Női kézilabda-vb – Húsz éve nem látott eredményért száll harcba a magyar válogatott

Női kézilabda-vb – Húsz éve nem látott eredményért száll harcba a magyar válogatott

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott húsz éve nem látott eredményért száll harcba, a hazai szövetség (MKSZ) célkitűzése alapján a legjobb hat közé szeretne jutni a szerdán kezdődő, holland-német közös rendezésű világbajnokságon.

A 2005-ös, bronzérmet hozó oroszországi torna óta nem végzett az első hatban a magyar nemzeti csapat, sőt, az elmúlt öt kiírás egyikében sem tudta az első tízbe beverekedni magát. Ugyanakkor azzal, hogy a két évvel ezelőtti, skandináviai vb utolsó mérkőzésén drámai csatában legyőzte a horvátokat Göteborgban, pozitív folyamat indult el a magyar válogatottban.

Ezzel az eredménnyel kiharcolta az olimpiai selejtezős részvételt, amelyet sikerrel vett Debrecenben, hogy aztán hatodik helyen zárja a párizsi ötkarikás játékokat. A tavalyi Európa-bajnokságon is szárnyalt Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese, a részben hazai rendezésű kontinensviadal bécsi végjátékában bronzérmet nyert.

A párizsi olimpia óta csupán négy vereséget szenvedett a nemzeti csapat, ráadásul a vb két toronymagas esélyesének számító együttestől kapott ki egyformán kétszer: a vb-címvédő franciáktól, illetve az olimpiai és Európa-bajnok, a legutóbbi vb-n ezüstérmes norvégoktól.

Idén annak ellenére is a norvégiai felkészülési tornán a házigazdával szemben szombaton 33-27-re elvesztett mérkőzés az egyetlen veresége a válogatottnak, hogy az Eb-bronz megszerzése után jelentősen átalakult a keret:

a kontinensbajnokságon szerepelt játékosok közül a kapus Böde-Bíró Blanka és a jobbszélső Győri-Lukács Viktória szülési szabadság, az ugyancsak jobbszélső Faluvégi Dorottya és a balátlövő Juhász Gréta sérülés, az irányító Tóth Nikolett, a beálló Pásztor Noémi, a balátlövő Kácsor Gréta, illetve a balszélső Petrus Mirtill és Szöllősi-Schatzl Nadine szakmai döntés miatt maradt ki a keretből.

A felkészülés hajrájában ráadásul mindkét szélen kényszerűségből kellett cserélnie Golovin Vlagyimirnak: a balszélen klubjában hosszú ideje ihletett formában kézilabdázó Fodor Csengét Hársfalvi Júlia, míg a jobbszélen Kovács Anettet Falusi-Udvardi Laura pótolja a vb-n.

A csoportkör hibátlan teljesítése a jelentős átalakulással együtt is kötelező feladat: csütörtökön Szenegállal, szombaton Iránnal, jövő hétfőn pedig Svájccal csap össze a hollandiai ‘s-Hertogenbosch-ban a magyar válogatott.

A nem túl jelentős játékerőt képviselő és vélhetően a B jelű kvartett leggyengébbjének számító Iránnal először találkozik története során, a másik két riválisról viszont kellemes emlékeket őriz: Szenegált mindkét eddigi egymás elleni találkozójukon 30-20-ra múlta felül, és Svájc ellen is hibátlan hat meccset követően.

Amennyiben a papírformának megfelelően sikerrel veszi és az első három hely valamelyikén végez, a csoportkör után utazás és rotterdami középdöntő vár az együttesre. Ide az A csoportból érkezik Dánia, Románia, Japán és Horvátország közül három válogatott.

Hírdetés

Az Eb-ezüst-, olimpiai és világbajnoki bronzérmes skandinávok kiemelkednek a várható ellenfelek közül, a románokat és a japánokat tavaly egyaránt jelentős különbséggel sikerült legyőzni tétmeccsen, a horvátok elleni utolsó találkozó pedig a már említett göteborgi fordítás volt hatgólos hátrányból.

Mivel a középdöntőből az első kettő lép tovább az egyenes kieséses szakaszba, reálisnak tűnő elvárás az MKSZ részéről a legjobb hat pozíció megcélzása. A negyeddöntőtől is Rotterdamban szerepelhet a magyar válogatott, amennyiben eljut a torna végjátékáig.

Az idei lesz a 27. női világbajnokság és a 25., amelyre a magyar válogatott kijutott, egyben a harmadik, amelyen 32 csapat vesz részt.

A december 14-én záruló, holland-német közös rendezésű tornának ‘s-Hertogenbosch és Rotterdam, illetve Dortmund, Stuttgart és Trier ad otthont.

A magyar női válogatott 18 fős világbajnoki kerete: 

Kapusok: SZEMEREY Zsófi (Győri Audi ETO KC), JANURIK Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), BUKOVSZKY Anna (MOL Esztergom) Jobbszélsők: GROSCH Vivien (DVSC SCHAEFFLER), FALUSI-UDVARDI Laura (Motherson Mosonmagyaróvári KC) Jobbátlövők: KLUJBER Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), PAPP Nikoletta (CS Minaur Baia Mare, román), ALBEK Anna (Metz Handball, francia) Irányítók: VÁMOS Petra (Metz Handball, francia), SIMON Petra (FTC-Rail Cargo Hungaria) Beállók: TÓVIZI Petra (DVSC SCHAEFFLER), BORDÁS Réka (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZMOLEK Apollónia (MOL Esztergom) Balátlövők: KUCZORA Csenge (Thüringer HC, német), FARAGÓ Lea (MOL Esztergom), CSÍKOS Luca (Vác) Balszélsők: MÁRTON Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), HÁRSFALVI Júlia (FTC-Rail Cargo Hungaria) Szövetségi kapitány: GOLOVIN Vlagyimir

A magyar válogatott csoportmérkőzései: 

2025. november 27., 20:30: Magyarország-Szenegál (M4 Sport) 2025. november 29., 20:30: Irán-Magyarország (M4 Sport) 2025. december 1. 20:30: Magyarország-Svájc (M4 Sport)

A csoportok első 3-3 helyezettje jut a középdöntőbe, így továbbjutása esetén a magyar válogatott az A-csoport továbbjutóival, a többi között Dániával játszhat Rotterdamban, december 3-án, 5-én és 7-én. A négy darab, hat-hat csapatos középdöntő csoport első két-két helyezettje jut a negyeddöntőbe (december 9. és 10.). Az elődöntőkre december 12-én, a döntőre és a bronzmérkőzésre december 14-én kerül sor.

A vb mérkőzéseit az M4 Sport, az M4 Sport+ és az m4sport.hu élőben közvetíti.

MTI, mksz.hu

Nyitókép forrása: mti


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »