Nosztalgia, tinibálványok és Korda György: így zajlik a Sziget

Nosztalgia, tinibálványok és Korda György: így zajlik a Sziget Juhász Katalin2026. 08. 13., cs – 14:44

A Sziget fesztivál alig követhetően gazdag zenei programot kínál. Aki itt van, nyilván bekarikázta már a programfüzetben a favoritjait, és remélhetőleg új kedvenceket is talál. Mi most az otthon maradottakra gondoltunk, pár friss koncertélményt felidézve, rövid szociológiai és zenetörténeti háttérrel. 

Kifejezetten kíváncsiak voltunk arra, hogyan teljesítenek a „nulladik nap” fellépői, mert ez a nap a 20-25 évvel ezelőtti hazai fesztiválozókat volt hivatott ismét kicsábítani a Szigetre. 

A nosztalgia-faktor

Goran Bregovič és esküvői-temetési bandája (Wedding and Funeral Band) a késő délutáni, pusztító 36 fokban is megmozgatta a nagyérdeműt, főleg a frissen sátrat verő francia és olasz fiatalokat. Amikor kérdeztük őket, hogy érzik magukat, elmondták, hogy először hallanak szerb rezesbandát, és ez valami fenomenális.

Az elsődleges célközönség, a Goran mester munkásságát behatóan ismerő magyar ötvenesek viszont inkább az árnyékba húzódva bólogattak.

A koncert egyébként hibátlan volt, népviseletes asszonykórussal, profi zenekarral – igazi turistaprogram, ha értik, mire gondolok. 

Egykori ikonok

A kilencvenes évek brit triphop-forradalmának egyik zászlóshajója, a Morcheeba kifejezetten unalmas volt, pedig szakmailag nem lehet belekötni abba, amit ma csinálnak. Negyedszer léptek fel a Szigeten, nemcsak harmincéves számokkal, hanem újakkal is, minden tökéletesen szólt, valahogy mégsem indult be igazán a koncert. Kevesen is voltak a nagyszínpad előtt ahhoz képest, hogy egykor nem lehetett elférni ugyanott egy Morcheeba-koncerten. 

Az utánuk következő, szintén brit Faithless egy alig hallható énekessel és egy még haloványabb énekesnővel igyekezett pótolni a 2022-ben elhunyt karizmatikus frontemberét, aki egyébként már 2016-ban kiszállt a zenekarból. Ezért kissé morbidnak éreztük, hogy Maxi Jazz rendszeresen megjelent a kivetítőn és archív felvételről besegített a koncertbe – például a God is a DJ és az Insomnia című két legnagyobb slágerükben, amelyeket a főnökasszony, Sister Bliss ezek szerint nem mert rábízni a jelenlegi vokalistákra. 

A nézőtér ekkorra már szépen megtelt, és láthatólag mindenki elégedett volt, úgyhogy egy szavunk sem lehet. Aztán mindenki, aki igaz magyar, és aki időben elindult, átvonult Kordáékra, az állítólag ötezres nézőterű Revolut színpadra. 

Kapcsolódó cikkünk

A Sziget Fesztivál idén nemcsak a nemzetközi sztárfellépők miatt idézi majd fel a régi időket: a szervezők a fesztivál történetének egyik legkülönlegesebb programjával készülnek, augusztus 9-én ugyanis teljes napot szentelnek Bródy János életművének. A Bródy Dalok Napja a mínusz egyedik napon várja a közönséget az óbudai Hajógyári-szigeten, ahol generációk találkoznak majd ugyanazon dalok miatt. 

A fesztivál közlése szerint „élő legendák és a magyar zene legkurrensebb sztárjai” állnak közösen színpadra, hogy megidézzék a 80 éves dalszerző pályáját – az Illés korszakától az István, a király dalain át a szólóéletműig, illetve a másoknak írt dalokig.

A fellépők névsora rendkívül változatos. Ott lesz többek között

Azahriah,Beton.Hofi,Dzsúdló,a Carson Coma,a Bagossy Brothers Company, a Blahalouisiana,az Ivan & the Parazol,valamint Lovasi András és Kiss Tibi.

Van miből válogatniuk, hiszen Bródy több mint 800 szerzeményt jegyez. 

A legendás pályatársak közül színpadra lép

Presser Gábor,Koncz Zsuzsa,Szörényi Levente,Charlie,Hobo,Halász Judit,Deák Bill Gyulaés Tolcsvay László is. 

A koncerten fellép továbbá Fullajtár Andrea, Törőcsik Franciska, Hernádi Judit és Döbrösi Laura, valamint a Superar gyerekkórus.

A szervezők szerint csaknem negyven előadó vesz részt az esten, amelyről később egy egyórás televíziós összeállítás is készül az RTL csatorna számára.

„A dalokat a legősibb művészeti formáknak tartom, mert az énekelt ritmusos szöveg minden másnál jobban rögződik az emberi lélekben”

– mondta Bródy János a fesztivál mai sajtótájékoztatóján.

„Amikor még más módon nem volt rögzíthető, a dalok fontos információkat rögzítettek és adtak tovább. Számomra minden dalban az üzenet a lényeges. Az énekelt ritmusos szöveg a meztelen dalforma, amit minden kor felöltöztet érdeklődést kiváltó ruhákba, és az öltözködést általában a divatos trendek és a különböző zenei hangzásokra érzékeny közönség határozza meg. De nem elhanyagolható az előadó személyisége, mert végül a közönség az előadóval azonosítja a dalt. A szerzőket inkább csak a szakma jegyzi, kivéve, ha egy szerző maga is színpadra áll” – tette hozzá.

Kapcsolódó cikkünk

Sok örömteli változást harangoztak be a minap a Sziget Fesztivál szervezői. Például idén ismét lesz nulladik nap, amelyre szeretnék visszacsábítani azt a 40–50-es korosztályt, amely anno ott tombolt az óbudai Hajógyári-szigeten, de az utóbbi évek kínálatából már kevés előadót ismer. És újra lesz táncdalfesztivál-sátor, ami úgy kellett már, mint egy falat kenyér…

Európa egyik leghíresebb nyári fesztiváljának történetében új fejezet nyílt azzal, hogy a tulajdonosi átrendeződéssel ismét Gerendai Károly vette át az irányítást, drámai körülmények között. 

Aki szeretné felidézni, mi minden történt pár hét alatt, az például itt és itt megteheti, mert sokat írtunk erről az abszurd ügymenetről. A többieknek talán elég annyi, hogy a fesztivál egyik alapítója megmentette a Szigetet, miután a pár éve dirigáló külföldi többségi tulajdonos nem kívánt többet befektetni a rendezvénybe. 

Egy brand újraértelmezése

Az 1993-ban életre hívott fesztivál eredeti szellemiségét az elmúlt években sokan hiányolták. A változás tehát nemcsak szervezési kérdés volt, hanem az irányváltás kérdése is, hogy tudniillik érdemes-e egy olyan Szigetet szervezni idén, amely ismét erőteljesen épít a közösségi és összkulturális értékekre. 

A fesztivál neve hallatán legtöbben még mindig elsősorban a koncertekre és a többnapos önfeledt szórakozásra gondolnak.

Az utóbbi években azonban egyre hangsúlyosabbá vált az a törekvés, hogy a Sziget túlmutasson egy könnyűzenei élményen: multikulturális rendezvényként, közösségi térként, és fontos társadalmi kérdések fóruma­ként, valamint környezettudatos kezdeményezések terepeként is meghatározta önmagát.

Erre erősít rá a Gerendai-féle szervezőgárda. 

A „nulláról” indulnak

A fesztivál egyik legfontosabb újítása a régebben megszokott bemelegítő nap, az úgynevezett nulladik nap visszahozása. Ezen a napon, vagyis augusztus 10-én még nem fog működni minden színpad, de olyan fontos előadók lépnek fel a Szigeten, akik egy bizonyos réteget céloznak meg, emellett felkelthetik a már „betelepült” sátrazók figyelmét is. 

A szervezők célja, hogy a korábban érkezők már az első pillanattól teljes élményt kapjanak: ennek megfelelően a zenei kínálat mellett több gasztrohelyszín is megnyílik, és a Civil Sziget, valamint a közösségi és fenntarthatósági programok egy része is bekapcsolódik a fesztivál vérkeringésébe. A nulladik nap így nemcsak a ráhangolódás terepe, hanem egy tudatosan felépített, sokszínű indulás, amely előrevetíti azt az irányt, melyben a Sziget az idei évtől kíván nyújtani. 

Ráadásul a nulladik nap idén egyfajta boldog időutazás lesz, felidézve a fesztivál legemlékezetesebb koncertjeit olyan zenekarokkal, akik anno nagy kedvenceknek számítottak.

A szervezők nem titkolt célja újra megszólítani a fesztivál korábbi látogatóit is, akik most majd együtt bulizhatnak az utánuk következő generációkkal az örökzöld slágerekre. 

Komoly retró parti 

Újra a fesztivál nagyszínpadára érkezik a Faithless brit elektronikus zenei formáció, akik 1999-ben léptek fel először a Szigeten, majd 2001-es koncertjük napján először került ki bejáratnál a „megtelt” tábla. 2010-ig összesen ötször tértek vissza a fesztiválra, őrült koncertekkel minden alkalommal, amelyek nézőszámukat tekintve rekordokat döntögettek a fesztivál történetében. A formáció karizmatikus frontembere, Maxi Jazz 2022-ben elhunyt, de a másik alapító tag, Sister Bliss megtalálta az utánpótlást. Most annyit árulunk csak el, hogy ez nem csupán egy személy. 

Érkezik a Szigetre a szintén brit Morcheeba is, a kilencvenes évek triphop-forradalmának egyik zászlóvivője. Az akkor még trióként működő alakulat 2001-ben lépett fel először a fesztiválon, majd többször is visszatértek, mert hatalmas volt rájuk a kereslet. 

A balkáni rezesek világhírűvé tételében oroszlánszerepet játszó Goran Bregovic zeneszerzőt sem kell hosszan bemutatnunk, hiszen Wedding & Funeral Orchestra nevű bandájával legalább húsz éve járja a világot, miután megirigyelte Boban Markovic zenekarától – a részben – az ő számaival learatott babérokat.

2006-ban érkezett először a Szigetre, majd több alkalommal táncoltatta meg a fesztivál közönségét – össze se tudjuk számolni. Idén napra pontosan a 20. évfordulóját is ünnepeljük Bregovicék első szigetes fellépésének, ezért került be a nulladik nap programjába.

Valamikor réges-régen, amikor még jóval többen voltak a magyarok a Szigeten, mint a külföldiek, a Táncdalfesztivál-sátor fogalomnak számított. Itt lehetett éjfél után a legjobbakat nosztalgiázni. Volt valami megmagyarázhatatlan bája ennek a helyszínnek, ahol a fiatalok kórusban ordították azokat a dalokat, amelyeket kiskorukban – nem teljesen önszántukból – odahaza hallgattak. A fellépő előadók pedig azt hitték, ez a rajongás nekik szól. Kialakult egy különös retró fíling, a hetvenes-nyolcvanas évek sztárjai egymást püfölték a szigetes fellépési lehetőségért. A szervezők idén nem cicóznak, a legnagyobb retró sztárokat szerződtették le a nulladik nap afterpartijára: Korda Györgyöt és Balázs Klárit. A sátor programját ráadásul Janklovics Péter, a valaha volt legjobb Sziget-reklámok főhőse celebrálja. 

A nulladik napon a jegyárak is a múltat idézik, hiszen 23 ezer forintért kínálják őket, a bérletesek pedig egy beköltöző jeggyel is élvezhetik az időutazást.

Fókuszban a civilek

A civil szervezetek az utóbbi években mintha kissé háttérbe szorultak volna ezen a fesztiválon. Jelen voltak ugyan, mégis kevés reflektorfény vetült rájuk. Idén ez megváltozik, illetve visszatér a régi kerékvágásba.

Hírdetés

A cél nem pusztán az információátadás, hanem a valódi párbeszéd: a fesztiválozók közvetlenül találkozhatnak olyan ügyek képviselőivel, mint a környezetvédelem, az emberi jogok, a mentális egészség vagy a társadalmi egyenlőség.

Az interaktív programok és workshopok révén mindez nem marad elméleti szinten – a résztvevők saját élményeken keresztül kapcsolódhatnak be ezekbe a témákba. A Civil Sziget igazi közösségi platform szeretne lenni, ahol a felelősségvállalás is szerepet kap.

Fókuszban a fogyatékkal élők

Hasonló szemléletet képvisel az XS Land, amely játékos, mégis elgondolkodtató módon közelíti meg a fogyatékkal élők mindennapjait. A különféle interaktív helyzetek és játékok – amelyek fogyatékosügyi szervezetek közreműködésével jönnek létre – nemcsak informálnak, hanem tapasztalati tanulásra ösztönöznek. Az élményeken keresztül válik átélhetővé, milyen akadályokkal kell szembenézniük azoknak, akik számára a hétköznapi környezet sem mindig magától értetődően hozzáférhető. Az XS Land mellett működő kemping pedig akadálymentes infrastruktúrával segíti, hogy a speciális igényű látogatók is élvezhessék a fesztivált. 

Gondoskodás a szitizenekről

A befogadó és biztonságos légkör megteremtése a Sziget egyik alapértéke, amelyet a Szitizen Care program igyekszik rendszerszinten biztosítani. Ez a kezdeményezés az egészségügyi és biztonsági szolgálatokkal együttműködve nyújt támogatást a látogatóknak – legyen szó fizikai problémákról vagy lelki segítségről.

A fesztivál területén működő segítőpontok mellett idén új szereplők is megjelennek: a stewardok, akik gyors információnyújtással segítik a problémák kezelését, és hidat képeznek a biztonsági személyzet és a fesztiválozók között.

Fő a fenntarthatóság

A Sziget az utóbbi években a környezetvédelem terén is egyre határozottabb lépéseket tett, és ez az igyekezet folytatódik. A Green Sziget program keretében a látogatók nemcsak találkozhatnak a környezettudatos megoldásokkal, hanem tanulhatnak is róluk: szó esik az éghajlatváltozás összefüggéseiről, a biodiverzitás fontosságáról, sőt vezetett sétákon fedezhetik fel a helyszín különleges adottságait. Ezek az alkalmak lehetőséget adnak arra is, hogy a fesztivál nyüzsgéséből kilépve egy csendesebb mikroklímájú térben kapcsolódjanak ki a látogatók.

Újdonságként jelenik meg idén egy termelői piac is, amely a helyi, szezonális alapanyagokra épít. A kínálatban zöldségek, gyümölcsök és feldolgozott termékek, egészséges nasik kapnak helyet, a résztvevők pedig közvetlenül is találkozhatnak a termelőkkel. Ez a kezdeményezés nemcsak a fenntartható fogyasztást erősíti, hanem a gasztronómiai élményt is új irányba tágítja.

Vidd haza a sátradat, ge…!

A környezeti terhelés csökkentésére tett lépések közül kiemelkedik a sátordepozit-rendszer. Ezt négy-öt éve vezettek be, ekkorra repülővel érkező külföldiek rájöttek, hogy a szállodánál olcsóbb vásárolni Budapesten egy sátrat, amit aztán ott lehet hagyni a helyszínen. A 2016-os menekültválság évében már jelen volt ez a probléma, és a szervezők már akkor lehetővé tették, hogy a fesztiválozók felajánlják a jó állapotban lévő sátraikat a menekülteknek. 

Idén a következő lesz a helyzet:

a sátorral érkezők letétet fizetnek, és a letét visszajár, ha a látogatók nem hagyják hátra a sátrukat.

Ennek köszönhetően jelentősen csökken a fesztivál után hátramaradó hulladék mennyisége. A mégis ott maradó, de használható sátrakat jótékony célra ajánlják fel, míg a sérült anyagokból új, úgynevezett upcycled termékek készülnek. Mindemellett átfogó hulladékmenedzsment-reform is zajlik a Szigeten, amely a megelőzésre és a felelősség megosztására helyezi a hangsúlyt.

Ez a 33 éves fesztivál tehát egyre inkább olyan összetett élménnyé válik, ahol a zene mellett a társadalmi érzékenység, a közösségi gondolkodás és a környezeti tudatosság is helyet kap. A „szitizen” kifejezés így már nem csupán a látogatókat jelöli, hanem egyfajta szemléletet is: nyitottságot egymás és a világ problémái iránt. A dátum pedig augusztus 10–15., ha még nem tudnák… 

A koncert különös jelentőséget kap azért is, mert Bródy János az utóbbi időszakban többször beszélt arról, hogy visszavonul a nagy koncertszínpadoktól. Bár korábban úgy fogalmazott, hogy a költészet napján, április 11-én lezárja zenei pályafutását, később pontosított: inkább részleges visszavonulásról van szó. A legendás dalszerző április 5-én töltötte be 80. életévét.

Bródy szerepe a magyar könnyűzenében felbecsülhetetlen. Szörényi Levente oldalán elsőként bizonyította be, hogy magyar nyelven is működhet a beatzene, az István, a király pedig a magyar kultúra egyik megkerülhetetlen művévé vált. Dalszövegei évtizedeken át egyszerre voltak költőiek, közéletiek és generációs érvényűek.

A Sziget emellett a fesztivál hőskorát is megidézi. Az augusztus 10-i nulladik napon fellép a Faithless, a Morcheeba és Goran Bregović zenekara is, majd egy retró hangulatú afterparty következik, többek között Korda György közreműködésével.

A Bródy Dalok Napjára, amely a tervek szerint egy 5-6 órás folyamatos műsor lesz Novák Péter rendezésében, csak külön napijegy érvényes, amelyet 19 900 Ft-tól lehet megvásárolni a Sziget webshopjában

A titkozatos Korda-jelenség

Korda Györgyöt és Balázs Klárit maga a főszervező, Gerendai Károly köszöntötte, és a mit sem sejtő külföldiek nyilván nem tudták hová tenni azt, ami következett – nem csak a tolmácsolás hiányában.

Le is léptek gyoran, értékes négyzetmétereket szabadítva fel számunkra, igaz magyarok számára, akik anno a Sziget fesztivál Táncdalfesztivál-sátrában tomboltunk ezekre a dalokra, illetve szüleink összes többi kedvencére, akiket (nem egészen önszántunkból) felcseperedve hallgattunk.

Ez a jelenség egyébként egyszerre nosztalgia és lázadás, temetés és újraélesztés, akár szakdolgozat-témaként is ajánlni tudom majdani szociológusoknak, zenetörténészeknek vagy akár pszichológusoknak is. 

Zara, aki nem egy ruhamárka

Ha önök elmúltak mondjuk harmincöt évesek, szégyenkezés nélkül megkérdezhetik, hogy ki az a Zara Larsson, és ki az a Sombr, akik tinédzserek tízezreit vonzották a Szigetre kedden, az első hivatalos fesztiválnapon. 

Mindketten a nagyszínpadon léptek fel, úgyhogy illik megmagyarázni ezt a dolgot. Kezdjük ott, hogy egy ideje minden nyárnak megvan a kedvenc énekesnője: 

Sabrina Carpenter két éve robbant be;Chappel Roan és Charlie XCX tavaly uralta a fesztiválokat – a Szigeten is felléptek, amiért hatalmas WOW! iIlleti a szervezőket;Idén pedig Európa-szerte a svéd energiabomba, Zara Larsson uralja a nyarat.

Ez a szimpatikus énekesnő egyébként már kb. tíz éve jelen van a popszakmában, sőt, a Sziget programszervezőinek csalhatatlan ütemérzékét bizonyítja, hogy 2018-ban már fellépett ezen a fesztiválon. Szerdán szupersztárként tért vissza.

Megtestesíti mindazt, ami manapság kell a popszakmában – húzós refrének, profi hangszerelés, szexi táncosok, látványos koreográfiák.

Zara felvezető zenéje ráadásul Fluor Tomi nagy slágere, a Mizu volt, amitől minden magyar néző megőrült. 

Sombr, a poszterfiú 

A tizenéves lányok elégedetten, telesírt papírzsepikkel távoztak az ifjú amerikai ikon, Sombr szigetes koncerjéről. Őszinte leszek, mert végignéztem a show-t: nem igazán értem, mit esznek rajta ennyien. Nincsenek igazán húzós dalai. Nem igazán énekel jól. Nem egy fotómodell, de szabálytalanságait negatív, azaz lázadó értelemben sem tudja igazán kihasználni. Úgyhogy segítsen, aki tud – a kommentekben. 

Sombr egyébként a koncert közepén bejelentette, hogy nemcsak Magyarországon lép fel most először, hanem ez az első európai fesztiválkoncertje is. És lazán hozzátette: annyi csodálatos emberrel találkozott Budapesten, hogy ezentúl minden évben, a halála napjáig (!) szeretne ide visszajönni. Hát tényleg meg kell zabálni ezt a srácot.

A kivetítőn ráadásul eközben az első sorban pityergő lányokat mutatták, szóval le a kalappal… 

Huszonegy pilóta

Remélhetőleg sokan emlékeznek arra, amikor (ki sem mondom, hány évvel ezelőtt) a Sziget nagyszínpadán a Twenty One Pilots nevű amerikai duó, azaz Tyler és Josh a koncert kezdetén egy autót gyújtott fel. Persze valamennyi turnéhelyszínen ezt csinálták, de tény, hogy Budapesten nagyot szólt a performanszuk. Már akkor is világsztárok voltak, és ez az állapot azóta csak fokozódott – tavalyi remek albumuk hatására is. 

Tényleg csupán ketten uralták a nagyszínpadot szerdán, úgy, hogy a tisztelt nézők egy pillanatra sem unatkoztak. Diszkrét show-elemeket építettek be, a meztelen felsőtesttel őrjítő dobos, Josh például felmászott egy magas emelvényre, ahol egy másik komplett dobszerkó várta. Tyler, a multiinstrumentalista, furán tetovált frontember pedig rendszeresen kilátogatott a nézőtérre egy-egy pacsira. A koncert egyik legemlékezetesebb része az volt, amikor a kivetítőn maga Jack White jelent meg, hogy elmondja, beleegyezik abba, hogy a Twenty One Pilots előadja a Seven Nation Army című himnikus opuszt. Ez meg is történt, jó is volt… a végén mégis némi hiányérzettel vonultunk kifelé (mintegy harminc percen át) a fesztiválról a nagy tömegben. Talán több volt a körítés, mint a zene? Tudja a fene…

Kapcsolódó cikkünk

A szervezők már jóval a nyitás előtt közhírré tették, hogy veszteséggel zárul az idei Sziget Fesztivál, de legalább ismét magyar kézben van. Előzetes számításaik szerint idén nem lesz telt házas nap, de ez sem baj ekkora hőségben és porban. 

Szerintük jobb, ha kiegyenlítetten sokan vannak odabent, de mégsem túl sokan, mert az időjárás könyörtelen, az elkövetkező napokban is 33–38 fokra lehet számítani. Tegnap például még 21.30-kor is 28 fokot mértünk a Hajógyári-szigeten. Szóval, ha napi 60–70 ezren lesznek az engedélyezett 95 ezres telt ház helyett, az már rendben van a szervezők szerint. És igazuk lehet, mert a folyamatosan mozgó tömeg által felkavart por tényleg eltüntethetetlen. Gyakorlatilag egy felperzselt terepen zajlik a fesztivál, az elsárgult faleveleket rendszeresen sörprögetik az utakról a takarítók, mintha ősz lenne. 

Felkészültek a hőhelyzetre

Több helyen ingyenes ivóvizet biztosítanak a tikkadt fesztiválozóknak, akik közül természetesen a sátorozók szenvednek a legtöbbet. A nehezített körülményekről persze nem a szervezők tehetnek, hiszen még csak nem is locsolhattak az elmúlt napokban. De azért megtették, amit tudtak: a fesztivál területén 90 000 négyzetméternyi talajtakaró felületet alakítottak ki, csaknem 20 ezer négyzetméterrel többet, mint tavaly – amikor szintén forróság volt, de korántsem ekkora. Az utak, ösvények és a színpadok előtti nézőterek egy részét szintén talajtakarással vagy dobogókkal látták el. Az árnyékolt területek nagysága 8-ról 14 ezer négyzetméterre nőtt, emellett mintegy 2500 négyzetméternyi klimatizált beltéri tér áll a hűsölni vágyók rendelkezésére. 

Fókuszban a magyarok

A bérleteladások összesítése alapján legtöbben idén is Hollandiából érkeztek aszalódni a Szigetre, de több ezren vannak a britek, írek, franciák, németek és az évek óta hűséges olaszok is. A tulajdonosváltással a prioritások is változtak, Gerendai Károlyék igyekeznek minél több magyart visszacsábítani ide, illetve megmutatni a hazai előadóknak, hogy gondolnak rájuk. A leglátványosabb lépés efelé a Budapest Park Színpad, amely a magyar fellépőknek is nagyszínpadi körülményeket biztosít. Tegnap, az első hivatalos fesztiválnapon többször is visszamentünk erre a helyszínre, hogy teszteljük az érdeklődést, és mindig tekintélyes tömeget találtunk. Sőt, a még mindig remek Irie Maffia koncertjén külföldiek is szép számmal buliztak – mit sem törődve azzal, hogy a Nagyszínpadon épp Zara Larsson énekelt. 

A héten lesz még itt Kispál és a Borz, akik ugyebár tartottak már egy búcsúkoncertet a Szigeten réges-régen, a Tankcsapda, akik tizennégy éve nem léptek fel itt, Majka, akinek ez lesz a szigetes debütálása, a Quimby, aki már tizenöt éve is felfért a Nagyszínpadra, az elpusztíthatatlan Pál Utcai Fiúk, a Bëlga, Beton.Hofi, Pogány Induló, Co Lee, az AWS…, szóval a magyar élvonal. 

A szervezők nemrég megegyeztek az újjáalakuló magyar köztévével – vagy inkább fordítva –, hogy néhány szigetes koncertet még a nyár folyamán lead az M1 csatorna. Három név már biztos: Mehringer Marci, a Blahalouisiana és Co Lee, de további zenekarokkal és előadókkal is tárgyalnak ez ügyben. 

Hová lettek a diákok? 

Tavaly ősszel bombahírként közölték a szervezők – némiképp a budapesti képviselő-testület nyomására –, hogy a magyar diákigazolvánnyal rendelkezők féláron mehetnek a Szigetre. Ám érdekes módon ezekből a kedvezményes diákjegyekből jóval kevesebb fogyott, mint azt remélték, sőt, szigorúbban fogalmazva: ezekből fogyott a legkevesebb. Az okokat egyelőre Gerendai Károly sem érti, úgyhogy mi sem próbálkozunk megfejtéssel.

Az első hivatalos napon egyébként feltűnően sok szlovák szót hallottunk a terepen. Persze az összes környező országból vannak itt, de egészen távolról, Ausztráliából, Új-Zélandról, Chiléből és Brazíliából is – ezt a jegyvásárlás helyéből lehet tudni. Sokféle szálláslehetőség közül választhatnak a fesztiválon, a messzebbről érkezők jellemzően ezeket részesítik előnyben, mert számukra már maga a sátorozás is kaland. Vannak előre felépített luxustáborok, gyerekbarát kemping, illetve a különböző nemzetek szervezetten ideérkező fiai-lányai általában együtt szeretnek táborozni. Évekkel ezelőtt például az olasz kempingben voltak a legjobb exkluzív „belsős” koncertek – egy külön kisszínpadon, csak bentlakóknak. 

Kapcsolódó cikkünk

A mától fullos üzemmódban lüktető Sziget a koncertek mellett mindig is nagy hangsúlyt fektetett más művészeti ágakra, egyfajta multikulturális élményként reklámozva magát. Az utóbbi években változott a fókusz, idén viszont folytatódik a szemeknek kényeztetése. 

Európa egyik leghíresebb, és garantáltan leghosszabb könnyűzenei fesztiválja több külföldi látogatót vonz Budapestre, mint az államilag agyontámogatott Forma 1. Az érdeklődés azonban némiképp lanyhult az utóbbi években. Ennek oka a tavaly visszatérő Gerendai Károly fő szervező szerint elsősorban a fesztivál sajátos, összetéveszthetetlen atmoszférájának fokozatos elpárolgása. 

Hová tűnt az egyediség? 

A külföldi konzorciumnak eladott Sziget szervezői a világsztárok hajhászása közepette egy idő után hanyagolni kezdték azokat azt a hozzáadott értékeket, amelyek egyedivé tették a Szigetet a látogatók számára. Felmerült a kérdés: vajon miért üljön repülőre az a nyugati fiatal, aki odahaza is megnézheti a turnézó világsztárokat? És miért váltsanak bérletet azok a magyarok, akik nem ismerik a fellépők felét, és amúgy is megfizethetetlen számukra a sör és a hamburger odabent? A többségi tulajdonos tavaly bejelentette, hogy nem érdekli tovább a veszteséges vállalkozás, és lazán lelépett. Ezekben a napokban derül ki, sikerül-e a Gerendai vezette csapatnak visszahoznia azt a különleges fílinget, amely csak itt (volt) elcsíphető, és amelynek nincs köze a koncertekhez. 

Szemmel látható dolgok

Nagy reményeket fűznek az Art of Freedom (A szabadság művészete) elnevezésű projekthez, melynek keretében fiatal magyar független művészek, alkotócsoportok és kreatív közösségek kapnak lehetőséget a bemutatkozásra a Sziget számos pontján. Ez a kezdeményezés olyan innovatív művészeti munkáknak biztosít teret, amelyek nemcsak gazdagítják a fesztivál vizuális világát, hanem aktív részvételre is ösztönzik a látogatókat. 

A kiválasztás során azok a projektek kerültek előtérbe, amelyek kreatív módon reflektálnak a Sziget szellemiségére, miközben illeszkednek annak sokszínű, közösségépítő világába. A kiválasztott kiállítások, istallációk és performanszok között olyan helyspecifikus produkciók is vannak, amelyek közvetlen kapcsolatot teremtenek a fesztiválozókkal. A különböző interaktív programok szintén aktív résztvevőkre számítanak. És egy fesztiválon, főleg napközben az emberek általában nyitottak a váratlan elfoglaltságokra, sőt, keresik is ezeket. A lépten-nyomon megcsodálható dekorációs elemek már egyfajta bevezetésnek tekinthetőek – edzik a szemet és a lelket. És mire az ember a kijelölt, úgymond hivatalos képzőművészeti zónába ér, már kellő bátorságot szedett össze a kétkezi kreatívkodáshoz. 

Ezek a ravaszul elhelyezett térelemek, amelyek szinte észrevétlenül gazdagítják az egyes fesztiválhelyszíneket, ráadásul többnyire fenntartható, újrahasznosítható megoldásokra épülnek. 

Workshopok és installációk 

Az idei élményalapú kínálat rendkívül gazdag, úgyhogy csak néhány, számunkra különösen izgalmasnak tűnő lehetőséget említünk most meg. Mert hiszen ízlések és pofonok… Valaki régi molinókból szeretne táskát varrni magának, más fülbefalót készítene fémhulladékból, vagy éppen festeni tanulna. 

A munkálkodást ösztönző helyszíneken igyekeznek élményalapú formában összekapcsolni a kreativitást, a közösségi jelenlétet és a fesztivál szabadságélményét. A kínálatban helyet kapott például La Belle Roue játékos, mini óriáskerékre épülő közösségi installációja, az Anett Horvath Brandhouse illatgyertya-workshopja, valamint a Bonobo Workshop fenntarthatóságra építő programja. A Játszóház Projekt interaktív társasjátéktere a spontán kapcsolódásra ösztönöz, míg a The Cinkota Gang Buzzlab workshopja játékos módon hívja fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. A fenntarthatóság jegyében született a Textile Nest is, amely kidobott ruhákból és textilmaradékokból létrehozott különleges pihenőtérként hívja fel a figyelmet a túlfogyasztás kérdésére. 

A kétezres évek ikonjai

A tehetséges zenészcsaládból származó Natasha Bedingfield például petárdák, fényözön és minden egyéb külsőség nélkül csavarta az ujja köré a közönséget – csupán a hangjával. Alig fértünk be a Revolut színpad elé, ahol a világ minden tájáról összeverődött huszonévesek kórusa ordította egyszerre a huszonéves slágereket. Az örökifjú Natasha pedig jutalmul itt énekelte el először legújabb dalát, amelynek a címét nem hallottuk az üdvrivalgás miatt, de holnap, azaz pénteken jön majd ki. 

Magyarok, férfiak és asszonyok

Közben el-elugrottunk a magyar sztárok számára létesített Budapest Park színpadra is, hogy belenézzünk a szerintünk külföldieknek is vonzó, de ehhez képest foghíjas tömeget vonzó Parno Graszt koncertjére, az új gitárossal működő Tankcsapdára, illetve a Kispál és a Borzra, akik egyszer régen már adtak búcsúkoncertet a Szigeten, de szerencsére vicceltek… 

Ez a színpad nagyon kellett már, a magyar könnyűzene legfontosabb előadói ugyanis az utóbbi tíz évben csak amolyan megtűrt vendégekként érezhették magukat a Szigeten. Idén viszont kiderül, kikre kíváncsi közülük leginkább a magyarajkú közönség…


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »