Növelné az oltási hajlandóságot a Szövetség

Növelné az oltási hajlandóságot a Szövetség

Nézzünk előre! Az oltás a megoldás címmel tartott ma sajtótájékoztatót a Szövetség, melyen Forró Krisztián felvázolta a párt elképzelését az oltási kedv növelésének támogatására.

A lazítás beindult, ami könnyen kiválthat olyan érzést, hogy a nehezén már túl vagyunk és most már minden szép és jó lesz. De ahogy ezt korábban megtapasztalhattuk, könnyen visszazuhanhatunk, továbbra is fegyelmezetten kell tehát viselkednünk – kezdte Forró Krisztián.

Hozzátette, oltásügyben nem állunk túl jól, pedig ez az egyetlen út, ami a szabad élethez vezet. Jelenleg a legfőbb cél, hogy minél nagyobb legyen a beoltottak aránya. Elmondta, hogy a kormány részéről az oltási kampányra fordított összegek sokkal alacsonyabbak, mint a környező országban. Ezen változtatni kell, emellett mindenki számára biztosítani kell a könnyen elérhető oltást.

Az oltási motiváció kiemelt prioritású kell, hogy legyen, a nyájimmunitás pedig csak akkor érthető el, ha az emberek 60-65 százaléka beoltatja magát. Az ügyben a Szövetség konkrét megoldást javasol: a 65 százalékos átoltottság elérésekor az oltottak kapjanak üdülési, (kvázi étkezésijegy-jellegű) száz euró értékű utalványt. Ezzel véleményük szerint két legyet üthetnének egy csapásra: növekedne az oltási kedv, ráadásul a súlyosan érintett vendéglátó szektort is pozitívan érintené egy ilyen támogatás. A részletek kidolgozásába bevonnák az önkormányzatokat.

Hírdetés

Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke szerint a fő probléma, hogy nincs elég oltóanyag, ráadásul az orosz vakcinabeszerzés lett a kormányválság alapja is. Azonban fordul a kocka, a következő hetekben már az lehet a gond, hogy nincs elég érdeklődő. Hozzátette, a motiváció mellett oltási kampányt is kellene indítani: míg a tesztelésre több százmilliót költöttek, addig az oltás népszerűsítésére alig néhány tízezret. Egy közepes város polgármestere többet költ a választási kampányára – mondta Mózes Szabolcs.

Ráadásul a kampány csak államnyelven folyt, szükséges lenne magyarul is tenni az ügyben, megbízható személyeket választva kampányarcnak, fűzte hozzá. Az Összefogás elnöke elmondta, fontos állami feladat lenne fellépni az álhírek, a félretájékoztatás ellen is.

Horváth Zoltán, Tallós polgármestere elmondta, az önkormányzatok a járvány kezelésében is aktívan részt vettek. Megemlítette, hogy Szlovákia az európai uniós tagországok sorának végén áll, hiszen itt oltották be a legkevesebb nyugdíjast. Szerinte megoldást jelentene, ha az oltóközpontokat kivinnék a településekre  a tesztállomásokhoz hasonlóan. A polgármester szerint a lakosság 70 százaléka vidéken él, nekik be kell utazniuk járási vagy megyei székhelyre, ez pedig komoly akadály: akár az emberek fél napja is rámehet az utazásra. Hozzátette, az oltópontok kihelyezésével megoldható lenne a településeken élő mozgáskorlátozott személyek oltása is.

(SzD/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »