Nostradamus jóslata 2016-ra: ki fog kitörni a harmadik világháború!

A 16. századi francia filozófusnak a legtöbb jóslata bejött. Nostradamus előre látta, hogy eljön az a nap, mikor Közel-Keletről szélsőséges iszlamista terrorszervezet igyekszik uralma alá vonni a keresztény Európát.
Azt a szörnyű dolgot is előrevetítette, hogy 2016-ban fog kitörni a harmadik világháború, ami az Iszlám Állam és nyugati világ között fog zajlani. Szerinte a háború 27 éven keresztül tart majd.

Magyar Menedék - Sitchin

Hírdetés

Az express.co.uk szerint Nostradamus feljegyzéseiben “egy Mezopotámiából származó, barbár cselekedeteket végrehajtó csoport” fogja rettegésben tartani a keresztény világot. Sokan úgy gondolják, hogy ez a csoportosulás az Iszlám Állam. Az ókori Mezopotámia a mai Irak területén feküdt, az elmúlt években az Iszlám Állam szélsőséges tagjai elsősorban Irak területének nagyrészét igyekeztek megszerezni.

Nostradamus azt jósolta, hogy ez a szélsőséges csoportosulás „rendkívül gonosz tetteket fog elkövetni, zsarnokoskodni fog, követői fekete ruhába öltözve fogják elhozni a halált.”

Azt a szörnyű dolgot is előrevetítette, hogy 2016-ban fog kitörni a harmadik világháború, ami az Iszlám Állam és nyugati világ között fog zajlani. Szerinte a háború 27 éven keresztül tart majd.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »