Novemberben kerül terítékre a lobbitörvény

Novemberben kerül terítékre a lobbitörvény

A Belügyminisztérium novemberi parlamenti kerekasztalon tervezi bemutatni az új lobbitörvény jogi kereteit – erről tájékoztatta a TASR hírügynökséget Michal Kaliňák, a tárca államtitkára. Mint mondta, a nyár folyamán és szeptemberben folyamatos egyeztetések zajlottak, és a minisztérium a nyári hónapokban egy olyan webfelületet is létrehozott, ahol a lakosság saját javaslatait küldheti be.

„Jelenleg a jogalkotási koncepció végső munkálatain dolgozunk. Ennek részletes megvitatására kerül sor a parlament novemberi kerekasztal-megbeszélésén” – közölte Kaliňák a TASR-rel. Hangsúlyozta: pontosan a korábban felvázolt ütemterv szerint haladnak, amelyet még a nyári szünet előtt ismertettek a kerekasztal-beszélgetéseken, illetve a külön tárgyalásokon.

Kaliňák szerint a készülő jogszabály célja a lobbizás és az úgynevezett befolyásolási tevékenységek egyértelmű meghatározása.

„A lobbizásnak világosan körülhatároltnak kell lennie, hogy ne keverjük össze például a civil részvétellel vagy a közösségi ellenőrzéssel. Emellett egyértelműen meg lesz határozva, ki minősül lobbistának, és mely tevékenységek tekinthetők lobbizásnak”

Hírdetés

– fejtette ki az államtitkár.

A tervezet része lesz a lobbi-nyilvántartás, valamint egy etikai kódex is, amely további részleteket szabályoz majd a lobbisták és a politikailag exponált személyek közötti kapcsolattartásban.

A lobbitörvény hiányára hosszú ideje felhívják a figyelmet a civil szervezetek is. Értékelésük szerint a szabályozás hiánya átláthatatlan gyakorlatoknak kedvez, és akadályozza az ellenőrizhetőséget Szlovákiában.

BN/Felvidék.ma/Teraz.sk


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »