November 5-én Szent Imre királyi hercegre emlékezünk

November 5-én Szent Imre királyi hercegre emlékezünk

A katolikus egyház november 5-én üli Szent Imre herceg emléknapját, aki a Magyar Szent Korona várományosa volt.  

Az Árpád-kori legendák és intelmek című könyv így ír az első magyar király fiáról, Imre hercegről: „A nemes Imre herceg előkelő nemzetségből, mint a cédrus a Libanonról, Szent Istvántól, Magyarország első királyától származott, erényekkel nagyon feldíszítve ragyogóan tündökölt.”

István és Gizella királyné gyermekei közül csak két fiúgyermek nevét ismeri az utókor, a gyermekkorában elhunyt Ottó hercegét és Imre hercegét.

Ligeti Sándor: Szent Imre – üvegmozaik, Petőfiszállás (Fotó: közterk.map.)

Imre életének töredékeit és üzenetét krónikák és legendák villantják fel az utókor számára. A herceg 1000 és 1007 között született Székesfehérváron. Szülei különös gondot fordítottak nevelésére. 1015-től Gellért püspök tanította latinra, különböző tudományokra, a vallás és a papi élet rejtelmeire, elvégeztetve vele a kor legmagasabb iskolai fokozatait.

Imre tizenöt éves korától atyja, I. István mellett az államirányítás tudományát, a hadvezérséget, a diplomáciát sajátíthatta el.

Fiához írt intelmeiben István király őszintén, barátian tanította, hogy mindenekelőtt őrizze meg a katolikus hitet, erősítse az egyházi rendet, hozzon igaz ítéletet, minden cselekedetében mutasson türelmet, tanács nélkül semmit se tegyen, az elődök példája mindig legyen szeme előtt, „sűrűn teljesítse az imádkozás kötelmét, s a kegyességet, irgalmasságot s a többi erényt éber gonddal megtartsa”.

Zichy Mihály: Imre herceg és Gellért püspök (Fotó: Wikipédia)

Atyai rendelkezésre királyi nemzetségből származó leányt választottak a herceg jegyesének, aki apja kívánsága szerint megházasodott, végül mégis a szüzesség lelki útját választotta. A hagyomány szerint titokban, a város székesegyházának északi oldalán található Szent György-kápolna falai között tett tisztasági fogadalmat.

„… a könnyek patakjával fojtotta el a szerelem tüzét, és bár lángot hordozott keblében, nem égett meg annak tüzétől. … Nagy ugyan a tisztaságért való küzdelem, de nagyobb a jutalma”

– olvasható az az Árpád-kori legendák és intelmek című kötetben.

István király hatalmának csúcsán, 1031-ben egyetlen életben maradt fiát, Imrét kívánta megkoronáztatni Székesfehérvárott, hogy trónját, és az országában a kereszténység zsenge vetését a jövő számára biztosítsa. Valószínűleg erre az alkalomra készült Gizella királyné keze munkájával és irányítása alatt az a miseruha, amelyet kilencszáz esztendőn keresztül használtak koronázási palástként.

Hírdetés

Az írások szerint vadászat közben egy vadkan halálra sebezte a trónörököst, aki 1031. szeptember 2-án belehalt sebeibe.

„Siratta őt Szent István és egész Magyarország vigasztalhatatlanul, nagy sírással…”

– szerepel a krónikákban.

Szent László király, Imrét, atyjával, Istvánnal és nevelőjével, Gellért püspökkel 1083-ban az ország főpapjai és világi nagyjai jelenlétében oltárra emeltette – mely a kor rendelése szerint a szentté avatást jelentette.

Krasznai Lajos: Imre herceg c. szobra Gödöllőn, részlet (Fotó: kozterkep.map.)

Imre herceg, a magyar ifjak példaképéről és védőszentjéről Prohászka Ottokár így emlékezik:

„Szent Imre hivatása az, hogy eszményt hirdet, példája kihat századokra, s nemzetének nagyobb szolgálatot tesz, ha az erény uralmát benne biztosítja, mint ha az országot arasznyi uralmával boldogítja.”

Szent István király a fiához írt Intelme évszázadokon keresztül iránytűként maradt fenn, mely nemcsak az uralkodókat, de minden nemeslelkű ifjút példaértékű életre szólít fel. Kiemeli a katolikus hit megőrzését, az egyház és a papság tiszteletét, az igazságos és méltányos uralkodást, a türelem és az irgalom gyakorlását, a vendégszeretetet és a nyitottságot, a bölcs tanácsadók meghallgatását, az ősök szokásainak tiszteletét, valamint az erényes élet gyakorlását.

„Azért tehát, szerelmetes fiam, én szívemnek édessége, jövendő sarjak reménysége, kérlek, parancsolom, hogy mindenütt és mindenben malaszttól gyámolíttatva nemcsak atyádfiaihoz és rokonaidhoz, avagy fő emberekhez vagy vezérekhez … légy kegyelmes, hanemha az idegenekhez is és mindenekhez, kik te hozzád jőnek. Mert a kegyességnek míve téged mindeneknél nagyobb boldogságra vezet”

– szól az Intelem.

Zichy Mihály: Imre herceg halála (Fotó: Wikipédia)

Árpád-házi Szent Imre herceg az első magyar szent család tagja volt. Halála után számos csodálatos gyógyulást és megtérést tulajdonítottak közbenjárásának, és a történelmi Magyarország, valamint a magyar származásúak pártfogójaként tisztelik.

Kárpát-medence szerte nevét viselik falvak, erdők, közterek, tanintézmények, templomok. Ezen a napon köszöntik az Imre nevet viselőket, mely a történelmi Magyarországon az egyik legkedvelt név volt a férfiak körében.

„Istenünk, ki Szent Imre herceget viruló ifjúságában magasztaltad föl szentjeid közé, kérünk add, hogy ő, aki egészen neked szentelhette magát, mindörökké segítsen minket színed előtt! Ámen.”

Forrás: Magyar Katolikus Egyház

Berényi Kornélia/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »