NOB-elnök: amit Ukrajna követel, az sérti az emberi jogokat és az Olimpiai Chartát

Thomas Bach szerint lehetetlen teljesíteni Ukrajnának azt az igényét, hogy szigeteljék el a világsportot az oroszoktól.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a CNBC tévének adott interjúban úgy vélekedett, hogy az orosz és fehérorosz sportolók felfüggesztése sértené az emberi jogokat és az Olimpiai Chartát.

"Lehetőséget biztosítottunk a két ország sportolóinak, hogy egyéni és semleges sportolóként versenyezzenek, de nem országuk képviselőiként – hangsúlyozta Bach. – Az ukrán kormány kinyilvánította, hogy mindenki teljes elszigetelését igényli, aki orosz útlevéllel rendelkezik, ami azonban értékeink ismeretében lehetetlen" – tette hozzá.

Hírdetés

A NOB vezetője az orosz és fehérorosz sportolóknak a párizsi olimpián való esetleges részvételéről szólva így fogalmazott: "Nem hiszem, hogy néhány napon belül megszületik a végső döntés."

Július 26-án a NOB – miközben több mint kétszáz országot Párizsba invitált – Oroszországnak és Fehéroroszországnak nem küldött meghívót a jövő nyári ötkarikás játékokra.

A NOB tavaly február 28-án azt javasolta a nemzetközi sportszövetségeknek, hogy akadályozzák meg az Ukrajna ellen háborút indító Oroszország és a konfliktusban őt támogató Fehéroroszország sportolóinak nemzetközi versenyeken való részvételét. Idén márciusban a NOB végrehajtó bizottsága azt indítványozta, hogy az orosz és fehérorosz sportolókat csak semleges státuszban engedjék vissza a sport világába, és csak azokat, akik nyilvánosan nem támogatták az ukrajnai háborút, és nem állnak kapcsolatban a fegyveres erőkkel vagy a nemzetbiztonsági szervekkel.

(MTI)

 


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »