Noam Chomskynak rejtély a Fidesz

Noam Chomskynak rejtély a Fidesz

Nagy figyelmet keltett Noam Chomsky áprilisban az Euronewsnak adott interjúja, amelyben terrorizmussal vádolta meg az Egyesült Államokat. A beszélgetésben megemlítették Magyarországot is, így a Magyar Nemzet megkereste a világ egyik leghíresebb értelmiségijét, hogy fejtse ki, mire gondolt hazánk kapcsán.

– Látszik, hogy Görögország a Sziriza-kormánnyal keletre tart. Ez látszik Spanyolországban is az egyre erősödő Podemosszal, és Magyarországon is hasonló folyamatok indultak el. Lát arra lehetőséget, hogy egyre inkább az orosz érdekek mellett köteleződjenek el európai országok? – kérdezte az interjút készítő Isabelle Kumar. Válaszában Chomsky először leszögezte, hogy „Magyarország egy teljesen külön történet”, s csak ezt követően fejtette ki véleményét Görögország és Spanyolország politikájáról. Kérdésünkre, hogy mit értett azon, hogy „Magyarország egy teljesen külön történet”, Chomsky azt válaszolta: nálunk a kormányzópárt semennyire, sem karakterében, sem eredetében nem olyan, mint a Sziriza vagy a Podemos.

Annak kapcsán viszont, hogy szerinte akkor mi motiválja a magyar kormányt az oroszokhoz való közeledésre, illetve értelmezhető-e ez a lépés az euroatlanti rendszer kritikájának, a gondolkodó úgy felelt: „Jó kérdés, de nem tudok eleget, hogy megválaszoljam.”

Hírdetés

Noam Chomsky az európai hírtelevízióban közölt interjújában egyebek mellett azt mondta, „a világ szakadék felé tart teljes gőzzel, ez pedig vészesen csökkenti a tisztességes túlélés esélyeit”. A világhírű filozófiaprofesszor említett egy küszöbönálló természeti katasztrófát és a hetven éve körülöttünk lebegő, s folyamatosan növekvő atomháborús veszélyt.

Az Egyesült Államok Iránnal kötendő megállapodásáról és az ezt ellenző Izraelről szólva Chomsky azt fejtette ki, Amerika azzal veszélyezteti folyamatosan Izraelt, hogy feltétel nélkül támogatja az izraeli politikát. „Ha Izrael expanzióval szeretné növelni a biztonságát, akkor az hosszú távon belső elkorcsosuláshoz vezet, dühöt termel, elszigetel és pusztulást okoz. Az, hogy az Egyesült Államok ennek ellenére támogatta az expanziót, hozzájárult az Izraelt fenyegető veszély növeléséhez” – jelentette ki a professzor. Úgy véli, a világ legszörnyebb terrorkampányát éppen Washington folytatja a globális likvidálásokkal.

Vlagyimir Putyin orosz elnök megítélése kapcsán az a véleménye, hogy a legtöbb vezetőhöz hasonlóan ő is veszélyes a saját népére. Fittyet hány ugyan a jogra, de a politikájában van logika. „Bármilyen orosz vezető számára ugyanis elfogadhatatlan lenne, hogy Ukrajna csatlakozzon egy nyugati katonai szövetségi rendszerhez. Ez még arra az időre nyúlik vissza, amikor 1990-ben szétesett a Szovjetunió. Akkor felvetődött, hogy mi legyen az észak-atlanti katonai szövetséggel. Gorbacsov beleegyezett, hogy Németország egyesüljön és csatlakozzon a NATO-hoz. Ez elég egyértelmű kompromisszum volt, aminek az volt az ellenértéke, hogy a szervezet egy centivel sem megy ennél keletebbre” – nyilatkozta Noam Chomsky professzor, emlékeztetve arra, hogy az észak-atlanti szövetség azonnal bevonult Kelet-Németországba, aztán jött Bill Clinton amerikai elnök és kibővítette a katonai szövetséget egészen Oroszország határáig, most pedig jött egy új kormány Ukrajnában – miután az előzőt elkergették –, és a kijevi parlament elsöprő többséggel az ország NATO-csatlakozására szavazott.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »