihisz). A szemtelen zsidók annak hírére adták ki az alábbi pimasz irományt, hogy a két magyar író állami kitüntetésben részesült. Döbrentei Kornél a Magyarország Babérkoszorúja-díjat, Takaró Mihály pedig a József Attila-díjat kapta meg.

A zsidóság „nem éppen a honszerető, nyájas népréteg szerepében tűnik fel” – ez a kitüntetettek egyikének kedves mondata.

Döbrentei Kornél írói munkásságának antiszemita vonatkozásaiból bő válogatást kínál az internet. Mellé felsorakozott, a sokadik kitüntetését átvevő Takaró Mihály, aki irodalmi tudását főként a Jobbik rendezvényeinek hallgatóival osztotta meg alig pár éve, még abban az időben, amelyekből ma is naponta kerülnek elő sötét, rasszista ocsmányságok.

A két rasszista irodalmár párhuzamos kitüntetését – szeretnénk szólni – soknak tartjuk. Szerintünk be kellene ezt jobban osztani. Arra szeretnénk kérni a kulturális kormányzatot, hogy a legközelebbi március 15-én már csak egy rasszistát tüntessen ki, higgyék el, az is bőven elég lesz az ünnephez. Március 15-e ugyanis Döbrentei és Takaró rasszizmusának az ellenkezőjét, a befogadó, liberális nemzeteszme diadalát ünnepeli.

Hírdetés

Tisztelettel tájékoztatjuk a kulturális kormányzatot arról, hogy vannak nagyszerű és nem rasszista magyar irodalmárok, akár közülük is lehetne válogatni.

A "keresztényszociális" Weber a CEU-n kezdett, majd a zsinagógában tartott sajtótájékoztatót

Nézetdiktatúra és ízlésterror – az N1 Kávézó vendége: Takaró Mihály irodalomtörténész, Wass Albert-kutató

"Zsidózó irodalomtanár" – most éppen Takaró Mihály kitüntetése miatt hisztiznek metélték

"Ezek nem árkot ásnak, sírt!" – Döbrentei Kornél az N1 Kávézó vendége

Egy zsidó

Petrás Mária bűne: Wass Albert és Bakay Kornél


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »