Női táskára gerjedő cigányt fogtak Gyöngyösön

Női táskára gerjedő cigányt fogtak Gyöngyösön

Egy szűcsi cigány 2022. május 20-án 17 óra 35 perc körül Gyöngyös, a Vezekényi úton hátulról megfogta egy gyalogos nő vállát, majd kezéből kitépte a táskáját és elszaladt a helyszínről.

A férfinak (így fogalmaz a rendőrségi közlemény, pedig az alább mellékelt fénykép szerint is egyértelmű, hogy "fiatalbűnözés" esete forog fenn – a szerk.) csak pénzre volt szüksége, ezért a táskától, és annak tartalmától útközben megszabadult.

A sértett az eset következtében földre esett és nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülése keletkezett.

Hírdetés

A rendőrök az adatgyűjtést követően beazonosították a 19 éves gyanúsítottat, akit másnap délután Gyöngyös belvárosában elfogták, majd a rendőrkapitányságon őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki, melyen beismerő vallomást tett. Továbbá a nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A rejtett erőforrás ellen a Gyöngyösi Rendőrkapitányság rablás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást.

(Police.hu nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »