Nőne az érdeklődés a vakcinák iránt, ha a gyógyszertárakban is oltanának

Nőne az érdeklődés a vakcinák iránt, ha a gyógyszertárakban is oltanának

A legfrissebb hazai felmérés adatai azt mutatják, hogy az emberek jobban érdeklődnének az influenza elleni oltás iránt, ha a gyógyszertárakban is beadnák a készítményt. Az ötlettel már az egészségügyi minisztérium is foglalkozik.

Szlovákiában rendkívül alacsony az influenza elleni átoltottság, erre figyelmeztetett kedden a Gyógyszertárhálózatok Üzemeltetőinek Szövetsége (APSL). Elmondásuk szerint évente a lakosság mindössze 3–4 százaléka adatja be a készítményt, annak ellenére, hogy az influenza akár komoly szövődményeket is okozhat, főként a krónikus betegeknél. Az influenzajárvány csúcsa általában január elején jelentkezik az országban, és körülbelül február végéig tart. A virológusok azonban azt ajánlják, hogy az oltást már októberben vagy novemberben érdemes beadatni, hogy januárra a lehető leghatékonyabb védettség alakuljon ki.

Az átoltottság növelése érdekében az egészségügyi minisztérium előállt egy javaslattal, amelynek köszönhetően már nemcsak az orvosi rendelőkben, hanem a gyógyszertárakban is fel lehetne venni a vakcinát. A dokumentumot már tárcaközi egyeztetésre bocsátották, s amennyiben a kormány és a parlament is jóváhagyja, akkor 2023 márciusában életbe léphet. A javaslat értelmében a páciensek a gyógyszertárakban megvásárolhatnák az oltóanyagot, és a gyógyszerészek a speciálisan erre a célra kialakított, úgynevezett diszkrét zónákban be is adhatnák a készítményt. A minisztérium először csak az influenza elleni oltást engedélyezné a gyógyszertárakban, de szükség esetén kivételt tennének a koronavírus elleni vakcinák esetében is. A tárca abban bízik, hogy ezzel a lépéssel több embert sikerülne rávenni az oltás beadatására.

Hírdetés

Az APSL felmérésének adatai alátámasztják a minisztérium számításait, a kutatásban a válaszadók mintegy egyharmada valóban jelezte, érdeklődne azon lehetőség iránt, hogy a gyógyszertárban is be lehetne adatni az oltást. A szakértők azonban hangsúlyozzák, ez csak az érdeklődők számát mutatja, ami nem feltétlenül egyezik azok számával, akik nemcsak mondják, hanem valóban be is adatnák a vakcinát. Ennek érdekében elvégezték különféle ellenőrző számításokat, amelyeknek az eredményei azt mutatják, hogy az oltás felvételének valódi potenciálja közel 9 százalék lenne a felnőtt lakosság körében. Konkrét számban kifejezve ez mintegy 360 ezer embert jelent.

Róbert Nemčický, az APSL igazgatósági tagja hangsúlyozta, a gyógyszertárakban zajló oltás azért is lenne népszerűbb, mert könnyebben elérhető lenne az emberek számára. Egyrészt a gyógyszertárakban jóval kevesebbet kell várakozni, mint az orvosoknál, másrészt pedig a lakosság túlnyomó többsége 10 perc alatt eljut a legközelebbi gyógyszertárba.

A felmérésben arra is kitértek, hogy a lakosság egy jelentős része miért utasítja el az influenza elleni oltást. A kutatók kétféle állásponttal találkoztak. Az egyik, hogy az emberek alábecsülik az influenza veszélyeit, és úgy gondolják, hogy egyáltalán nincs szükség a megelőzésre. A másik pedig a vakcinákkal kapcsolatos általános elutasítottság: a megkérdezettek nem hiszen az oltások működésében, vagy azt gondolják, hogy a készítménytől csak még betegebbek lesznek.

Ondrej Sukeľ, a Szlovák Gyógyszerészkamara (SLeK) elnöke korábbi álláspontjában szintén alátámasztotta, hogy a gyógyszertárakban zajló oltás növelheti az érdeklődést. Mint mondta, 14 európai országban már működik ez a rendszer.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »