A Mi Hazánk mozgalom jelentős ellenszélben készült a választásokra, ennek ellenére 5 százalék fölötti eredményt vár a párt – hangsúlyozta az InfoRádióban Novák Előd alelnök. Hozzátette: senkivel nem lépnek koalícióra.
„A demokrácia diadalának is tekinthetnénk, ha emögött azért jórészt nem a másik párttal való riogatás lenne, hogyha nem valami ellen szavaznának az emberek” – mondta az InfoRádióban Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke. Hozzátette, örült volna, ha az ő pártjának Virradat programjához hasonlóan minden párt is előállt volna saját programmal, és erről szólt volna a kampány, illetve lett volna miniszterelnök-jelölti vita. Megjegyezte, nem ez volt látható, inkább iszapbirkózáshoz hasonlította a kampányidőszakot, ami miatt lehetséges, hogy sokan át is szavaztak a nagy pártokhoz a Mi Hazánktól is. Leszögezte viszont, hogy pártjának támogatottsága érezhetően megvan, bár még nem tudni, hogy százalékosan ez mire lesz elég.
Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a Mi Hazánk szimpatizánsi köreihez tartozó közéleti személyek is amellett érveltek, hogy a Fidesz és a Mi Hazánk között osszák meg a szavazataikat a választók, Novák Előd kijelentette, hogy
ez leginkább kormánypárti propaganda volt, hiszen ezek a személyek sosem voltak a Mi Hazánk táborában.
Mint mondta, ők, még ha most nemzeti radikálisnak is vallják magukat, valójában mindig is fideszesek voltak. Az alelnök szerint pártja egyetlen prominense se biztatott soha szavazatmegosztásra, ám ez mégis sokakat elbizonytalaníthatott és máshová terelhetett. Nem tudja, hogy ez a jelenség okozott-e károkat a Mi Hazánknak, ami esetleg értékes százalékokba kerülhetett-e.
Novák Előd szerint minden objektív számadat azt mutatta ki, hogy a Mi Hazánk Mozgalom lényegében megkétszerezte a táborát 2022-höz képest: kétszer annyi az aktivista, kétszer annyian vannak a szimpatizánsi listán, a delegált szavazatszámlálók is közel kétszer annyian vannak. De, mint mondta, a lakossági fórumokon is dupla annyian jelentek meg Toroczkai László 100 állomásos országjárásán – volt, ahol be sem fértek az érdeklődők. A Mi Hazánk alelnöke kijelentette:
egyetlen másik parlamenti párt sem tudta nemhogy megőrizni, hanem gyarapítani is a támogatói táborát, beleértve a zuhanórepülésben lévő Fideszt is.
Mi több, vannak ellenzéki pártok, amik a megszűnés szélére jutottak a választás estéjére – tette hozzá. Úgy fogalmazott: a Mi Hazánk Mozgalom ezzel ellentétben meg tudta őrizni a társadalmi támogatottságát, a kérdés az lesz, hogy a választási eredményekben ez mennyire nyilvánul majd meg. Megtörténhet, hogy a párt 5 százalék alá csúszik, ahogy azt egyes felmérések is jelezték, de a társadalmi beágyazottság mindenképpen megvan – szögezte le.
Novák Előd arról is beszélt a magas részvételi arány kapcsán, hogy a Mi Hazánk Mozgalmat „durva elhallgatás” övezte az NMHH kimutatása szerint is, különösen a közösségi médiában. Kiemelte, nincs a világon még egy olyan parlamenti pártelnök, mint Toroczkai László, akinek nem lehet Facebook-oldala, mert a platform folyamatosan cenzúrázza. Mint mondta, a pártelnök pert is nyert a Metával szemben emiatt, hogy visszaállítsák az Instagram-oldalát, a vállalat viszont ezt mégsem tette meg. Az alelnök ismételten hangsúlyozta, hogy
„a Mi Hazánk folyamatosan cenzúrával, elhallgatással küzd, mégis becsülettel helytállt a kampányban”.
A Mi Hazánk Mozgalom alelnöke aláhúzta: a párt nem készül semelyik másik párttal sem a koalícióalakításra, annak viszont örülnének, ha a mérleg nyelve lehetnének, akár a kétharmad tekintetében is, és többet tudnának megvalósítani a Virradat programból. Leszögezte: parlamentbe jutásuk esetén érték-alapon fognak szavazni, tehát azt fogják támogatni, ami a magyar emberek érdekét szolgálja. Ilyen esetekben biztosítani fogják a szükséges többséget, ám ez nem lesz automatikus. Úgy fogalmazott, hogy lehet akár kisebbségi kormány is Magyarországon, ebben az esetben viszont egyezkedésre lesz szükség, és az emberek érdekeit kell szolgálni, nem lesz tehát automatikus, hogy amit a kormány akar, azt meg is szavazza az országgyűlés.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


