Nógrádi a félelemben élőkre támaszkodik

Európa még nem tudja egységesen megoldani az illegális bevándorlás problémáját, ezért nemzeti megoldások születnek – nyilatkozta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. Európa minél később lép, annál nagyobb lesz a probléma.

Nógrádi György megítélése szerint Európa egyre keményebb véleményeket fogalmaz meg a migránsokkal szemben. Ezt mutatják a német közvélemény-kutatások és a bajor miniszterelnök “kőkemény” álláspontja is, miszerint vissza kell küldeni az embereket, főleg a balkáni államokból érkezőket.

Hírdetés

A szakértő ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy ezzel együtt a németek várnak olyan embereket, akik hiányszakmákból érkeznek és jól beszélnek németül. A szakértő megjegyezte, hogy a brit közigazgatásban is csak az dolgozhat, aki jól tud angolul.

Hunhír.info – kommentár:

Nem kell itt semmiféle hiányszakmákkal elvenni egy szókimondó cikk élét. Egyszer, s mindenkorra ki kell mondani: Európa nem lehet olyan migráns százezrek új otthona, akik parkban végzik szükségletüket, vagy éppen a hatóságok szájtátisága miatt keresztül-kasul utaznak közpénzen az országban. A Jobbik vezetésével fel kell állni az olyan nemzeti érdekképviseletnek, amely könyörtelenül kimondja: nem kérünk az idegen élősködőkből.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »