Novák Katalin: szétköltöztünk, de még nem váltunk el

Novák Katalin: szétköltöztünk, de még nem váltunk el

A Fidesz nem maradhat az Európai Néppártban (EPP), ha a pártcsalád tovább tolódik balra hagyományos értékeinek képviselete helyett – mondta Novák Katalin, a kormánypárt külügyekért felelős alelnöke a Magyar Hírlapnak.

A Fidesz alelnöke a lap szombati számában megjelent interjúban a Fideszre és az EPP-re utalva úgy fogalmazott, „szétköltöztünk, de még nem váltunk el”.

Kiemelte, nem érdemes ultimátumokról beszélni az EPP döntésével kapcsolatban, „nem vagyunk alá- és fölérendeltségi viszonyban egymással”. „Ezért is mondtuk ki, hogy akaratunkon kívül minket nem lehet felfüggeszteni vagy kizárni” – folytatta Novák Katalin, majd rámutatott, „Brüsszelben kölcsönösen adtunk egymásnak egy esélyt, hogy felmérjük, milyen perspektívát látunk a jövőre nézve”.

Nincs lista

A Fidesz alelnöke aláhúzta, nincs hivatalosan olyan lista, amit pontról pontra végig kellene venni, Manfred Weber frakcióvezető és bizottsági elnökjelölt feltételeiből ugyanakkor a plakátkampány befejezése és a bocsánatkérés is teljesült. Kijelentette, a CEU-t nem tekinti olyan kérdésnek, amely sorsdöntő lenne az EPP és a Fidesz kapcsolatában, de ott is megvizsgálják az elhangzott javaslatot.

„Egyébként nem vizsgálóbizottság érkezik Magyarországra, amely hoz egy egyoldalú döntést, hanem párbeszédet fogunk folytatni” – fogalmazott, példaként említve, „a helyzet olyan, mint egy házasságban, amikor a kapcsolat olyan pontra érkezik, hogy végig kell gondolni, hogyan tovább”.

Novák Katalin beszélt arról is, Varga Judit uniós kapcsolatokért felelős államtitkárral és Szájer József fideszes EP-képviselővel azért segítik majd a néppárti „bölcsek tanácsát”, hogy „végre tényeken alapuló állásfoglalás fogalmazódjon meg, ne a nyugati liberális médiából, hanem első kézből tájékozódjanak”.

Hírdetés

Veszélyes belratolódást lát a Népppártban

Emellett megnézik azt is, a Fidesz mire számíthat május után, melyik lesz az a politikai közösség, ahol a leginkább tudják képviselni a magyarok érdekeit. „Ez fogja meghatározni, hogy milyen politikai közösség tagjai leszünk” – közölte.

Elmondta, egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy a Fidesz a néppártban folytatja, nagy kérdésnek nevezte ugyanakkor, hogy „a tagpártok rádöbbennek-e végre, hogy vesztes pálya a balra tolódás”. Hangsúlyozta, a néppártnak csak akkor van jövője, ha jobbközép pártszövetség marad, ha pedig tovább tolódik balra, akkor a Fidesznek nincs helye benne.

A Fidesz alelnöke emlékeztetett, Orbán Viktor miniszterelnök korábban már felhívta a figyelmet arra, hogy vizsgálják meg, mi az oka a néppárt gyengülésének, miért van az, hogy az EPP tagpártjai közül egyre kevesebb van kormányon, miközben folyamatosan erősödnek a szélsőséges erők.

Novák Katalin tényként említette, hogy nem minden – hagyományos besorolás szerint – tőlük jobbra álló erő elfogadhatatlan és szélsőséges, ezt szerinte egyenként lehet felmérni.

A kormánypárti politikus feltette a kérdést: miért hagyták, hogy ma Európában az úgynevezett szélsőjobboldali erők birtokolják az olyan jelszavakat, mint a nemzet, haza, család és biztonság. „Ez egy vesztes játszma, de még jól ki lehet jönni belőle, ha kellő időben visszatalálunk a saját értékeinkhez” – tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy az EPP szerdai döntésének helyszínén „az volt a hangulat, hogy a Fidesz győzött, sokan lógó orral távoztak”. A lényeg azonban nem ez, hanem hogy „végre a valódi politikai ellenfeleinkre koncentrálhatunk, ráfordulhatunk a kampányra” – fogalmazott.

A Fidesz alelnöke reményét fejezte ki, hogy mostantól a néppárt többi tagja sem rájuk mutogat, hanem a választókhoz szól, és elmondja, milyen Európát szeretne, igent vagy nemet mond a tömeges bevándorlásra, családra, kereszténységre.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »