A kínai, orosz, arab és más civilizációk történetírói rendre erőszakos, kizárólag a háborúnak és a fosztogatásnak élő népekként írták le az ázsiai sztyeppék nomádjait. Kevés régészeti bizonyíték van, amellyel árnyalni lehetne az ilyen állításokat, vagyis az utókorból felmérni a nomád társadalmak erőszakosságát. Egy nemzetközi kutatócsoport által nemrég publikált tanulmány azonban éppen erre tett kísérletet.
Az American Journal of Physical Anthropology című néprajzi szaklapban megjelent írás a Berni Egyetem és az Orosz Tudományos Akadémia kutatóinak együttműködéséből született, és új felfedezésekkel szolgál a sztyeppei nomádok által a Kr. u. 2. és 4. század között megélt erőszak fajtáiról.
A „Bajok Tuvában: halálos traumák mintái egy dél-szibériai nomád közösségben (i. sz. 2-4. sz.)” című tanulmány vezető szerzője a Berni Egyetem Törvényszéki Orvostudományi Intézetének Fizikai Antropológiai Karáról Dr. Marco Milella.
A Szibéria déli részén fekvő Tuvai Köztársaság rendkívül gazdag régészeti leletanyaggal bír már az emberek első, őskőkori betelepülésétől kezdve. Legnevezetesebb történelmi lakói a szkíták voltak, akiknek temetkezési helyei a bronz-, illetve vaskortól egészen a késő ókorig felfedezhetők itt.
A Tunnug1 jelű régészeti lelőhely a legkorábbi szkíta királysír Szibériában, itt 2017 óta folytat ásatásokat a Berni Egyetemről Dr. Gino Caspari, illetve az Orosz Tudományos Akadémiáról Timur Szadikov és Jegor Blocsin által közösen vezetett csapat.
A legutóbbi ásatások egy, az eddig ismert temetkezési helyek körül elhelyezkedő újabb temetőt tártak fel, amely a Kr. u. 2-4. századra datálható, és 87 egyén csontmaradványait tartalmazza. E maradványok közül több látványos nyomait őrizte az erőszaknak, ezek nem csupán háborúhoz, de vélhetően rítusokhoz is köthetők.
Szkíta vezér öltözetének rekonstrukciós rajza (kép forrása: Wikimedia Commons)
A törvényszéki kutatócsoport a régészek által felfedezett csontokon található sérüléseket aprólékosan megvizsgálta, és igyekezett rekonstruálni azok keletkezésének körülményeit is. Emellett jelenleg is folyik a csontmaradványok stabil izotóparányainak vizsgálata, illetve DNS-vizsgálata. Ezek az egyének étrendjébe, lakhelyébe és genetikai összetételébe nyújthatnak a későbbiekben betekintést.
A tanulmány eredményei alapján a későókori temetőben nyugalomra helyezett emberek 25%-a vesztette életét személyek közti fizikai konfliktus következtében, többnyire közelharcban: erre utalnak többek közt a fejek eltávolításának nyomai is.
Habár a fizikai erőszak nyomait mutató csontmaradványok jobbára férfiakhoz tartoztak, nők és gyermekek is voltak az áldozatok közt – többjükön a torok elvágása, illetve a skalpolás nyomai is felfedezhetők.
Millella szerint „ez arra utal, az erőszak nem csupán a portyák és a csaták része volt, de egyes, egyelőre rejtélyes rituáléké is, amelyek emberölést és hadi trófeák gyűjtését is magukban foglalták.”
Hozzátette: „Adataink azt mutatják, a Tunnug1-nél eltemetett egyének nagyfokú erőszaknak voltak kitéve. Az i. sz. első századokban Dél-Szibéria egésze egy politikailag instabil időszakon ment keresztül. Tanulmányunk bemutatja, a politikai változások miként hatottak – a mához hasonlóan a múltban is – az emberek életére és halálára.”
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
