Nógrádi György meglepő feladatot kapott

Még mindig nem rendeződött a 2015-ös milánói világkiállítás magyar pavilonjának sorsa, amely a kormány döntése értelmében Karcagra kerül majd, és a magyar történelem sztyeppei, lovas hagyományait mutatja majd be – számolt be a Napi.hu.

Hírdetés

A Kárpátok-Alpok Zrt.-t jelölték ki a formája alapján sámándobnak is nevezett pavilon bontási, hazaszállítási és újraépítési feladatainak irányítására és lebonyolítására. Erre a feladatra 1,7 milliárd forintot különítettek el, de már eddig is körülbelül 5-6 milliárd forintjába került a magyar államnak a projekt Szőcs Géza szerint, aki az olaszországi világkiállításon való magyar részvétel kormánybiztosa volt.

Az állami tulajdonú, fő tevékenységként üzletvezetéssel foglalkozó Kárpátok-Alpok Zrt.-nek jelenleg 11 dolgozója van a Céginfo.hu adatai szerint. A zrt. felügyelőbizottságának elnöke a napjainkban a közmédia egyik állandó biztonságpolitikai szakértőjeként szereplő Nógrádi György.

A cégadatok szerint egyébként Nógrádi jelenleg felügyelőbizottsági tag az állami Sefag Erdészeti és Faipari Zrt.-nél és a fővárosi Budapesti Önkormányzati Követeléskezelő Kft.-nél is – írja Napi.hu.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »