Jean-Marie Le Pen, a francia szélsőjobboldal egykori vezére szerint a bevándorlás kapcsán ő csak kimondja azt, amit a társadalom többsége gondol, de nem meri kimondani. Egy 18 éves fasiszta fruska most a vörös-tengeri gyalogosokkal kapcsolatban mondta ki azt, amit a társadalom antiszemita kisebbsége gondol, de még kevésbé meri kimondani.
Legfőbb kötelességünk harcolni Spanyolországért és a manapság gyönge és az ellenség által felszámolt Európáért, az ellenség által, aki mindig ugyanaz lesz, noha különböző álarcokkal: a zsidó. Mert semmi sem biztosabb ennél az állításnál, hogy a zsidó a bűnös.
Azok számára, akik eredetiben szeretnék élvezni a zamatát, ékes kasztíliai nyelvjárásban így hangzik: „Es nuestra suprema obligación luchar por España y por una Europa ahora débil y liquidada por el enemigo, el enemigo que siempre va a ser el mismo, aunque con distintas máscaras: el judío. Porque nada hay más certero que esta afirmación: el judío es el culpable.”
Ezek a kétségtelenül történelmi jelentőségű szavak Isabel Medina Peralta, a Bastión Frontal (Frontbástya) nevű ifjúsági szervezet aktivistájának szájából hangzottak el a madridi Almudena temetőben, február 13-án, a Kék Hadosztály oroszországi harcokban elesett katonáinak tiszteletére tartott megemlékezésen, több száz fős hallgatóság előtt.
Emlékeztetőül: a Kék Hadosztály (División Azul) spanyol és portugál önkéntesei a német haderő katonáival vállvetve harcoltak a keleti fronton, éspedig olyan hősiesen, hogy a német hadsereg egyedüli egységeként kollektív kitüntetésben részesítette őket Adolf Hitler 1944 januárjában, így fejezve ki nagyrabecsülését irántuk a Vörös Hadsereg előrenyomulásának feltartóztatása közben tanúsított emberfeletti erőfeszítéseikért és példamutató helytállásukért. A Führer mindig a legnagyobb elismerés hangján szólt a spanyol hadosztály hatékonyságáról, egy szintre helyezve a legjobb német alakulatokkal. „A spanyolok sohasem adtak fel egyetlen hüvelyknyi területet sem. Elképzelni sem lehet rettenthetetlenebb fickókat. Alig keresnek fedezéket. Fittyet hánynak a halálra. Tudom, hogy az embereink mindig örülnek, ha spanyolok a szomszédjaik a szektorukban”, mondta asztali beszélgetései során. Ami a División Azul tényleges harctéri hatékonyságát illeti, bevetései során csaknem tízszeres emberveszteséget okozott az oroszoknak ahhoz képest, amekkorát ő maga elszenvedett.
Isabel a fenti állításával persze nem találta fel a spanyolviaszt, de maga az a tény, hogy nyílt színen és nagy nyilvánosság előtt volt mersze kimondani a zsidókérdésben elfoglalt őszinte véleményét, ugyanolyan hőstettnek számít szánalmasan elkorcsosult korszakunkban, mint amilyenről a Kék Hadosztály katonái tettek tanúbizonyságot 1943-ban az oroszországi sztyeppén.
Miután szenzációs szereplésének köszönhetően „világhíresség” lett belőle, kissé jobban is megismerhetjük a személyiségét abból a két interjúból átvett részletek alapján, amelyeket egy fősodorbeli, illetve egy baráti internetes portálnak adott.
– Azt mondja, hogy „a zsidó a bűnös”?
– Nagyon világos vagyok a beszédemben. Egyetlen pillanatban sem mondom azt, hogy „a zsidók bűnösök”. Sohasem követném el azt a kegyetlenséget és hibát, hogy egy konkrét eseményt egy egész népnek tulajdonítsak. Nem hiszem, hogy egy egész nép képes befolyásolni a világot és a jelenlegi politikai közeget.
Itt most kissé „moderálja” magát, mert – mint láttuk – nagyon világosan „a” zsidóról beszélt, általános értelemben, és noha a szervezett zsidóság valóban kollektíve bűnös, az átlagemberek nehezen képesek felfogni ezt a valóságot. Egy ilyen engedményre nyilvánvalóan taktikai okból kényszerült, hogy igazságosnak tűnjön azok szemében, akik azt gondolják, hogy kivétel nélkül minden zsidó ártatlan, mindig és mindenhol. A folytatás annál ütősebb.
– Kikre céloz?
– Nem a szegény emberre, aki a zsinagógába jár imádkozni, hanem a nemzetközi pénzrendszerre, az (amerikai) szövetségi tartalék rendszerre, a cionista vezetőkre és szervezetekre, akik és amelyek támogatják és pénzelik a BLM-et vagy a posztmodern feminizmust. Azokról a személyiségekről beszélek, akiknek nagy befolyásuk van a világra. (…) Bűnösnek tekintem őket sok helyzetért és igazságtalanságért, amelyet a világ elszenved, mint a kapitalizmus és az uzsora.
– Spanyolországban érzi ezt a „zsidó befolyást”?
– Nem. Ma egy globalizált világban élünk és a nemzetek elveszítették a szuverenitásukat. A nemzeteknek nincs hatalmuk önmaguk fölött, mint száz éve. Nem gondolom azt, hogy a politikusaink vagy a médiumaink a zsidók bérencei, de azt tudom, hogy támogatják őket. A globalizált rendszert ők ellenőrzik. Ez nem Spanyolország problémája, hanem egész Európáé. (…) Spanyolországnak nagy befolyása van a cionista panorámában, de nem vagyok konteóhívő, nem hiszem, hogy Spanyolországban minden a zsidók kezében van.
– Ön fasiszta.
– Egy mély nemzeti gyökerű és nagy szociális perspektívájú rendszert védelmezek, vagy ha úgy tetszik, egy szocialista rendszert. Van egy tévedés, amikor a fasiszta mozgalmak megszülettek Spanyolországban 1931-ben, a sajtó nem tudta, hogyan nevezze ezt a nemzetiszocialista mozgalmat, és fasizmusnak hívta. Úgy vélem, hogy ideológiailag nemzetiszocialista vagyok, de fasisztaként határozom meg magamat, mert a referenciám Spanyolországban Ramiro Ledesma Ramos, a JONS és a nemzeti fasizmus megalapítója.
JONS, vagyis Nemzeti-szindikalista Offenzíva Juntái, a José Antonio Primo de Rivera vezette Spanyol Falanxszal való 1934-es egyesülés után a JONS Spanyol Falanxa néven. A polgárháború alatt a köztársaságiak Ledesma Ramost és Primo de Riverát is kivégezték. Az előbbi 31, az utóbbi 33 éves volt.
– És náci?
– Sohasem határoznám meg magam náciként. Nemzetiszocialistának és fasisztának tekintem magamat, de számomra a náci egy kopasz, aki a hollywoodi filmekben tűnik fel, és ez minden. Nem gondolom azt, hogy egy náci nemzetiszocialista lenne.
– Mi a különbség?
– Egy nemzetiszocialista más életvitelt folytat. Ő elegáns, Wagnert hallgat, nem játszik gonosztevőt és vandált, hanem eszmékért harcol, és ragaszkodik hozzájuk. Egy nemzetiszocialista sohasem nevezhetné magát nácinak. A szót kivették szövegkörnyezetéből és rágalmazásra használták.
Ha már itt tartunk, a nemzeti oldalon egyes tökfejek papagájként ismételgetik azt az általuk telitalálatnak vélt blődlit, miszerint „semmi különbség nemzetközi és nemzetiszocializmus között, egyik kutya, másik eb”.
Először is tisztázzuk, hogy a szocializmus egy eredeti árja találmány (Owen, Saint-Simon, Fourier, Blanc, Proudhon stb.). Marx csupán a magafajtákat jellemző fejlett üzleti érzékkel kiszimatolta, felplankolta, kisajátította, deformálta, megrontotta, elzsidósította, majd törzsi hálózatán keresztül és sábeszgoj sameszai (pl. Engels) segítségével saját ötletként piacosította azt – ahogyan fajtársai teszik oly sok árja találmánnyal az idők kezdete óta.
Következésképpen az árja nemzetiszocializmus és a zsidó marxista-internacionalista „szocializmus” úgy viszonyul egymáshoz, mint ég és föld, mint tűz és víz – valójában egymás totális antitézisei. Egy nemzetiszocialista a saját nemzetét, a saját nemzettársait részesíti előnyben az idegenekkel (mindenekelőtt a zsidókkal) szemben, velük vállal szolidaritást a létért való küzdelemben. Mivel a szocializmus fogalmát a zsidó agitátorok kompromittálták, tevékenységük során fokozatosan összemosták a kommunizmussal, a kollektivizmussal, az anarchiával, az osztogató-fosztogató élősködéssel, kétségtelenül szerencsésebb lett volna, ha Hitler inkább a szolidarizmus kifejezést használja helyette, mert így egy a kispolgári füleknek baljós kicsengésű fogalom jelentette hátrány nélkül vélhetően sokkal kisebb ellenállásba ütközött volna mozgalma társadalmi elfogadtatásában.
A nemzetiszocializmussal kapcsolatos és mindmáig fennálló – részben ontológiai eredetű, részben propagandisztikus célzatú – fogalomzavart tisztázó képlet tehát így néz ki: nemzetiszocializmus = nemzetiszolidarizmus.
Maga Adolf Hitler számtalanszor igyekezett e tekintetben is rendet tenni a fejekben, például abban az interjúban, amelyet George Sylvester Viereck német-amerikai költő és író készítette vele 1923-ban:
A szocializmus a közjóléttel való foglalkozás tudománya. A kommunizmus nem szocializmus. A marxizmus nem szocializmus. A marxisták ellopták a fogalmat, és összezavarták a jelentését. Vissza fogom venni a szocializmust a szocialistáktól. A szocializmus egy régi árja, germán intézmény. Germán őseink bizonyos földeket közösben tartottak. A közjólét eszméjét kultiválták. A marxizmusnak nincs joga szocializmusnak álcáznia magát. A szocializmus nem veti el a magántulajdont, mint a marxizmus. A szocializmus nem jelenti az egyéniség tagadását, mint a marxizmus, és hazafias, nem úgy, mint a marxizmus. Hívhattuk volna magunkat liberális pártnak. Azért választottuk azt, hogy nemzetiszocialistának nevezzük magunkat, mert nem vagyunk internacionalisták. A mi szocializmusunk nemzeti. A termelő osztályok jogos követeléseinek teljesítését követeljük az államtól a faji szolidaritás alapján. Számunkra állam és faj egy és ugyanaz.
Máskor még kategorikusabban fogalmazott:
Mi, szocialisták, ellenségei vagyunk napjaink kapitalista gazdasági rendszerének, mert kizsákmányolja a gazdaságilag gyöngéket a méltánytalan béreivel, mert az emberi lényeket helytelenül a gazdagságuk és tulajdonuk alapján értékeli a felelősségvállalásuk és teljesítményük helyett, és mindannyian elszántuk magunkat arra, hogy leromboljuk ezt a rendszert minden körülmények között.
(1927. május 1.)
A hatalomba kerülve ismét világosan leszögezte:
A „szocialistát” a „szociális” szóból definiálom, amely „társadalmi egyenlőséget” jelent. Egy szocialista a közjót szolgálja anélkül, hogy feladná az egyéniségét, a személyiségét vagy a személyes hatékonysága termékét. A mi „szocialista” kifejezésünknek semmi köze a marxista szocializmushoz. A marxizmus tulajdonellenes, az igazi szocializmus nem az. A marxizmus nem helyez értéket az egyénre, az egyéni erőfeszítésre vagy hatékonyságra, az igazi szocializmus értékeli az egyént és bátorítja őt az egyéni hatékonyságban, ugyanakkor úgy vélve, hogy az egyén érdekeinek összhangban kell lenniük a közösség érdekeivel.
(1938. december 28.)
Visszaérve az Isabellel készült interjúhoz:
– Mit gondol a Voxról (ez a spanyol cionista „szélsőjobb” legnagyobb pártja – H.T.)? A baloldali média egy része „fasisztának” minősíti.
– (Nevet) Először is nagyon gyakran elkövetik azt a tévedést, hogy a fasiszta mozgalmakat összekötik a jobboldallal vagy a szélsőjobboldallal. A fasizmus a születése óta elvált a jobboldaltól. Ramiro azt mondta: „Ezerszer inkább szeretnék meghalni egy marxista golyótól, mint a jobboldal iránti hányingertől.” Ez megerősíti azt a tényt, hogy semmi kapcsolatunk sincs a jobboldallal vagy a baloldallal. A jobboldal antiszociális és Spanyolország zászlaját használja, hogy népet verbuváljon és becsapja az igazi hazafit. A baloldal pedig ahelyett, hogy a népért harcolna, a nemek harcával szórakozik. Az előbbiek antiszociálisak, az utóbbiak hazafiellenesek.
Talán George Lincoln Rockwell fogalmazta meg legfrappánsabban a nemzetiszocializmus és a konzervativizmus közötti lényegi különbséget: „Egy nemzetiszocialista a faját akarja megmenteni, egy konzervatív a pénzét.”
– Kik a referenciái?
– Nietzsche, Wagner és Hérakleitosz, aki azt mondta, hogy a tűz az anyag kezdete. Én azt mondtam a beszédemben, hogy a tűz ad életet mindennek, és az élet két erő szembenállásának köszönhetően marad fenn, tehát a háborút egy erőszakos és elítélendő epizódnak kell tekinteni, de szükség van rá a dolgok fenntartásához.
– A háború szükséges?
– A háborúról nem a testvérgyilkos értelemben beszélek, golyószórókkal és lövészárkokkal, hanem egy személyes háborúról. A személyiség kikovácsolásához mindig háború lesz két ellentétes törekvés között.
– A madridi ügyészség eljárást indított ön ellen feltételezett gyűlölet-bűncselekmény miatt. Nem fél a lehetséges következményektől?
– Nem. A félelem egy burzsoá előítélet. Amit mondok, azért mondom, mert hiszek benne. Nyilvánvalóan nem sejtettem, hogy (ez a beszédem) ennyire elterjed. Normális esetben négy kritikát és négy dicséretet kapok. Azonban amikor beszélek, kimondom az igazságot. Ez igaznak vagy hamisnak tűnhet, de hiszek benne és vállalom a következményeket. Nem fogok bocsánatot kérni azért, mert valóban hiszek a szavaimban.
– Tudja, hogy az ideológiája sok ajtót be fog zárni ön előtt az életben.
– Börtönbe fog juttatni.
– Úgy látom, hogy elfogadta ezt.
– Igen.
– Mi az életterve?
– Hűségesen követni az eszméimet, mert ez az egyedüli, amit birtokolok, és amelyeket becsülettel megőrzök. Az egyedüli, aminek ebben a világban értéke van, ebben az évszázadban, amelyben élnem kell. Mindig hűséges fogok maradni az értékeimhez, a pillérekhez, amelyek erkölcsileg irányítanak engem, sohasem fogom megcsalni a gondolatiságomat. Az eszméim nélkül egy senki lennék. Ha börtönbe csuknak, ez lesz a gondviselés akarata.
– És mit fog csinálni a börtönben?
– Írni fogok egy könyvet.
– Miről?
– Az ideológiámról.
– A fasizmusról?
– Igen.
(Isabel Medina, la joven antisemita del homenaje a la División Azul: „Soy fascista y socialista”, elespanol.com, 2021. 02. 17.)
– Az ügyészség és a zsidó lobbik már bejelentették, hogy törvényes akciók lesznek az eseményen jelenlévő hazafiak ellen. Úgy hiszed, hogy végül lesznek törvényes következmények?
– Remélem, hogy csak az én személyemet sújtják következmények, mert elfogadtam azokat és számolok velük. Ellenben nem szeretném, hogy ez kihasson a bajtársaimra. A bajtárs szó egy sokkal nagyobb szövetséget jelent, mint a vérszövetség vagy a családi szövetség. A bajtárs olyasvalaki, akiért oda kell adni az életünket. Remélem, hogy a szavaim nem okoznak kárt a bajtársaimnak, akik óvatosabbak nálam, és tudják, hogy vannak dolgok, amiket nem mondhatnak ki nyilvánosan és nem is mondják ki azokat.
– Kész vagy börtönbe menni?
– Ez nyilvánvalóan nem olyasvalami, ami örömmel tölt el engem, de számítok rá, és el kell fogadnom azt. Informálódtam, és az ügyvédek azt mondták, hogy feljelentettek engem európai szinten, és mindez megjelent az izraeli és amerikai lapokban. Ha a Zsidó Világkongresszus feljelent engem, akkor ez eljut az Európai Bíróságra, és 23 év börtönt is kaphatok, noha nem gondolom, hogy ilyen hosszú ideig fog tartani, de ha igen, magasba tartott karral és fejjel fogom elfogadni.
(Isabel M. Peralta, la joven que ha saltado a la palestra por sus polémicas palabras sobre los judíos: “Jamás capitularemos”, elcorreodeespana.com, 2021. 02. 16.)
Felfogtuk egyáltalán, hogy valójában mi is történt?
Miközben a kortársnői elsöprő többségükben piszlicsáré dolgokról locsifecsiznek naphosszat a Fakebookon, a bájaikat „árulják” (gyakran szó szerint is) az Instagramon vagy éppen nigger rapre riszálják a hátsójukat (vagyis twerkelnek) a Tik Tokon, hirtelen felbukkan egy „csodalény”, egy kísértet a semmiből, egyenesen a múlt század ’30-as éveiből, és a meghökkent világ képébe vágja korszakunk egyedüli tabuját: „a zsidó az ellenség, a zsidó a bűnös”. Ráadásul a médiailag, hollywoodilag, közoktatásilag legjobban elhülyített, legjobban agymosott, legjobban leszedált nemzedék tagjaként.
Ami történt, azt „ipari balesetnek” nevezhetjük – a kultúrmarxista társadalommérnökség totális kudarcaként.
Érthető, hogy Slomóék ereiben egy pillanatra megfagyott a vér.
Érthető, hogy egész Spanyolország beleremegett.
Érthető, hogy azóta nem volt olyan nap, amikor ne került volna terítékre az eset a világ leglátogatottabb képtábla weboldalának számító 4chan.org „politikailag inkorrekt” /pol/ fórumán, a szokásosnál is lázasabb aktivitásra ösztönözve egyrészt a mémgyárosokat, másrészt a haszbaracsnyik trollokat. Ez utóbbiakból aztán tényleg nincs hiány.
Egy 2011-ben beindított projekt keretében ugyanis izraeli állami propagandát (haszbara) ömlesztnek a közösségi médiára, blokkolják a zsidó államra nézve negatív tartalmakat, valamint beszivárognak a Wikipediára és befolyásolják a YouTube-ot, mindezt izraeli katonák, diákok, amerikai tizenévesek és mások közreműködésével, az izraeli diákoknak 2000 dollárt ajánlva heti öt órás munkáért „az ellenséges weboldalak elleni harcban”. (Israel’s Online Shadow Operations, mintpressnews.cn, 2018. 03.19.)
Sima Vaknin-Gil tábornoknő felszólította az izraeli tech-fejlesztőket, hogy „árasszák el az internetet” Izrael-barát propagandával, és a zsidó állam főcenzoraként kijelentette: „Cenzúrázzuk azt az információt, amely kritikus fontosságú az ellenségeink számára, akiknek nincsenek olyan képességeik, mint nekünk, nem rendelkeznek zsidó aggyal, ezért nagyrészt nyílt információra számítanak…” Izrael nemrég létrehozott egy nyugalmazott tábornokokból álló titokzatos testületet Kella Shlomo (sic!) néven a zsidó állam nemzetközi ellenségeivel szembeni internetes propaganda-kampány céljára, mindenekelőtt az izraeli termékek bojkottálását forszírozó BDS mozgalom semlegesítésére. (Israel Sets Up Secret Firm With Top Ex-generals, Envoys for Online „Mass Awareness” Campaign „To Fight Delegitimization”, haaretz.com, 2018. 01. 16.)
Jelenleg a zsidó lobbi gond nélkül bebörtönöztethet bárkit, legyen szó férfiakról (mint az esszéíró Hervé Ryssen Franciaországban) vagy 90 éves nagymamákról (mint a holokausztcáfoló Ursula Haverbeck Németországban). Egy fiatal lánnyal, aki Hérakleitoszt idézve képes megfogalmazni a gondolatiságát, a dolgok sokkal, de sokkal komplikáltabbá válnak az „elviselhetetlen zsidó gondolatrendőrség” (Annie Kriegel zsidó történésznő definíciója) számára.
A zsidók hivatásszerűen tetszelegnek üldözöttként történelmük kezdete óta, holott valójában vérszomjas üldözők, amikor csak tehetik. Egy tizenéves naiva megcincálása valóságos PR-katasztrófát eredményezhet számukra. Ha mindennek ellenére mégis lecsukatják, Isabel a zsidó zsarnoksággal szembeni ellenállás kultikus alakjává fog válni, még jobban felszítva az antiszemitizmust világszerte.
Létezik az ügynek egy másik figyelemre méltó aspektusa is. Ez a fiatal lány zsidó machinációként kárhoztatja a feminizmust, amelynek az a célja, hogy meggyőzze a nőket arról, hogy az egyedüli irigylésre méltó társadalmi szerep számukra az, ha a saját férfijaik ellen fordulnak, és így megkönnyítik minden fehér nemzet szabad prédává változtatását a nemzetközi karvalytőke fosztogatásaihoz. Ha egy nő mondja ezt, annak nyilvánvalóan nagyobb hatása van a közvéleményre, mintha egy férfi tenné ugyanezt, bármilyen hiteles is legyen egyébként.
Ez olyan, mint a droghasználat. Az exdrogosok sokkal hatékonyabban kampányolhatnak ellene, mint a zsaruk, az orvosok vagy a szociális munkások.
Isabelről tudni kell, hogy egy tehetős burzsoá családból származik, és az apja – aki előbb a szélsőjobboldalon politizált, majd a kóserkonzervatív Fidesz-klón Néppártba dezertált – kirúgta otthonról, miután a fasisztákhoz csatlakozott, és a szülei azóta sem állnak vele szóba. Biológiai-genetikai okokból a nők általában jobban vágynak a társadalmi elismerésre, és konformistábbak, mint a férfiak. Még inkább így van ez a magasabb társadalmi státuszú nők esetében. Börtönt kockáztatni a zsidók és a kapitalizmus leleplezése miatt, ez egy radikálisan formabontó életpálya az ehhez a miliőhöz tartozó nők számára. Egy nő persze mindig nő marad a szokásos pszichológiai determináltságaival, de ez a „kis csitri” önmagával ezzel a megnyilvánulásával mindenképpen kivívta helyét a Nap alatt.
Gondoljuk csak el, hogy micsoda lelkierő, bátorság és elszántság kellett ahhoz, hogy egyetlen csapással félresöpörjön minden tunyasági prémiumot, minden talmi sallangot és minden korrupciós ígéretet, amellyel a globális főrabbinátus eteti a jónépet a második világháború befejezése óta pontosan azért, hogy elkerülhető legyen az, ami most mégis megtörtént; hogy egy napon felbukkanjon valaki hozzá hasonló a pusztaságban. Most aztán a világ összes zsinagógája fájdalomtól és felháborodástól ajvékol, és azon verseng, hogy miként lehetne semlegesíteni a fenyegetést. Elképzelhetetlen az a nyomás, amelynek már most alávetik Isabelt, és a java nyilván még csak ezután jön. A Twitter-oldalát mindenesetre már törölték – biztos, ami biztos alapon, nehogy véletlenül látványosan megugorjon követőinek a száma.
Bajtársai és hirtelen megszaporodott internetes hódolói támogatásán kívül legfeljebb Adolf Hitler profetikus szavaiból meríthet erőt ahhoz, ami most rá vár:
Sokan, különösen a tudatlanok, meg akarnak büntetni, mert igazat beszélsz, mert helytálló, amit mondasz, mert önmagad vagy. Soha ne kérj bocsánatot, amiért korrekt a mondandód, vagy azért, mert évekkel megelőzöd a korszakodat. Ha igazad van, és ezt tudod is, mondd ki, amit gondolsz. Még akkor is, ha kisebbségben vagy. Az igazság attól még igazság marad. (…) Nem számít, hogy milyen gyönge vagy, abban a percben, hogy a sorssal összhangban cselekszel, erősebb leszel, mint képzelhetted, és leáramlik rád az erő, amely minden nagyságot jellemzett a történelem folyamán.
 |
De még ha végül sikerül is megtörni, lekenyerezni, meakulpázásra kényszeríteni, amire a zsidóság hatalmát, erejét és befolyását ismerve van esély, akkor sem tehetik meg nem történtté a tettét. Annál is kevésbé, mert a szavai már önálló életre keltek, és világszerte aforizmaként keringnek különböző nyelveken (immár magyarul is) az antiszemitizmus népes és egyre növekvő táborában, ismét csak nyilvánvalóvá téve, hogy ez az eszmeiség igenis él, virul és gyakorlatilag elpusztíthatatlan.
Isabel az élő példa rá, hogy néha olyanok is képesek katartikus cselekedetekre, megváltó gondolatokra és kellemes (vagy kellemetlen – nézőpont kérdése) meglepetésekre, akiktől egyáltalán nem vártuk volna.
Ahogyan a Führer mondta:
Ha ragyogni akarsz, mint a Nap, előbb égj úgy, mint a Nap.
Ez a spanyol leányzó, híven a falangisták himnuszához, arccal a Nap felé (cara al Sol) és égő szavakkal üzent hadat a szervezett zsidóságnak, napjaink egyetlen tényleges világhatalmának, hogy méltó legyen a zsidók kiüldözésével elévülhetetlen történelmi érdemeket szerző legendás névrokona, Kasztíliai Izabella emlékéhez éppúgy, mint a judeobolsevizmus ellen harcoló és életüket feláldozó dicsőséges kék hadosztályos bajtársai vérrel szentesített örökségéhez. Ez sikerült is neki. Vakmerőség tekintetében mindenképpen.
Összeállította és fordította: Hep Titusz
(Kuruc.info)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
