Nógrádi megoldási javaslata willkommenéknek: azonnal megfogni és kivinni őket – hogy hova, teljesen mindegy

Nógrádi megoldási javaslata willkommenéknek: azonnal megfogni és kivinni őket – hogy hova, teljesen mindegy

Szörnyű ezt mondani, de egy migráns kiutasításához az kell, hogy a hatóságok megfogják, és kivigyék az országból. Hogy hova, az teljesen mindegy, oldja meg a kiutasított személy – mondta az M1-en Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. Hangsúlyozta, Európának nincs szüksége arra, hogy a mostanihoz hasonló mértékben érkezzenek bűncselekmény-elkövetők a kontinensre. Igaz, a migránsok döntő része nem bűnöző, de nagyon nehéz megmondani, hogy melyikük az és melyikük nem – tette hozzá.

Egy lépés történt Németországban migránsügyben, de hogy ez irányváltás-e, azt lehetetlen megmondani – fogalmazott az Ma reggel című műsorban Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. Az elemző annak kapcsán nyilatkozott, hogy Angela Merkel német kancellár a legnagyobb kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetőségi ülése után arról beszélt, szigorítani kell a menekültügyi szabályozást.

A Mainzi nyilatkozatban egyebek mellett a Németországba érkező "menekültek" számának korlátozását, az elutasított menedékkérők hazaküldésének felgyorsítását, a bűncselekményt elkövetők menedékjogtól való megfosztását és általában véve hatósági ellenőrzésük erősítését irányozzák elő.

Az ülés előzménye, hogy Kölnben szilveszter éjszakáján mintegy ezer, többségében "arab és észak-afrikai kinézetű" fiatalember csoportokra oszolva nőket támadott meg és molesztált. Merkel azt mondta, a szilveszterkor történtek visszataszító bűncselekmények, amelyek határozott válaszokat követelnek.

"Európa nem hajlandó a migránsok befogadására"

Nógrádi György szerint azonban a hétvégi mainzi ülés dokumentumaiból egyértelműen nem jön ki, hogy alapvetően megváltozott volna a német vezetés hozzáállása a menekültügyhöz. Merkel ugyan ezúttal nem mondta a szokásos „willkommen, Isten hozott, várunk téged” szlogeneket a migránsok felé, de most is arról beszélt, hogy csak európai megoldás kell.

Hírdetés

A biztonságpolitikai szakértő szerint azonban Európa nem hajlandó a migránsok befogadására, példaként hozta Robert Fico szlovák miniszterelnök kijelentését, hogy épp azért nem kellenek a migránsok, ami Kölnben történt szilveszter éjjel, nem akarnak párhuzamos társadalmakat az országukban.

"Oldják meg!"

Nógrádi György arról is beszélt, a kiutasítás lehetőségéről szóló kijelentések döntően csak szavak, például mert száz kiutasítottból másnapra ötven azonnal eltűnik. Tehát azonnal meg kell fogni őket, és kivinni – hogy hova, teljesen mindegy, oldják meg – hangsúlyozta. „Tudom, hogy amit mondok, szörnyű. Európának ilyen mértékben nincs szüksége arra, hogy bűncselekmény-elkövetők jöjjenek ide” – fogalmazott. Nógrádi György szerint a szociáldemokratáknak abban igazuk van, hogy a migránsok döntő része nem bűnöző, de szörnyű nehéz megmondani, hogy melyikük az és melyikük nem.

Nógrádi György hangsúlyozta, a kölni események, illetve a migránskérdés rengeteg dolgot megmozgattak a német politikában is. Eddig viszonylag jól működött a nagykoalíció, mostanra azonban a három párt, a CDU, a CSU és az SPD egymásnak ment, mást mondanak migránsügyben.

A szakértő szerint Kölnben az utóbbi hónapokban, a migránsok érkezése óta drasztikus számban nőt a betörések, az utcai rablások, kábítószer-eladások az, autófeltörések száma, a német lakosság 68 százaléka pedig terrortámadástól is tart, ráadásul már szinte észak-rajna-vesztfáliai városban vannak olyan negyedek, ahová fehér ember már nem mer bemenni. Olyan új helyzetek vannak, amelyek miatt megváltozott a közhangulat, és Merkel vagy figyelembe veszi ezt vagy bukik. A kancellár pedig megpróbálja ezt figyelembe venni, illetve azt is, hol a tolerancia határa. Az utóbbi napok Merkel kancellárja nem az, aki akárcsak hetekkel ezelőtt is volt – tette hozzá.

Katasztrófát hoznának a családegyesítések

Nógrádi György megjegyezte, ha Merkel engedélyezi a migránsoknak a családegyesítést, akkor a bejött 1,6 millió emberből pillanatokon belül 4-6 millió lesz, átláthatatlan, katasztrofális helyzetet okozva. Ez azzal is járna, hogy a kancellár 2017-ben megbukik, a migránsok ellen kampányoló pártok feljönnek, lehetetlen megmondani milyen kormány lesz, és a német átlagember sokkal jobban szembe kerül a migránsokkal, mint eddig.

A szakértő arról is beszélt, szerinte görög embercsempészek azt mondták, egyetlen migráns sem jönne Európába, ha a török államfő, Recep Tayyip Erdogan nem engedné. Tehát a török elnök célja Európa gyengítése és a török pozíciók erősítése, hogy kiprovokálja az EU-tól országa felvételét, illetve a vízumkényszer eltörlését.

(Híradó nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »