Nógrádi: Csak Európa nem tud védekezni

Támogatja a migrációt az ENSZ – derül ki a világszervezet most nyilvánosságra hozott elképzeléseiből. Az egyezmény tervezett szövege szerint bővítenék a törvényes menekült útvonalakat, bevonná a nem kormányzati szerveket a migráció állami kezelésébe, valamint segítene az illegális bevándorlók beilleszkedésében. A dokumentum alapján a menekültek őrizetbe vétele csupán végső eszköz lehet. A témával kapcsolatban Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő volt az ECHO TV Napi aktuális című műsorának vendége.

„Ha az ENSZ-ben diplomata lennék, lehet, hogy én is így fogalmaznék és várnám az ENSZ nyugdíjat, tehát ezek csodálatos dolgok, de a valóság ennél összetettebb. A migránsok négy helyre törekednek a világban, ebből három (USA, Ausztrália, Perzsa-öböl menti államok) tud védekezni, csupán egy terület van, ahova áramlanak migránsok és nem tud védekezni ez: Európa” – mondta Nógrádi György.

Hírdetés

Ez a tervezet már nem olyan durva, mint az ENSZ-főtitkárának néhány nappal ezelőtti nyilatkozata. De a migránsok befogadása megint Európára vonatkozik, hiszen sehova máshova nem mennek – tette hozzá a biztonságpolitikai szakértő.

A teljes beszélgetés IDE KATTINTVA tekinthető meg.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »