Novák Szájer tanácsát is kikérné a következő buzizászló leszedéséhez – tudhatták meg az egyik fideszes tévé nézői

Novák Szájer tanácsát is kikérné a következő buzizászló leszedéséhez – tudhatták meg az egyik fideszes tévé nézői

Az LMBTQP-lobbisták tudhatnák, hogy addig jár a köcsög a kútra, míg össze nem törik, tehát feszegethetik a határokat szivárványos BLM-szoborral, de ne csodálkozzanak, ha a magyar ellenállás is teszi a dolgát – fejtette ki Novák Előd a PestiTV Fair Right című műsorában, kritikával illetve Puzsér Róbertet, amiért az neonáci csürhének nevezte a szobor ellen fellépőket. A Mi Hazánk alelnöke úgy fogalmazott: OSB-lapokból készített budival pöcegödörbe helyezték a propagandaeszközt, amit ha szobornak neveznek, akkor pártjuk takarólemezei pedig művészeti installációk.

A Kétfarkú Kutya Párt társelnöke által levezényelt „szoborállítás” a Mi Hazánk Mozgalom szerint a szivárványkoalíció próbálkozása a tűrésküszöbünk kitolására, de Novák Előd szerint nem hátrálhatunk, épp elég, hogy Amerika letérdelt a homoszexuális lobbi előtt. A műsor kormánypárti részvevői szerint viszont a deviánsok felvonulását tűrnünk kell, s Orbán Viktor sem tehet mást, mert ezt várja el tőle a Nyugat. A Mi Hazánk ugyanakkor ezt Magyarország belügyének tekinti, s a mára mindenféle szexuális devianciát népszerűsítő felvonulások ügyében se Gyurcsányék támogató, se Orbánék tűrő politikáját nem fogadja el: a tiltást szorgalmazzák, immár sajnos egyedüli pártként. Ugyanis a homoszexuálisok szaporodásának sajátos módjaként a propagandát jelölte meg Novák Előd, melynek véget vetne a Mi Hazánk, hogy legalább a divatbuzik számát csökkentsék.

A „BLM-szobor” pozitív hozadékára is rámutatott, ahogy a „Horthy-korszak sem lett volna Tanácsköztársaság nélkül” – hivatkozott az általa a Kuruc.info kiváló történészének titulált Ábrahám Barnabás megállapítására. De Novák szerint a főváros első közterületi Horthy-szobra „nem egyszer használatos, eldobható műanyag szobor lesz, ami a gagyizmus megtestesülése a perverz propagandaeszköznél”, hanem méltó kőből készülő, fehér lovasszobor, tehát véletlenül sem térdelő. Emlékeztetett: Toroczkai László Ásotthalmon a nándorfehérvári diadal kapitányának, Szilágyi Mihálynak, a négy magyar kormányzó egyikének is bronzból állított szobrot, az országban elsőként.

Hírdetés

A műsor kormánypárti részvevői örömmel idézték fel a szivárványos zászló eltávolítását a budapesti városházáról, azonban zavarba jöttek, amikor Novák Előd azt mondta: ha egy év múlva a szivárványkoalíció kerülne hatalomra, s a Parlamentre is kitűznék, akkor már nem biztos, hogy elég lesz a 15 méteres tűzoltólétrája, így Szájer József tanácsát kérné az ereszeken való mászásban.

Vita volt a műsorban arról is, hogy radikális fellépéseknek helyük lehet-e a jobboldalon. A Sztálin-szobor ledöntésében lángvágóval közreműködő Pongrátz András, a Mi Hazánk „alapító atyjának” tetteit is megidézve vette védelmébe a párt alelnöke többek közt a buzipropagandát szolgáló mesekönyv ledarálását is: Novák Előd szerint korábban Dúró Dóra hiába nyújtotta be a „már-már vállalhatatlanul mérsékelt javaslatát” a deviáns propaganda iskolai tiltása érdekében, azt leszavazta a Fidesz is 2019-ben, de egy évre rá a könyvdarálás figyelemfelhívó ereje kellett hozzá, hogy az Alaptörvénybe kerüljön a tilalom, így a Mi Hazánk „faltörő kos szerepére”, radikalizmusára igenis szükség van a párt alelnöke szerint.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »