Nissan X-Trail: A negyedik generáció – KÉPGALÉRIÁVAL

Nissan X-Trail: A negyedik generáció – KÉPGALÉRIÁVAL

A japán márka középkategóriás szabadidő-autója 2001-ben debütált, további generációi 2007-ben, illetve 2014-ben jelentek meg a piacon. Idén pedig bemutatkozott a 4. nemzedék, immár a Nissan e-Power hajtásláncával felszerelve.

Ennek legfőbb ismérve, hogy az 1,5 literes turbós benzinmotor nem a kerekeket hajtja, hanem kizárólag áramfejlesztőként működik a villanymotor számára. A 204 lóerős teljesítmény mellé 330 Nm-es nyomaték társul, ami 8 másodperces százas gyorsulást tesz lehetővé. A két villanymotorral felszerelt összkerekes verzió teljesítménye 213 LE, százas sprintje 7 másodperc. A végsebesség kiviteltől függően 170-180 km/óra. Az új X-Trail ezenkívül 163 lóerős, 300 Nm nyomatékú 1,5 literes turbós benzinmotorral és 12 V-os lágy hibrid hajtással is elérhető lesz, de ebben a kombinációban kizárólag fronthajtással. 

Hírdetés

A kínálatban hétszemélyes verzió is szerepel, az ötszemélyes kivitel csomagterének alapmérete pedig 565-ről 585 literesre nőtt.

Az egyes európai piacokon már megrendelhető X-Trail 38 080 eurótól indul Olaszországban, ahol négy felszereltségi szinten kínálják.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »