Nőttek az energiaárak Füleken is

Nőttek az energiaárak Füleken is

Szlovákiában januártól emelkedtek az energiaárak. Egy átlagos háztartás számára így az áram árának piaci növekedése mintegy 15%-os árnövekedést jelenthet ebben az évben. A gáz esetében 24%-os lehet az emelkedés. Füleken is jelentős áremelkedéssel kell számolniuk a lakosoknak.

Agócs Attila polgármester elmondta, az önkormányzatok és szervezetek ciklikusan, általában kétéves időszakra versenyeztetik az energiaárakat.

„Pechünk van, mert a földgáz esetében azok közé tartozunk, akiknek a két év éppen a válság kirobbanása után telt le. Legalább az a szerencse, hogy továbbra is a még 2020-ban megszabott előnyös áron lesz áramunk. Ennek ellenére a közvilágítás kétszer annyiba fog kerülni, mint tavaly, ugyanis a rendszert a FIN.M.O.S. társaság üzemelteti. A gázárakat együtt versenyeztettük más önkormányzatokkal, és a nyertes ajánlat nagyjából az eddigi ár háromszorosa. Idén a Filbyt is versenyeztetett, ám korábban, mint az önkormányzat. Nekik dupla értékű árat sikerült rögzíteni, így a Filbythez tartozó háztartások és intézmények olcsóbb fűtéshez jutnak, mint a közvetlenül az önkormányzat alá tartozó intézmények” – nyilatkozta, hozzátéve, szerinte az államnak egy ilyen válsághelyzetben nagyobb mértékben közbe kellett volna lépnie.

Hírdetés

„Magam is írtam a gazdasági minisztérium államtitkárának, de válaszra sem méltattak”

– emelte ki.

Hozzáfűzte továbbá, azok az önkormányzatok, amelyek nem akarták az évet költségvetési provizóriummal kezdeni, úgy hagyták jóvá a költségvetéseket, hogy az energiák megemelkedett kiadásait csak becsléssel határozták meg. Ez történt Fülek esetében is.

A megnövekedett energiaárak miatt Fülek elsősorban energetikai fejlesztésekre fog fókuszálni. Ide tartozik a városháza komplex felújítása, illetve a II. Koháry, a Mocsáry és a Papréti szlovák alapiskola, valamint a városi művelődési központ hőszigetelése.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »