Novák Katalin örül, hogy jólét van a hazájában – Stummer János most meghívta Magyarországra a fideszes politikust

Novák Katalin örül, hogy jólét van a hazájában – Stummer János most meghívta Magyarországra a fideszes politikust

Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár egy gálavacsorán közölte: „örül, hogy egy olyan országban élhet, ahol jólét van”.

„Hát, eddig azt hittem, hogy mi ketten ugyanazon a néhány tízezer négyzetkilométeren élünk, de most rá kell jönnöm, hogy az én hazám nem ugyanaz, amint a Magácskáé. Jöjjön, megmutatom Önnek azt a Magyarországot, amiben én élek

– olvasható a Jobbik alelnökének Novák kijelentése kapcsán írt bejegyzésében.

Zsúfolt kórtermek, agyondolgoztatott orvosok, nővérek

Először elmennénk együtt egy budapesti kórházba. Érdemes lesz majd figyelnie a zsúfolt kórtermeket, a millió feladatuk között össze-vissza futkorászó orvosokat és nővéreket, a szakadt ágyneműket és a lyukas matracokat. Úgy intézem majd, hogy reggeli idején menjünk, hogy lássa, milyen ennivalót adnak a betegeknek. Megkérdezzük majd őket, hogy jólétben érzik-e magukat, oké?

Hírdetés

Iskola, ahol egy dolgozik négy helyett

Innen egy általános iskolába mennénk át, ahol bemutatnám a tanári karnak. Amikor a múltkor meglátogattam őket, még három betöltetlen álláshelyük volt. Nézzük meg, találtak-e azóta kémia szakos tanárt, vagy még mindig egy dolgozik négy másik helyett. Nem olyan egyszerű feladat manapság pedagógust találni egy átlagos iskolába, ezt Ön is látni fogja. Persze, ez nem egy olyan magukfajtáknak járó magániskola lesz, csak olyan állami, tudja. Ha nem baj.

Itthon maradt nyugdíjas, külföldön felnövő unokák

Aztán ha még bírjuk szusszal, bemutatnám egy idős hölgynek, aki a múltkori rezsiutalványukon felháborodva keresett meg. Biztosan Önnek is meg fogja mutogatni majd mind a három unokájának és családjaiknak az összes képét, akik közül az egyik Hannoverben, a másik Liverpoolban, a harmadik valahol Dániában keresi a kenyerét és neveli a dédunokákat, akik közül az egyikkel a földrajzi távolság miatt csak egyszer találkozott az eddig, tavaly karácsonykor. Pedig most lesz három éves.

A Jobbik alelnöke reméli, hogy Novák Katalin elfogadja a meghívását. Mint írja: „Látni fogja, hogy az Önök politikai közössége 2010 óta hány embert, milyen élethelyzetekben hagyott cserben csak azért, hogy Ön 2019-ben ilyen kedélyesen áradozhasson a jólétről. Mármint a sajátjukról, ugye”

Ez a mi Magyarországunk, nem az Önöké. Mi ebben élünk, nem a jólétben. Magácskával, meg a haverokkal a nyakunkon. Legalábbis egyelőre.

– írja Stummer János bejegyzésében.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »