Novemberben nyithatják meg a bősi idősotthon új épületeit: hosszú várólistára számítanak (FOTÓK) Kürthy Judit2026. 09. 21., h – 12:22 Bős |
Az előzetes tervek szerint novemberben nyithatja meg kapuit az a 80 férőhelyes új idősek otthona Bősön, amelynek kialakítását 2024 őszén kezdték el és 2026 júliusában fejezték be. A szolgáltatásra már most nagy az igény: mintegy 70–80 lakóval számolnak jelenleg is. Ottjártunkkor az A és B épületszárnyat is meglátogattuk.
A meghirdetett nyilvános bejárási időben látogattuk meg az új szárnyakat, ahol az intézmény munkatársai és a városvezetés tagjai is jelen voltak. Az épület kolaudációját, azaz a hivatalos átadás-átvételét e héten bonyolítják le, tudtuk meg Mészáros Árpád alpolgármestertől, így már akár novemberben megnyithat az intézmény.
20-an lesznek egy szinten
„Legkésőbb karácsonyig szeretnénk befejezni a kastélyból való átköltözést”
– szögezte le. Az új intézmény két, egymással szembeni A és B szárnyában összesen 80 férőhelyet alakítottak ki, épületenként két-két szinten, szintenként pedig 40 férőhellyel. „Minden szinten van 10 egyágyas szoba és 5 kétágyas szoba, ez azt jelenti, hogy 20 férőhely van egy szinten” – részletezte az alpolgármester, miközben bemutatta a szobákat, a szociális, az ellátó, illetve a személyzet helyiségeit.
Több mint 60 éve ugyanott
A jelenlegi otthon már 1965 óta az Amade kastélyban működik és már itt is csaknem 80-an vannak jelenleg. „Ebben a pillanatban hat szabad férőhelyünk van, de biztos vagyok benne, hogy ez is hamar betelik és már most hosszú várólistára számítunk” – osztotta meg lapunkkal Horváth Róbert, az otthon igazgatója. A beruházás előkészítéséről 2022-ben döntöttek, az építkezés ezt követően indult el, és 2026 június végére fejeződött be, várhatóan novemberben nyitnak meg.
Az új épületek kialakításánál természetesen arra is figyeltek, hogy a mozgásukban korlátozott lakók számára is megfelelően használható legyen. A következő nyílt napokon azok is megtekinthetik az új környezetet, akik jelenleg az intézmény lakói és saját maguk képesek eljutni az épületbe, de lesznek olyanok is, akiket családtagjaik hoznak, hogy bejárják az épületet.
A régi épület sorsa még kérdéses
A jelenleg is műemlékvédelem alatt álló kastély jövőjéről egyelőre nincs végleges döntés, mondta el Fenes Iván, Bős polgármestere. Felmerült korábban, hogy turisztikai célokra, szálláshelyként hasznosítanák a már korábban tervezett Aquapark számára, de konkrét megállapodás egyelőre még nem született, jegyezte meg.
A beruházás összértéke 5 millió euró
Az új intézmény működtetéséhez szükséges személyzeti létszám várhatóan nem bővül, ugyanúgy 50 fő fogja ellátni a klienseket, ahogy a kastélyban is. A két új épületszárny a régi, használaton kívüli rendelőintézet helyén épült fel állami hitelkonstrukcióból.
„A finanszírozás az állami lakásprogramhoz hasonlóan működik: a város állami hitelt kapott az építkezésre, amelyet 30 év alatt kell majd visszafizetnie. A beruházásnak a meghatározott feltételeknek, többek között a négyzetméterre vonatkozó előírásoknak is meg kellett felelnie, a benyújtott pályázatunkat pedig elfogadták”
– árulta el Fenes Iván. Az építkezés során a kivitelezők számláit folyamatosan fizették. A hitel teljes költségét a város törleszti majd a következő három évtizedben. A beruházás összértéke mintegy 5 millió euró.
Kapcsolódó cikkünk Bős |
Rendkívüli testületi ülésen szavazták meg a képviselők az új idősek otthona pályázat benyújtását, ami a régi, használaton kívüli rendelőintézet helyén épül majd.
Három évig tartó munkálatok előzték meg a projekt benyújtását. Olyan külső körülmények jöttek közbe, melyekre nem számítottak, például a koronavírus, a közeli háború és a növekvő infláció. Emiatt nem tudták az eredeti négyzetméterárakat tartani.
„A most beadandó dokumentum hasonló a bérlakás programhoz. Állai alapból épül majd az intézmény, 1%-is hitellel, ami 40 év lefolyású, melyben már az új négyzetméteri árakkal számoltunk”
– mondta el Fenes Iván, Bős polgármestere, majd hozzátette, hogy Nagyszombat megyében minden valószínűség szerint ez lesz az egyetlen ilyen kérvény, nincs nagy tolakodás jelenleg a ilyesfajta beruházásoknál. A kiadások 99 százaléka finanszírozható lesz majd állami hitelből, és további nagy előny az is, hogy nem kell hitelt felvenniük az önrészre. Tájékoztatták a városvezetést arról, hogy hogy fog alakulni a hitel törlesztése és egyeztettek az otthon igazgatójával, Horváth Róberttel arról, hogy a lakók egy főre eső befizetendő összege majd mennyi lesz.
„Az életkor emelkedésével egyre fontosabb az idősek gondozása és ellátása. Fenn kell tartanunk ezt az intézményt is. 40 év alatt egy ilyen új intézmény is felújításra szorul, de ez már nem a mi feladatunk lesz”
– tette hozzá a polgármester.
Amennyiben megnyerik a pályázatot, fedezik vele az új intézmény felépítését. De a bontást és az épület berendezését ez nem tartalmazza. Megegyeztek abban, hogy körülbelül két év múlva, amikor már át lehet költözni, mindent megtesznek azért, hogy a jelenlegi, még használható bútorok, berendezések átkerüljenek az új helyre.
„Az is csoda, hogy a műemlékvédelem alatt álló kastélyban működhet ez az intézmény, nem kevés energiával és odafigyeléssel. Előbb-utóbb tarthatatlanná válnak az állapotok, a berendezés és az energia miatt is. Meg akarjuk tartani az épületet, amíg folyamatban vannak a munkálatok”
– jegyzete meg Fenes Iván.
Az új épületben 80 személyre szeretnének ellátást biztosítani a meglévő személyzettel. Az, hogy a kastély sorsa a költözés után mi lesz, még nem tudják. Az ígéret szerint még ebben az évben elkezdik a régi rendelőintézet bontását.
„1965-tól nyugdíjas otthonként működik a kastély, amit nehéz fenntartani. Kívánom, hogy az építkezés zökkenőmentes legyen és a költségekkel és a törlesztéssel is minden rendben legyen. Bős városának ékes pontja lesz az új épület, fontos, hogy az idős rászoruló lakosaikat méltóképp lássák el”
– szólt a képviselő-testület előtt Horváth Róbert, a bősi nyugdíjas otthon igazgatója.
A bontást a város állta
A régi rendelőintézet épületének bontását a hitel nem fedezte, ezt a város saját forrásból fizette. Az új intézmény felszerelésével kapcsolatban szintén külön költségekkel kellett számolni. Az új épület korszerű műszaki megoldásai ugyanakkor várhatóan jelentősen csökkentik a fenntartási kiadásokat. Az épület modern nyílászárókat és hőszigetelést kapott, a fűtést pedig hőszivattyú biztosítja. A város számításai szerint az alacsonyabb rezsiköltség miatt az intézmény működtetése hosszú távon sokkal kedvezőbb finanszírozású lesz, mint amilyen a kastély régi épületében volt.
Nyílt napok: szabadon megtekinthető
Bős város hivatalos tájékoztatója szerint még további négy szombat áll az érdeklők rendelkezésére, amikor szabadon bejárhatják az új épület helyiségeit, szeptember 26-án, október 3-án, 10-én, illetve 17-én, mindegyik nap délután 1 órától 5 óráig.
Kapcsolódó cikkünk Bős |
Czibor Ilona még most, 75 évesen is verseket ír. Szlovák anyanyelvűként sokáig nem merte megmutatni magyarul írt szerzeményeit, míg egy református lelkész biztatására mégis elővette az addig fiókban őrzött műveket.
A bősi idősek otthonában élő Czibor Ilonka néninek hálás közönsége van, szobatársai, az otthon munkatársai, a nővérek is mind-mind szeretik a verseit és sorra könnyek csillannak szemeikben, miután végighallgatták egy-egy költeményét. Már több mint 30 éve ír, de sokáig nem merte senkinek sem megmutatni. Rácz Elemér, marcelházi református lelkész bátorítására engedélyt adott arra, hogy műveit digitalizálják, sokszorosítsák és szétosszák egymás közt a betegtalálkozókon, a járáson kívül is belül is. Ma is ír. Ágyhozkötöttsége sem gátolja meg abban, hogy képzelete szárnyaljon és olyan gondolatokat vessen papírra, rímekkel szegélyezve, mely egy hasonló korú, idősotthonban élő, beteg, mégis kiegyensúlyozott özvegyet foglalkoztat.
„Azt írom meg, ami a bennem van. A hitem segít ezen az úton. Keresztény családban nevelkedtem, majd hosszú évekig a községi hivatalban dolgoztam Marcelházán, mint anyakönyvvezető. Ekkor kissé elkanyarodtam a hittől, első volt a divat, a frizura, a karrier és minden más. Aztán miután lebetegedtem, visszataláltam a régi ösvényre. A harmadik gerinctörésen vagyok már túl. Másfél éve annak hogy fekszem, fekvőbeteg vagyok. De nekem mégis olyan belső békém van, hogy azt nem adhatja meg a világ és ezt nem tudom megmagyarázni sem. Belehelyeztem magam Isten tenyerébe és hagyom, hogy ringasson benne”
– mondta el Czibor Ilona. Unokái születésével megtalálta magát a nagyszülői szerepben is. Minden vágya, hogy olyan nagymama lehessen, aki megadja számukra azt, amire szükségük van. Már amennyire erejéből és idejéből telik. Lányát közvetlenül azután műtötték, miután ő is elesett. E két nyomós ok miatt került az otthonba. De hangsúlyozza, nem jött el keserű szívvel otthonról, mert tudta, hogy a családnak nincs más lehetősége.
Hamar rálelt itt is a belső nyugalmára és békéjére. Költészetében kiadja magából az örömet és a bánatot. Sok verse rövid idő alatt születik és azonnal elégedett is velük, de vannak olyan kész, sok-sok éves költeményei is, melyeket inkább átdolgoz.
„Húsvét késő délután, szitált a hűvös eső szaporán.
Magányra vágyva besétáltam én a temető kapuján.
Szüleim sírjánál álldogálva mormogtam az imát meg a sok-sok fohászt.
A közel lévő sírnál egy fiúcska megállt.
Szagos vizével, mellyel délelőtt locsolni járt,
meglocsolta a keresztfát, a kereszt tövében a sok-sok árvácskát.
Odamentem hozzá, karom átfogta vállát.
Zokogva annyit mondott csupán,
elszöktem meglocsolni a mamát.
Ketten sírtunk az esővel már.
Fiúcska, mekkora szeretetet adott a te mamád,
hogy ez a szeretet elhozott téged három falun át?
Istenem, kérlek, taníts meg rá, hogyan lehetek olyan nagymama,
mint az, akit így siratnak az unokák!”
– hangzik verse, melyet idén húsvétra írt.
Szeret csendben lenni, elmélkedni, leginkább az olvasás, vagy az írás az, ami leköti. Édesanyja rajongott a könyvekért, ezt a rajongását tőle hozza. Elmondása szerint nincs olyan nap, hogy ne fogna könyvet a kezébe. Az olvasás szeretete volt az, ami végül a versek felé terelte. A sorssal való megbékélés egy nehéz életfeladat, de Czibor Ilonka néni kimondja: ő már megbékélt. Elfogadta helyzetét, nyitottan, őszintén él, tiszta szívvel igyekszik megtartani hitét és derűjét, és mindezt verseivel átadni környezetének is.
Érkezésemkor nem csak magát öltöztette díszbe, hanem a szívét is. Csinos frizurát készítettek neki, ünnepi ruhát húzott. A kerekesszékben ülve, oldalánál egy nejlonzacskóban régi fényképeket tartogatott, majd beszélgetésünk közepén elővette, hogy megmutassa, egyszer valaha ő is volt szép és fiatal. A tükör ugyan nem ezt mutatja, amikor belenéz, de legbelül ma is ugyanolyan szép és fiatal. Reményekkel telve éli mindennapjait, s elárulta, felkészült az utolsó percekre, amikor végül hazamehet.
„Ha egyszer megszületik valaki, akkor annak meg is kell halni. Csak az nem mindegy, hogy hogyan”
– mondja Czibor Ilonka néni.
A történelmi dokumentumokban már az 1200-as években említést tettek a bősi kastélyról. Az itt működő idősek otthonának jelenleg 79 lakója van. Az intézmény hamarosan új helyre költözik, melynek a lakók is nagyon örülnek. A régi épület falai közt sok gyógyító terápiát, kártyapartit, kézműves szakkört, misét, jó hangulatú közös étkezéseket, beszélgetéseket éltek meg eddig, de mégis vágynak az újra. Jelenleg közös férfi és női fürdőszobájuk van, mely némileg megnehezíti a tisztálkodást. Előreláthatólag ez év második felében kezdik meg a régi rendelőintézet bontását, ahol két különálló objektumot építenek majd fel, 40-40 férőhellyel. A legfrissebb tervrajzok szerint a maximum egy, illetve kétágyas szobák mindegyikéből nyílik majd fürdőszoba. De addig a kastélyban sem áll meg az élet. Most is éppen egy olyan termet újítanak fel, melybe fekvőbeteg hölgyek kerülnek majd. Czibor Ilonka néni és a többi szépkorú lakó is izgatottan várják az új épületet elkészülését és a költözést.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


