Nógrádi: Az ukrán állam a szétesés szélén áll

Ukrajna egy lőporos hordó, és rendkívüli nyugalom kell ahhoz, hogy ne robbanjon fel – mondta Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő a Lánchíd Rádióban. Szerinte mindenkinek nagyon óvatosnak kell lennie, így a magyar kormánynak is a kárpátaljai magyar kisebbség miatt. Hozzátette: az ukrán állam a szétesés szélén van.

Nógrádi György szerint azonban Putyinék elszámították magukat. Ugyanis Janukovics leváltása után is uralhatták volna akár egész Ukrajnát. Ehelyett egységbe kovácsolták az egyébként széthúzó, most hatalomra jutott ukrán politikai erőket. A krími helyzet pedig azzal fenyeget, hogy Kijev a helyi tatárokat fegyverzi fel, akik gyűlölik az oroszokat. Továbbá muzulmán önkénteseket is behívhatnak, ezzel pedig az Al-kaida is megjelenne a térségben. Szerinte a Nyugat mindenképpen el akarja kerülni a háborút Oroszországgal, de Moszkvának a történtekért nagyon nagy árat kell majd fizetnie gazdaságilag és diplomáciailag. A riporter Pelyach Gergely.

Hírdetés

A mostani helyzetben elég minimális a valószínűsége egy orosz–ukrán háborúnak, mennyiségi és minőségi különbség van a két haderő között – mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő vasárnap a Hír Televízió híradójában. Az ukrán vezetésnek azzal is számolnia kell, hogy a határon szolgálatot teljesítő katonák mennyire veszik figyelembe parancsaikat. Ezek a személyek megbízhatatlanok – tette hozzá Nógrádi.

A biztonságpolitikai szakértő úgy véli, hogyha hétfőn létrejön és pozitívan zárul a Putyin–Timosenko csúcstalálkozó, akkor a nemrég szabadult politikus egyfajta „aranyhidat” képezhet a szemben álló felek között. Persze nem szabad elmenni amellett sem, hogy „a gázhercegnő” akár királycsinálóvá is válhat és ezzel párhuzamosan mélyütést vihet be Vlagyimir Klicskónak és a mögötte álló UDAR-nak.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »