Akár azt is mondhatnám, hogy ez egy búcsúteszt: a Nissan népszerű szabadidősének 2. generációja ugyanis nemsokára elköszön, hogy átadja helyét az utódnak.
Ennek ellenére örömmel fogadtam egy utolsó teszt lehetőségét, amelyet az tett még különlegesebbé, hogy az általában felkínált csúcsszereltségű, felextrázott változatokkal ellentétben most egy tőrőlmetszett alaptípust kaptam. Magyarán: a gyengébbik motor, a kézi váltó és a legalacsonyabb szereltségi szint kombinációját. Lássuk szép sorjában, hogy ez mit jelent.
A Qashqai második nemzedékét egyszer frissítették, ilyennek ismerjük ma is. Tehát: nyúlánk alapforma, pengemetszésű elülső lökhárító (fölötte igen mutatós kvázi fékhűtő légnyelőkkel), szamurájos rajzolatú, nyilazott fényszórók, éles ajtóperemek, dinamikus oldalüvegezés, már-már kupészerűen megdöntött hátsó szélvédő, attraktív tetőspoiler.
A hátsó lámpák pedig – merész tagolásukon túl – attól ütősek, hogy szokatlanul mélyen beleharapnak a kocsi oldalába. Mi sem természetesebb, mint hogy a crossoverekre általában jellemző körkörös műanyag védőelemek sem hiányoznak, lásd a kerékszoknyákat, a küszöböket vagy a hátsó lökhárítót.
Kezdjük ezt a fejezetet a szereltséggel, tudni illik, hogy mit kapunk a pénzünkért a legalacsonyabb szinten. A teljesség igénye nélkül: kétzónás pollenszűrős légkondi, sebességhatároló és (távolságtartás nélküli) tempomat, tolatókamera, esőszenzor, elektromos kézifék, digitális vételre is alkalmas 6 hangszórós rádió, Apple Car Play és Android Auto-kompatibilis multimédia-rendszer, Bluetooth-szett, héthüvelykes kijelző, fűthető visszapillantó tükrök.
Nagyjából ennyi; akinek kevés, 3 magasabb szint közül választhat. Ja, és tesztautónknak opciós holmiként fűthető elülső ülései és elülső parkolószenzorai is voltak. A klasszikus analóg műszerfal közepén található ötcolos TFT-kijelző viszont itt is standard, és igen sokat tud: egyebek között a hosszú távú fogyasztási diagram is megjeleníthető rajta, lásd a megfelelő ábrát.
Egyéb idevágó tapasztalatok: nagyon szép frontpanel, ergonomikus gombelrendezésű kormány, hatalmas tárló a két elülső ülés között, de egyéb kacattartó is bőségesen akad. A hátul utazók élettere a kategória átlaga: itt piros pont a kihajtható középső könyöktámla, fekete viszont az elektromos konnektivitás teljes hiánya. A koffer 410 literje abszolút elfogadható, 1,6 köbméteres maximuma szintén, de bővítése után óriási fenékküszöb keletkezik.
A tesztautót a Renault/Nissan konszern által kifejlesztett, a Mercedesnél is használt 1,33 literes turbómotorja hajtotta. Pontosabban: annak gyengébbik verziója, mert 160 lóerős kivitelben is megrendelhető. A precíz működésű masinán az utolsó frissítéskor még reszelgettek kicsit, ami központilag elhelyezett befecskendező fúvókákat, hatékonyabb kipufogógáz-hűtést, 250 bar nyomáson működő közös nyomócsövet jelent. Kevésbé tudományosan: jobb égést és hatásosabban működő töltőturbinát. Mindezek eredményeként a motor ereje már igen alacsony fordulatszámon megérkezik és sokáig megmarad.
A hatfokozatú kézi váltó beosztása jó, kapcsolásai pontosak, legmagasabb fokozata kifejezetten benzinspórolós. Mindez, a motor karakterisztikájával együtt garantálja a WLTP-s fogyasztási értékek betarthatóságát, lásd pl. a teszteredményt. Ami pedig a terepbírást illeti, egyedül a 180 mm-es hasmagasság írható a verda javára, mert összkerékhajtással semmilyen változatban nem kapható.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
