Nobel-díjas szlovák íróval és Kerekes Vicával is találkozhatunk a budapesti könyvfesztiválon

Nobel-díjas szlovák íróval és Kerekes Vicával is találkozhatunk a budapesti könyvfesztiválon

A 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál célja a résztvevők felvidítása és a remény megmutatása az aktuális gazdasági helyzetben.

A Millenárison csütörtök délutántól látogatható a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. A négynapos rendezvényen 29 kötetet mutatnak be, az esemény díszvendége Szlovákia. A Covid- járvány alatt nem tudták megrendezni a fesztivált, most pedig a háború hatásai szorongatják a gazdaságot.

„Mostanában nagyon kevés megnyugtató és jó hír érkezik felénk, és úgy általában az emberek felé” – mondta megkeresésünkre Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének elnöke.

A rendezvény célja, hogy a négy nap alatt kizárják a külső szempontokat, mert a magyar könyvszakma képviselői, a kiadók, nyomdák, szerkesztők, fordítok „nagy szeretettel és nagy elszánással tartják a lelket a könyvszakmában és az emberekben”.

A fesztiválon való részvétel ingyenes. Több mint száz programot tartanak a Millenáris területén az Európa Ponton, a Nemzeti Táncszínházban, az újjáépült fogadóépületben és a Millenáris alapépületében. Reggeltől estig a különböző programokon, és több mint kétszáz dedikáláson vehetnek részt a családok.

Több mint 130 kiállító vesz részt a fesztiválon.

A megnyitón Szvjatlana Alekszejevics, a 27. Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége veszi át a Budapest Nagydíjat, és pódiumbeszélgetésen is részt vesz.

A megnyitó beszédet Tóth Krisztina tartja, a díszvendéget Háy János laudálja, Gál Krisztina pedig Karácsony Gergellyel együtt adja át a díjat. A szervezők arra számítanak, hogy az időjárás és a gazdasági prognózisok ellenére a negatív hétköznapokba „egy icipici fényt” visznek.

A rendezvény díszvendége eredetileg Lengyelország lett volna, de az esemény évről-évre elhalasztódott a járvány miatt, így a lengyelek néhány hónappal ezelőtt lemondták a részvételt. A szlovákiai irodalom képviselőivel, a szlovák könyvkiadók vezetőjével és Deák Renátával, a Bázis nevű civil irodalmi- és művészeti szervezet egyik oszlopos tagjával „ezt a nagyon élő kapcsolatot, ezt a nagyon aktuális kapcsolatot” fogják ismét igénybe venni.

A fesztivál szervezésekor pillanatok alatt kiderült: 29 vadonatúj könyv készül erre az eseményre, így

nem egyszerűen a szlovákiai szlovák irodalom, hanem a szlovákiai magyar irodalom is terítékre kerül.

A díszstandon tehát a szlovákiai irodalom remekeit mutatják be olyan interpretációban, mint Szabó T. Anna, Dragomán György vagy Závada Pál, és két szlovákiai születésű magyar színésznő, Borbély Alexandra mellett Kerekes Vica is fel fog olvasni a könyvekből.

Gál Katalin elárulta: már két évvel ezelőtt szerették volna meghívni Szvjatlana Alekszejevicset, de nem gondolták volna, hogy két év után is ilyen aktualitása lesz a Nobel-díjas író jelenlétének. Ő az első író, aki dokumentarista regényért, nevezetesen a Csernobili ima című könyvéért kapta a Nobel-díjat. Az Ukrajnában született belorusz írónő Minszkből menekült el, és jelenleg Berlinben él, így olyan élethelyzete van, aminek 2022-ben még nagyobb az aktualitása.

Az eseménysorozat részletes programjáról Facebook-bejegyzés is készült:

(Nyitóképünkön érdeklődők a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon Budapesten, a Millenáris Parkban 2018. április 19-én.)


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »