Novák Előd visszalépett

Novák Előd visszalépett

Novák Előd Facebook-oldalán jelentette be: visszalép jobbikos alelnöki jelöltségétől. Mint fogalmazott, habonyi módszereket folytatva kampányolnak ellene a riválisok, és a tisztújításon nem akarja gyengíteni Toroczkai László és Dúró Dóra esélyeit. Volner János, a Jobbik nevében cáfolta a Novák Előd esetleges kizárásával kapcsolatban megjelent híreket. Az ATV Egyenes beszédében a politikus hazugságnak nevezte azt is, hogy feloszlatnák azokat az alapszervezeteket, melyek Toroczkai Lászlót támogatnák az elnöki tisztségbe.

„A pártközpont telefonos „tájékoztatásaival” ellentétben Dóri nem az én „emberem”, nem én irányítom őt, hanem autonóm lényként a maga útját járja. Vannak dolgok, amiket másképpen lát, mint én. Toroczkai Lászlóval is inkább kiegészítik egymást. Aki már dolgozott Dórival, az tudja, hogy milyen innovatív, mennyi saját ötlete van. Nem ő a báb…” – fogalmazott Novák Előd.

Hírdetés

Novák Előd bejelentette: bár nemtelennek tartja a róluk terjesztett vádakat, hivatalosan is visszalépett a Jobbik egysége és békéje érdekében. Hozzátette: „ugyanezért kéne azoknak is legalább hátrébb lépniük, akik az elmúlt években irányították a pártot, s akik lényegében ugyanezt folytatnák, még ha a kongresszuson a küldötteket nekik tetsző szöveggel ámítják is, közhelyes reformígéretekkel. De a mostani pártvezetés már megmutathatta stratégiáját, ami a törzstáborunk jelentős részének elvesztésével járt.”

„A következő években egyszerű Jobbik-tagként szeretném segíteni közösségünk munkáját, illetve egyetemi tanulmányaim folytatása mellett főállású apaként és tartalékos honvédként szolgálom tovább hazánkat” – fogalmazott.

Cáfolta a Novák Előd esetleges kizárásával kapcsolatban megjelent híreket Volner János az ATV Egyenes beszédben. A politikus közölte: össze sem ülte az elnökség. Hazugságnak nevezte azt is, hogy feloszlatnák azokat az alapszervezeteket, melyek Toroczkai Lászlót támogatnák az elnöki tisztségbe.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »