Az év eleje óta április 23-ig 3233 közúti balesetet tartott nyilván a rendőrség Szlovákiában, míg tavaly ugyanebben az időszakban 3099-et. Kedvezőtlenül alakul a halálos áldozatok száma is: az első csaknem négy hónapban 66-an vesztették életüket közúti balesetben, ami 16-tal több, mint egy évvel korábban. Ez csaknem egyharmados növekedést jelent – hívta fel a figyelmet Juraj Tlacháč, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának igazgatója a TASR hírügynökségnek adott interjúban.
Tlacháč szerint különösen aggasztó a helyzet az Eperjes és a Nagyszombat megyében. Eperjes megyében az év eleje óta 13 halálos áldozatot tartanak nyilván, ami nyolccal több, mint tavaly ilyenkor. Hasonlóan rossz a helyzet Nagyszombat megyében is, ahol 12-en haltak meg közúti balesetben, ez kilenccel több az előző év azonos időszakához képest.
A rendőrség a könnyebben sérültek számának növekedését is érzékeli. Az említett időszakban 1194-en sérültek meg könnyebben az utakon, ami 34-gyel több, mint 2025 első csaknem négy hónapjában.
A közlekedésrendészet vezetője több tragikus balesetet is felidézett. Mint mondta, szerdán egy motoros nagy sebességgel frontálisan ütközött egy tehergépkocsival. A baleset után a motorkerékpár kigyulladt, a vezető pedig olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette.
Tlacháč arra kérte a közlekedés résztvevőit, hogy fokozott figyelemmel vezessenek, vezetés közben ne használjanak mobiltelefont, és tartsák be a közlekedési szabályokat.
Hozzátette, a rendőrség idén is folytatja azokat a biztonsági intézkedéseket, amelyek célja a balesetek és azok következményeinek csökkentése. Tavaly olyan akciót is indítottak, amelyben az állampolgárok jelezhették, hol tartanák szükségesnek a sebességmérést. Tlacháč szerint ezt az akciót idén is megismételnék, vagyis a sofőrök maguk is felhívhatják a rendőrség figyelmét azokra a helyekre, ahol indokoltnak tartják a fokozott ellenőrzést.
A közlekedésrendészet vezetője a gyalogosokat is óvatosságra intette. Mint rámutatott, tavaly a közúti balesetek halálos áldozatainak 30 százaléka gyalogos volt. Szerinte ez jelentős arány, amely érezhetően hozzájárul a baleseti statisztikák kedvezőtlen alakulásához.
SZE/Felvidék.ma/TASR
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


